2019. szeptember 8. vasárnap

szept. 8
14:15
Katonák lepik el az utakat hétfőn (ATV)
Újabb nemzetközi gyakorlatra készül a Magyar Honvédség - írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
szept. 8
14:18
Ha hangos zene szól az étteremben, akkor többet eszünk? (Promotions)
Kutatták, vizsgáltak, majd végül megírták egy tanulmányban.
szept. 8
14:24
A kis- és középvállalkozások megerősítését célozza a Magyar multi program (Infostart)
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
szept. 8
14:27
Antonio Brown a New England Patriots játékosa lett (Sport365)
A korábbi Pittsburgh-elkapót az Oakland Raiderstől szerezték meg a bostoniak. Szerződése egy évre szól, fizetése bónuszokkal együtt 24 millió dollár is lehet, melyből 15 millió garantált.
szept. 8
14:33
Egy Népszava-cikk miatt kellett menekülnie (Alternatív Energia)
A marxizmust tanulmányozták, elemezték az egyetemen egy vitakörben, de mivel nem jelentették be a rendőrségen, a Horthy-rendszerben illegálisnak minősítették a tevékenységüket és röplapozás miatt börtön várt rájuk! Fejtő Ferenc 22 évesen 11 hónapot raboskodott a Markó utcában.
szept. 8
14:33
4,1-es erősségű földrengés volt Székelyföld közelében (Kripto Akadémia)
A földmozgás 136 kilométeres mélységben következett be.
szept. 8
14:33
A babaváró támogatások felét lakásvásárlásra igénylik (ProfitLine)
A babaváró támogatások közel felét lakásvásárlásra igénylik a Duna House hitelcentruma adatai alapján. A folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint, szinte mindenki a maximális összeget igényli és a bankok minimális korrekcióval hagyják jóvá - közölték.
szept. 8
14:33
Fokozódik a hangulat: a hongkongi tüntetők már az amerikai konzulátushoz vonultak (ATV)
Tízezrek vonultak Hongkongban az Egyesült Államok konzulátusához, hogy felszólítsák az amerikai kongresszust annak a javaslatnak az elfogadására, amely támogatást biztosíthatna a város demokratikus fejlődésében, valamint az emberi jogok védelmében - írja internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.
szept. 8
14:35
Vihar előtti csend (Alternatív Energia)
Vajon mikor lehet felismerni az időt, amikor menni kell? Amikor már nem csak a közérzetünket, a lelki békénket, az ízlésünket irritálja mindaz, ami körülöttünk történik, de a puszta létezésünket is fenyegeti?
szept. 8
14:35
Ferenc pápa: A kiváltság kultúrája és a korrupció érdekszövetsége miatt csak keveseknek adatik meg a gazdagság (Kripto Akadémia)
A katolikus egyházfő bírálta azt, hogy az emberek a jó és a rossz meghatározásánál gyakran igazolják azt a gyakorlatot, amely elvezet a kiváltság kultúrájához, a kirekesztéshez majd a korrupcióhoz.
szept. 8
14:36
5+1 szuperétel a nagyi kamrájából – Ne feledkezzünk meg róluk (Spabook)
Noha a „szuperétel” kifejezés nagyon is huszonegyedik századinak tűnik, valójában egy csomó olyan régi élelmiszer létezik, ami egészen fantasztikus...
szept. 8
14:39
9 dolog, amit csak a legintelligensebb emberek csinálnak - Köztük vagy? (Femcafe)
Hozzád melyik szokás áll a legközelebb?
szept. 8
14:45
Tele a naptár – mit hoznak a következő napok Magyarországon? (Privátbankár)
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik az augusztusi inflációs adat és a júliusi ipari termelés második becslése, valamint az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
szept. 8
14:45
Ferenc pápa: a kiváltság kultúrája és a korrupció érdekszövetsége miatt csupán keveseknek adatik meg a gazdagság (HírTV)
Becslések szerint több százezer ember vett részt a szabadtéri szertartáson, míg a Vatikán a helyi szervezőkre hivatkozva azt közölte, hogy egymillió.
szept. 8
14:45
Joker Arany Oroszlánt ért (Spa Trend Online)
A Todd Phillips rendezte Batman-előzményfilm nyerte a 76. Velencei Filmfesztivál legjobb filmért járó fődíját.
szept. 8
14:45
Varga Mihály: egyre magasabb jövedelemmel számolhatnak a végzett tanulók (ATV)
A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - jelentette ki a pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén vasárnap.
szept. 8
14:51
Génmanipuláció menti meg a sör és a whisky kedvelőit (Infostart)
Az edinburgh-i Heriot-Watt Egyetem kutatói megtalálták az árpának a szárazsággal szembeni ellenállásért felelős génjét. A klímaváltozás fokozódó hatásaitól rettegő mezőgazdászok fellélegezhetnek.
szept. 8
14:51
Tudta? Európa és Magyarország jóval zöldebb, mint egy évszázada! (Igényesférfi.hu)
Nyugalom, nem kell globális erdő-apokalipszistől rettegnünk: a Föld zöldterületei, köszönik szépen, egész jól megvannak. Sőt, Európában mintegy harmadával, Magyarországon pedig több mint kétszeresére növekedett az erdőterület az elmúlt évszázadban. Körképünk!
szept. 8
14:57
Győzelem esetén Magyarország és Horvátország közel kerül az EB-hez (Sport365)
Döntetlennél Wales, míg mindkét válogatott vereségénél Szlovákia kerül lépéselőnybe.
szept. 8
14:57
Kiderült, miből él a NAV-os botrány óta Gáspár Győző és családja (Pénzcentrum)
Evelin, Gáspár Győző nagyobbik lánya hosszú és mély interjút adott az NLCafénak, melyben többek között arról is beszélt, miképp élte meg a családja, hogy adócsalónak bélyegezték őket, és hogy miből éltek miután lefoglalták...
szept. 8
15:03
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség további együttműködésre törekszik Iránnal (ATV)
További együttműködésre törekszik Iránnal és kész magas szakmai színvonalon, részrehajlás nélkül ellátni kötelezettségeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) - jelentette ki vasárnap Teheránban Cornel Feruta, a szervezet megbízott főigazgatója.
szept. 8
15:06
7 dolog, ami rákot okoz, pedig mindennap találkozol velük (Spabook)
A daganatos megbetegedések még mindig életünk egyik legnagyobb félelmei közé tartoznak. Noha az orvostudomány fejlődik, és egyre jobb esélyük...
szept. 8
15:09
A férfiaknál kenyai, a nőknél magyar siker a Budapest Félmaratonon (Infostart)
A férfiaknál a kenyai Laban Cheruiyot, a nőknél Kácser Zita nyerte vasárnap a 34. Wizz Air Budapest Félmaratont.
szept. 8
15:12
Karácsony: Stadionépítés helyett az egészségügyet fejlesszék! (Tiszta Jövő)
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester régóta nem a budapestiekkel akar jóban lenni, hanem a kormánnyal.
szept. 8
15:15
Az iráni atomalku felrúgása után még mindig mentenék a menthetőt (Privátbankár)
További együttműködésre törekszik Iránnal és kész magas szakmai színvonalon, részrehajlás nélkül ellátni kötelezettségeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
szept. 8
15:15
Karácsony: Stadionépítés helyett az egészségügyet fejlesszék! (Igényesférfi.hu)
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester régóta nem a budapestiekkel akar jóban lenni, hanem a kormánnyal.
szept. 8
15:18
Lefutotta Szijjártó a budapesti félmaratont (Tiszta Jövő)
Egy perccel javított a saját eddigi teljesítményén a külügyminiszter.
szept. 8
15:18
Jöhet az új Múmia-film? Brendan Fraser benne lenne (Promotions)
Egy negyedik Múmia-film csak jót tenne a színész mélypontján lévő karrierjének.
szept. 8
15:21
Egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke Magyarországon (ATV)
Az online korszak bevezetése óta Magyarországon öt év alatt 12 százalékponttal csökkent az úgynevezett áfa-adórés; az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tanulmánya szerint eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően 2018-ra, az Európai Unióban is példaértékű módon, egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés m
szept. 8
15:24
Fidelitas: Karácsony Gergely egyszerűen nem ismeri Budapestet (Tiszta Jövő)
A Fidesz ifjúsági szervezete szerint az ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmatlansága újabb és újabb területeken nyilvánul meg.
szept. 8
15:27
Kácser Zita révén magyar siker is született a Budapest Félmaratonon (Sport365)
A nők versenyében Kácser hajszállal előzte meg a kenyai Hellen Jepkosgei Kimutait. A férfiaknál egy másik kenyai, Laban Cheruiyot érkezett meg elsőként.
szept. 8
15:30
Kalász Márton 85 (Tiszta Jövő)
Kerek születésnapot ünnepel a Nemzet Művésze.
szept. 8
15:33
Az LMP emelné a gyógypedagógusok fizetését (ProfitLine)
Az LMP szerint a gyógypedagógusok jelenleg teljesen megalázó fizetésre számíthatnak, ezért a kormánynak rendeznie kell a bérezésüket - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
szept. 8
15:33
Ezzel a trükkel vedd rá a gyereked a hasznos különórákra: később hálás lesz (Pénzcentrum)
A szeptemberi tanévkezdéssel elindult a különórák, délutáni iskolák időszaka is. A szülő nem gyermekmegőrzést vár különóra címen, szeretné ha minőségi időtöltéssel, a gyerek számára élvezetesen telne a délután. Ehhez élményszerű...
szept. 8
15:33
Kalász Márton 85 (Igényesférfi.hu)
Kerek születésnapot ünnepel a Nemzet Művésze.
szept. 8
15:36
A 7 legidegesítőbb férfi tulajdonság – Egyet értesz? (Spabook)
Szeretjük és tiszteljük a férfiakat, hiszen ők azok, akiktől hevesebben ver a szívünk, a védelmezőink, a társaink... de van néhány olyan...
szept. 8
15:39
Papp Sándor Zsigmond: Burbuncia (Alternatív Energia)
„Ha nincs ott a gyerek, biztosan megcsókolom a földet, vagy megölelem a lépcsőt odatoló alkalmazott lábát, de aztán mégis úgy lépdeltem le, ahogy egy apának, vagyis egy szuperhősnek, egy batmannel keresztezett pókembernek kell. Miközben tudtam, hogy végképp belém költözött a szülő, a démon, és többé már nem ereszt.”
szept. 8
15:42
Tízezres tüntetések, összecsapások Hongkongban (Tiszta Jövő)
Ismét összecsapások történtek a rendőrök és a tüntetők között az ázsiai metropoliszban.
szept. 8
15:45
Komoly elismerésben részesült a budapesti öttusa-világbajnokság (Sport365)
Az Uipm szombati gáláján a legjobb verseny díját kapta meg a vasárnap véget érő világbajnokság. Őfensége II. Albert monacói herceget pedig beválasztották a Hírességek Csarnokába, mint tiszteletbeli elnököt.
szept. 8
15:45
„Menet közben azt éreztem, hogy engem megerőszakolnak”: Peller Mariann őszinte vallomása (ATV)
A műsorvezető Tatár Csilla új, ATV-n jelentkező műsorában beszélt a családjáról, munkájáról.
szept. 8
15:52
Öt ital, amit messziről kerülj el 40 éves kor felett (Femcafe)
Ártalmas lehet az egészségre.
szept. 8
15:54
Tudta? Európa és Magyarország jóval zöldebb, mint egy évszázada! (Tiszta Jövő)
Nyugalom, nem kell globális erdő-apokalipszistől rettegnünk: a Föld zöldterületei, köszönik szépen, egész jól megvannak. Sőt, Európában mintegy harmadával, Magyarországon pedig több mint kétszeresére növekedett az erdőterület az elmúlt évszázadban. Körképünk!
szept. 8
16:00
Cicciolinától Berkiig: mit keresnek a bulvársztárok a politikában? (ATV)
Egyre több, nem hivatásos politikus jelenik meg a politika terepén. Egyértelműen a legextrémebb jelölt, akinek a legkevésbé hiszik is el a választók, hogy komolyan gondolja jelöltségét, Berki Krisztián. A Heti napló riportja azokról a celebekről, akik a politika világába helyeznék át ismertségüket.
szept. 8
16:00
Állami milliárdokból építenek élményparkokat a Balaton köré Mészáros Lőrinc üzlettársai (444.hu)
A NER játszani is enged.
szept. 8
16:06
8 érdekesség az ikrekről, amiről még nem hallottál (Spabook)
Egy baba érkezése mindig öröm a családban – hát még kettőé! A hírek ráadásul tele vannak ennél többszörös örömhírekkel, hiszen előfordul,...
szept. 8
16:12
Kalász Márton költő 85 éves – Egy félreértett házi feladat indította el a pályán (autopro)
„Tulajdonképpen német vagyok. Lent, Baranyában születtem, ott voltam tízéves koromig német gyerek” – emlékezett gyökereire az író.
szept. 8
16:18
Jöhet a sírig tartó robot? Nincs mese, munkába kell állniuk a nőknek és az időseknek (Pénzcentrum)
A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy...
szept. 8
16:18
Fotógaléria a budapesti öttusa világbajnokság utolsó napjáról (Sport365)
Kollégáink küldték című rovatunk következik. A helyszín: a Kincsem Park.
szept. 8
16:18
Először volt melegfelvonulás Szarajevóban (Tiszta Jövő)
Konzervatív muszlimok allahu akbarozással tiltakoztak.
szept. 8
16:24
Még több amerikai halálával fenyegetőznek a tálibok (ATV)
A tálib felkelők azzal fenyegetőztek vasárnap, hogy még több amerikai hal meg Afganisztánban, amiért Donald Trump lemondta vezetőikkel a béketárgyalásokat.

Keresés