Letették a tervek szerint 2021-ben elinduló tiszaújvárosi poliol üzem alapkövét. A MOL 1,2 milliárd euróból megvalósuló komplexuma évente mintegy 200.000 tonna poliolt állít elő.
Budapesten mutatták be a világ friss atomipari jelentését, a politikamentesen, szakmai alapon íródott The World Nuclear Industry Status Reportot (WNISR). Ennek apropóján kérdezte a Napi.hu Mycle Schneidert, a jelentés egyik vezető szerzőjét és szerkesztőjét.
A hormonzavarok igen gyakoriak manapság, melyek kellemetlen tüneteket és veszélyes szövődményeket is okozhatnak. Hogy mégis miért léphet fel a hormonális egyensúlyban hiba, arról dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa beszélt.
Csillagához képest szokatlanul nagy méretű bolygót fedezett fel egy nemzetközi csillagászcsoport, akik szerint a jelenlegi tudományos elméletek alapján a bolygó nem is létezhetne.
Az orvosok és a kutatók jelenleg nem tudják pontosan, mi váltja ki a sclerosis multiplexet előidéző autoimmun folyamatot, ám úgy tűnik, hogy az arra érzékeny betegekben egy kiváltó tényező szükséges a folyamat elindításához.
A klímaváltozás elleni harcban a lakosság részvételére is szükség van. Számos civil szervezet hangoztatja, hogy a hétköznapi szokások változtatásával is jelentősen csökkenthető a légkörbe jutó szén-dioxid összmennyisége. Ehhez az egyik első lépés az energiafelhasználás hatékonyságának javítása. Az Energiaklub elnöke erre mondott példákat.
A napokban írtunk arról, hogy Nicolas Cage a jövőben egy egészen különleges akciófilmben vállalt szerepet, amely a Pig címet viseli. Bár a Pig munkálatai csupán a napokban kezdődtek meg, a rajongónkn...
Néhány nap van csupán hátra a Joker premierjéig, a filmet azonban már most kissé ellentmondásos fogadtatás előzi meg. A 2012-ben bemutatott Sötét lovag: Felemelkedés sikerét azóta is némileg árnyalja...
Szinte egymást váltják a frontok, kisebb, pár fokos hőmérséklet-változásokra készülhetünk a jövő hét második feléig, amikor is markáns hidegfront, jelentős lehűlés érkezése valószínű.
Ki hinné, hogy Szoboszlai Dominik valamiben máris hatékonyabb Cristiano Ronaldónál? Ha a szabadrúgásokat nézzük, akkor a Salzburg 18 éves magyar futballistája jóval eredményesebb a Juventus ötszörös aranylabdás világsztárjánál az utóbbi időben.
Mindaz, amit nap mint nap megeszünk, beépül a szervezetünkbe. Ha az embert egységként értelmezzük, akkor elmondhatjuk, hogy táplálékaink befolyásolják...
Anyja, Diana hercegnő nyomát követte ma reggel Harry herceg, aki ellátogatott az angolai Dirico-ban egy részben megtisztított aknamezőre, hogy felhívja a figyelmet a taposóaknák veszélyére, amely még 2019-ben is fennáll.
Az ipari és orvosi gázok gyártására szakosodott SIAD ma hivatalosan is megnyitotta új gyárát. A teljesen automatizált új üzemet a tulajdonos Roberto Sestini, Őexcellenciája Massimo Rustico, Olaszország magyarországi nagykövete, és dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott adta át. A SIAD Csoport gyöngyöshalászi beruházása 12 milliárd forintba
A katasztrófafilmek koronázatlan királya, Roland Emmerich ezúttal a második világháborúból készített lehengerlő látványú produkciót. Itt a Midway magyar szinkronos előzetese. A látvány csak egy dolog...
Két éve valószínűbbnek tartotta, hogy nem indul újra, ám Orbán Viktornak tavaly egy megállapodással sikerült rábeszélnie. De mi a garancia arra, hogy a kormány betartja a fővárossal kötött megállapodást? És hol van a Fidesz a főpolgármesteri kampányból? Többek között ezekről kérdezte a Hetek Tarlós Istvánt.
Az OTP Banknál továbbra is töretlen a személyi kölcsönök népszerűsége. Az idei év első félévében 32 százalékkal nagyobb összegben folyósított személyi kölcsönt[1] a hitelintézet, mint 2018 azonos időszakában. Ez az eredmény a piac 29%-os növekedését is meghaladta. Az OTP Bank ügyfelei az ügyintézés során egyre inkább preferálják a kényelmet; alig e
Dávid az egész stábot és persze Grétát is megríkatta, amikor az utolsó hajsza napján váratlanul letérdelt szerelme elé, és belekezdett hosszú monológjába.
Szinte futószalagon érkeznek a frontok a Kárpát-medence fölé, azonban jelentős lehűlés csak a jövő hét második felétől körvonalazódik. Ezt közli az OMSZ - vagyis hétvégére (szombaton) nem sok jóra számíthatunk, a jövő héten pedig annál is kevesebbre.
Egy óvónő sem vigyázott az udvaron arra a három gyerekre, akik alatt felborult az elkorhadt mászóka Csányon – tudta meg a Ripost. Egy 6 éves kislány meghalt, és csoda, hogy a két megsérült kisfiú túlélte: az egyikük fejét is eltalálta a mászóka, őt agyrázkódás gyanújával vitték kórházba.
További 90 milliárddal nőtt, ezzel pedig már 8600 milliárd forintnál jár a forintos lakossági állampapírok állománya az augusztus végi adatok szerint. Múlt hónapban csak a szuperállampapír tudott állománynövekedést felmutatni, még az inflációkövető prémium állampapír sem fogyott. Az már egy ideje nyílt titok, hogy a szuperállampapír java részét a t
Nem ördögtől való a villanygokartok léte, bár tény, hogy egy picit át kell programozni a gondolkodásunkat a vezetésük közben. Miskolcon, a Hell pályáján szereztünk első kézből tapasztalatokat az elektromos motorral felszerelt gokartokkal.
Joel és Ethan Coen kultikus filmje, A nagy Lebowski folytatást kap. Igaz, egy kicsit másként, és noha Töki és Walter nem tér vissza majd a filmben, egy ismerős karakter, Jesus, igen. Bár a film hivat...
Másodjára is megkapta a bizalmat a 10.000 PR szakembert tömörítő szövetség nemzetközi tagozatától Sztaniszláv András, aki a jövő évben is a CIPR International, a szervezet egyik legnagyobb tagozatának elnöke lesz, mely több mint 1000 taggal rendelkezik 76 országból. Az elmúlt évben számos eredményt ért el a magyar szakember vezetésével működő tago
A kémények bélelése a sokszázezres összegtől több milliósra is rúghat. Ráadásul, ha beavatkozásra van szükség, szakembert sem könnyű találni és a hatóság is büntethet időközben. A Heti napló riportja.
E heti ülésén több mint negyvenhat millió forint támogatásról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa. A közösségi televíziók és rádiók műszaki fejlesztésére kiírt idei mecenatúrapályázat első fordulójában tizennégy szolgáltató pályázott sikeresen. A grémium véglegesítette egy keszthelyi és egy pécsi frekvencia közösségi
Valamilyen építkezés, vagy eseméy miatt tettek ki tiltótáblát egy budapesti utcában, csakhogy a jelzés kihelyezésekor egy csomó autó parkolt a lezárt területen. Ekkor is jön a büntetés, elvontathatják a kocsit? Meg lehet úszni valahogy...
A NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory csütörtökön jelentette be a felfedezést. A szokatlan rendszert több obszervatórium is megfigyelte.