2019. szeptember 8. vasárnap

szept. 8
13:21
Folytatódnak a zavargások Hongkongban (HírTV)
Hiába vonta vissza a kiadatási törvénytervezetet a hongkongi kormány, tovább folytatódnak az erőszakos tüntetések.
szept. 8
13:27
Legyőzésük helyett inkább tárgyal az afgán tálibokkal Washington (HírTV)
Donald Trump lemondta az afganisztáni tálib lázadókkal tervezett tárgyalását, amit a Camp David-i elnöki rezidencián tartották volna.
szept. 8
13:27
Hétfőn katonai konvojok járnak majd az utakon (Alternatív Energia)
A Honvédelmi Minisztérium közölte, hogy mely útvonalakon kell számítani a menetoszlop közlekedésére.
szept. 8
13:27
Az amerikai konzulátus elé vonultak a hongkongi tüntetők (Kripto Akadémia)
Tízezrek mentek az épülethez amerikai zászlókat lengetve és a himnuszt énekelve.
szept. 8
13:27
Ötször találkozott eddig a magyar és a szlovák nemzeti tizenegy (Sport365)
Magyar szempontból eddig gyalázatos a mérleg: három vereség, két döntetlen és egyetlen rúgott gól. Az is még 2008-ból. Úgyhogy van min javítania Marco Rossi együttesének
szept. 8
13:27
Időjárás: Ne számítsunk semmi jóra a hét első napján (Háziállat)
ÉJSZAKA: Túlnyomóan borús lesz az égbolt az ország nagy részén. Délnyugat felől érkezik majd a csapadék, s egyre több helyen lehet számítani esőre. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 11 fok körül alakul. Eleinte gyenge lesz a légmozgás, Közép-és Nyugat-Szlovákiában keleti-délkeleti szél fog fújni (10-30 km/óra), aminek erőssége helyenként
szept. 8
13:29
Kürtőskalács, avagy a székelyek büszkesége (Alternatív Energia)
Az elkészítés a XIX. század végén kissé megváltozott, Rézi néni szakácskönyvében azt ajánlották a háziasszonyoknak, hogy a kalácsot már a sütés előtt szórják meg mandulás cukorral.
szept. 8
13:29
Erőszakba torkollt a sárgamellényesek tüntetése Montpellier-ben (Kripto Akadémia)
A hatóságok könnygázt is bevetettek a demonstráción.
szept. 8
13:29
Viharos idővel kezdődik a hét (Háziállat)
Nyugat felől hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására a hét első napján sokfelé kell zápor, zivatar kialakulására számítani.
szept. 8
13:33
Csökkent Kína exportja (ProfitLine)
Az elemzői előrejelzésekkel szemben csökkent Kína dollárban számolt exportja , míg a behozatal a várakozásokhoz képest kisebb mértékben csökkent augusztusban.
szept. 8
13:33
Orbán Kötcsén Szájer, Hazony és Békés könyvével hirdetett “pozitív nacionalizmust” (ATV)
A Zrínyi-féle nemzetvédelem, a pozitív nacionalizmus (ami nem lehet kirekesztő), a jövőre száz éves Trianont meghaladó “mi felé megyünk” útmutatás - a tegnapi kötcsei piknik résztvevői ma azt is elmondták az atv.hu-nak: Orbán Viktor a nemzetvédelem gondolatkörben miért Szájer József, az izraeli Yoram Hazony és Békés Márton könyvét idézte.
szept. 8
13:33
Felborult egy autó Budapesten (Infostart)
A Corvin út érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani.
szept. 8
13:33
Teremts őszi hangulatot a lakásba: Íme a legegyszerűbb dekorációk a szezonra (Femcafe)
Mutatjuk a legjobbakat.
szept. 8
13:33
Liam Payne még egy ilyen egyszerű szettben is ijesztően szexi (Glamour)
A hét legstílusosabb pasija
szept. 8
13:35
Négyemeletes, tetőteraszos Starbucks-szentély nyílik (Glamour)
Hatalmas kávézó lesz, különlegességekkel
szept. 8
13:36
Interjút nem szívesen ad, cserébe örömmel pózol Meryl Streep (BorsOnline)
Ha valahol megjelenik a világsztár, omlanak és bomlanak a férfiak érte. Legalábbis a
szept. 8
13:36
Ezt mindörökké felejtsd el, ha lapos hasat szeretnél (Spabook)
Nagyjából minden fogyási tipp ugyanaz: kerüld a cukrot, a fehér kenyeret, igyál sok vizet és mozogj sokat. Vannak azonban olyan ételek, amelyek...
szept. 8
13:39
A rheumatoid arthritis kezelése - Ezekre figyeljen (WebBeteg)
A rheumatoid arthritis (RA) autoimmun betegség, amely sokszor nem gyógyítható, de a tünetei kezelhetők, az állapotromlás lelassítható. A gyógyszerek mellett a kezelésben fontos szerepe van az életmódnak is, egy kutatás szerint a normál testsúly elérése és a dohányzás elhagyása is segíthet.
szept. 8
13:42
Bárki ráláthatott az ablakban meztelenül táncoló csajszira! (Ripost)
A modell egy videót is közzétett erről a saját Instagramján.
szept. 8
13:42
Fantasztikus hír, újabb nagy sporteseményt rendezhetnek Magyarországon (Ripost)
Arkagyij Dvorkovics, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke szerint mivel Magyarország száz éve sakknagyhatalomnak számít, ezért jó eséllyel pályázhat a 2024-es sakkolimpia megrendezésére.
szept. 8
13:42
Nyílt óceánon élte át a hurrikán borzalmait Király Viktor és családja (Life)
Erősen élnek benne a rossz emlékek.
szept. 8
13:45
Esős hétfő (Háziállat)
Hétfőn erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és DNy felől több hullámban várható eső, zápor,...
szept. 8
13:45
A hongkongi tüntetők az amerikai konzulátushoz vonultak vasárnap (USAracing)
Peking a hongkongi tiltakozások kapcsán rendszeresen vádolja az Egyesült Államokat, illetve más, nyugati hatalmakat azzal, hogy a háttérből szítják a kedélyeket a városban.
szept. 8
13:51
Arn Gréta főtáblás Nanchangban (Sport365)
A selejtező első körében két sima szettben búcsúztatta a kínai Ying Zhangot, míg a második körben az ausztrál Kayla Mcphee ellen rövidítésben tudott nyerni.
szept. 8
13:51
Karácsony bejelentette: Aláírásokat gyűjtenek a stadionépítési láz megállítására (ATV)
Stadionépítés helyett az egészségügyi ellátást fejlesztő beruházásokra lenne szükség Budapesten - mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt vasárnap Budapesten. A politikus közölte: az önkormányzati választás kampányában aláírásokat gyűjtenek a stadionépítési láz megállítására.
szept. 8
13:54
DJ Dominique is szavaz a Gránit Oroszlánon (BorsOnline)
Már bárki jelölheti jelöld családtagját, kollégáját, ismerősét a Férfiak Klubj
szept. 8
13:57
21 milliótól elérhető a leggyorsabb kompakt Mercedes-AMG (Auto Pult)
Mercedes-AMG a világ legnagyobb fajlagos teljesítményű nagyszériás motorjával, azaz a világ legerősebb négyhengeresével - már ez alapján is gondolhatjuk, hogy nem egy olcsó dologról beszélünk. A Mercedes-AMG A 45 S 4MATIC+ végre rendelhető nálunk is, a hazai készítésű csúcskompaktért pedig legkevesebb 21 millió forintot kér a gyártó, a négyajtós ku
szept. 8
14:00
Közösen járőrözik az amerikai és a török hadsereg Kelet-Szíriában (Kripto Akadémia)
Augusztus 7-én állapodtak meg arról, hogy közös műveleti központot hoznak létre.
szept. 8
14:03
Brexit: egyre durvább a helyzet Nagy-Britanniában (Infostart)
Dominic Raab brit külügyminiszter szerint a kormány tartja magát ahhoz a törvényhez, amely megtiltja, hogy az Egyesült Királyság október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból, de "a tűréshatárig fogja tesztelni" és a maga módján értelmezi majd a jogszabályt.
szept. 8
14:03
Vasárnapi sport: Eb-selejtezők; F1 olasz nagydíj; NFL (Sport365)
Eb-selejtezőt játszik Spanyolország és Olaszország; Öttusa-vb; Vuelta és Nfl minden mennyiségben.
szept. 8
14:03
Megdöbbentő adatokat közölt a MÁV: másfél millió ember nem tévedhet (Pénzcentrum)
Egész nyáron kitartott a balatoni utasforgalom növekedése. A nyári menetrendi időszakban (június 15-től augusztus 25-ig) összesen 1 millió 653 ezer utas választotta a vasutat a balatoni utazásához. A tavalyi azonos időszakhoz képest 115...
szept. 8
14:03
Exkluzív partin tündököltek a magyar sztárok szombat este (Femcafe)
Sztárparádé az online webáruház nyitónapján.
szept. 8
14:03
Kissé lassulhat jövőre a növekedés (vg.hu)
Az idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 3,2 százalékkal nőhet Közép-Kelet-Európa GDP-je.
szept. 8
14:03
Kristen Stewart izmos hasával villogott Chanelben (Glamour)
Megint egy nagyon punkos vörös szőnyeges belépő
szept. 8
14:06
7 jel, ami arra utal, hogy gondolatban már sokszor megcsalt (Spabook)
A vélemények megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy mi számít megcsalásnak. Vajon hűtlenség az is, ha a párunk gondolatban csal meg vagy csak flörtöl...
szept. 8
14:09
A negyedik pozícióban zárt Farkas Balázs a bukaresti fallabda EB-n (Sport365)
A bronzmérkőzésen a svájci Nicolas Müller három játszmában győzte le a magyar bajnoki címvédőt.
szept. 8
14:09
Schanda Tamás: A kis- és középvállalkozások megerősítését célozza a Magyar multi program (AQUA)
a kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme a következő években is legalább két százalékponttal haladja meg az európai uniós átlagot.
szept. 8
14:09
A Sharon Tate-ügy - Így történt Amerika legmegrázóbb gyilkossága (Femcafe)
50 évvel ezelőtt saját otthonában ölték meg Amerika egyik legígéretesebb fiatal színésznőjét, aki akkor már nyolc hónapos terhes volt.
szept. 8
14:12
Sok barátja elfordult Király Lindától: többen nem fogadták el a változást (Life)
"Nekem arra volt szükségem, hogy drasztikus változás legyen az életemben."
szept. 8
14:15
Határozottabb szemekkel frissült fel az Audi A5 (Auto Pult)
Követve az Audi A4 megújulását az A5 modellcsalád vonásait is felfrissítette a gyártó. A kupé, kabrió és négyajtós Sportback karosszériával is megvásárolható típus egy kicsit látványosabb, kicsit okosabb és kicsit hatékonyabb is lett – csúcsverzióként Európában továbbra is dízelmotorral.
szept. 8
14:15
Katonák lepik el az utakat hétfőn (ATV)
Újabb nemzetközi gyakorlatra készül a Magyar Honvédség - írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
szept. 8
14:18
Ha hangos zene szól az étteremben, akkor többet eszünk? (Promotions)
Kutatták, vizsgáltak, majd végül megírták egy tanulmányban.
szept. 8
14:21
Brit külügyminiszter: A kormány „a tűréshatárig teszteli” a rendezetlen Brexitet tiltó törvényt (USAracing)
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint Boris Johnson miniszterelnöknek továbbra is eltökélt szándéka, hogy kiléptesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.
szept. 8
14:24
A kis- és középvállalkozások megerősítését célozza a Magyar multi program (Infostart)
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
szept. 8
14:27
Antonio Brown a New England Patriots játékosa lett (Sport365)
A korábbi Pittsburgh-elkapót az Oakland Raiderstől szerezték meg a bostoniak. Szerződése egy évre szól, fizetése bónuszokkal együtt 24 millió dollár is lehet, melyből 15 millió garantált.
szept. 8
14:30
Hódi Pamela megmutatta gyönyörű gyémánt eljegyzési gyűrűjét (Life)
Fotó.
szept. 8
14:32
Hekkerek támadták meg Görög Zita Instagram fiókját: ő maga mesélte el (Life)
Mindenkit figyelmeztet.
szept. 8
14:33
Egy Népszava-cikk miatt kellett menekülnie (Alternatív Energia)
A marxizmust tanulmányozták, elemezték az egyetemen egy vitakörben, de mivel nem jelentették be a rendőrségen, a Horthy-rendszerben illegálisnak minősítették a tevékenységüket és röplapozás miatt börtön várt rájuk! Fejtő Ferenc 22 évesen 11 hónapot raboskodott a Markó utcában.
szept. 8
14:33
4,1-es erősségű földrengés volt Székelyföld közelében (Kripto Akadémia)
A földmozgás 136 kilométeres mélységben következett be.
szept. 8
14:33
A babaváró támogatások felét lakásvásárlásra igénylik (ProfitLine)
A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá - közölték.

Keresés