Felminősítette az eurózóna részvénypiacát a JP Morgan, az amerikai részvényeket pedig leminősítette, ami nagy változás azután, hogy már régóta az amerikai tőzsdéket favorizálta. Az eurózóna részvénypiacát jelenleg felülsúlyozásra ajánlja, az amerikai részvényekkel kapcsolatban pedig semleges a megítélése.
Románia új jelöltet javasol az Európai Bizottságba az Európai Parlament (EP) jogi bizottságában (JURI) leszavazott Rovana Plumb helyett - jelentette be hétfőn Viorica Dancila miniszterelnök.
Az Égei-tengeri szigetekre érkezett migránsok számának növekedése miatt Görögország az EU és Törökország között 2016-ban megkötött szerződés óta a legsúlyosabb bevándorlási időszakát éli.
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a jelek szerint számít rá, hogy az ellenzéki vezetésű városok egy fityinget sem kapnak majd. A túlélés záloga lehet, ha Brüsszel közvetlenül küld nekik támogatást.
„Őrült energiát pazarlunk csak arra, hogy kivilágítsuk az éjszakáinkat, és hol van még ez egyébként a mindennapi valós tevékenységeinktől? Ezt az energiát megtermeljük, de ennek súlyos ára van" - utalt a júniusi Budapest Science Meetupon Dr. Dunai Dániel, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa az olyan fosszilis energiahordozók, mint az ol
A minisztérium által az Országgyűlésnek benyújtott, a 2018-as év költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat szerint a magyar gazdaság az EU átlagos szintje felett teljesített.
Rekordot döntöttek a SZÉP-kártya költések az év első nyolc hónapjában a kártyakibocsátók adatai alapján. Az OTP SZÉP-kártya főszerepet vállalt a hazai turizmus és vendéglátóipar sikereiben - közölte az OTP. A kártyabirtokosok...
A brit kislány már élete első perceitől kezdve szívproblémákkal küzdött. Édesanyja szerint nem sok ideje lett volna hátra, ha nem kapják meg a sorsfordító telefonhívást, amely végül megmentette az életét.
Az automatizáció előretörése nem csak a fizikai munkaerő piacát fogja felkavarni, de felforgathatja az értelmiségi terület egyes részeit is. Bizonyos fokig a fehérgallérosok már most is robotokkal dolgoznak együtt, és a mesterséges intelligencia fejlődésének üteme sokakat meg is ijeszt. Szakértők szerint azonban feleslegesen aggódnak, a robotok ugy
Kemény brexit esetén újra felerősödhetnek az egyesült Írországért harcoló hangok, és ismét zavargások törhetnek ki Észak-Írországban – mutatott rá az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő. A műsorban szó esett a Donald Trump amerikai elnök elleni úgynevezett impechmentről, azaz a közjogi felelősségre vonási eljárásról
Planéta Szimonetta makacs sérülése miatt szinte biztosan nem lehet tagja a magyar női kézilabda-válogatottnak a november végén kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, Japánban.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az euróövezetben és emiatt a közép-európai EU-térségben is viszonylag mérsékelt, de mérhető gazdasági veszteségeket okozna a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnése.
Többszörözte bevételét az Opus 2019 első félévében az akvizícióknak köszönhetően és 7 milliárd forint feletti EBITDA-t ért el - derül ki a cég féléves jelentéséből. Az év második felével kapcsolatban optimista a menedzsment, a cég stratégiai divízióiban ugyanis az év második felében erősebb az eredménytermelő képesség.
Egy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 5 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték hétfőn Jean-Jacques Urvoas volt francia igazságügyi minisztert, mert információkat szolgáltatott ki egy ellenzéki képviselőnek az ellene folyó eljárásról.
Konyhamenedzser, szennyes supervisor, vezető rendfelelős - ezeket a pozíciókat nyerhette el a három gyerek anyukájuktól, aki igazi felvételi eljárást rögtönzött otthon a feladatok kiosztására.
Több helyet léptünk feljebb Maslow piramisán: már útban vagyunk az önbecsülés és a külső elismerés felé, mert kevesen fordítottak akkorát a sorsukon 9 év alatt, mint mi magyarok – írja az MNB elnöke.
Folytatódik a Tisza menti strandok fejlesztése, a második ütemben október 15-én 1 milliárd forint keretre írnak ki pályázatot - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója hétfőn Hódmezővásárhelyen.
A fiatal férfi sokszor azt hitte, hogy lebukik, de a lány semmit nem sejtett. Végül a legromantikusabb pillanatban történt meg a valódi lánykérés, de a vőlegény még az előtt is megtréfálta szerelmét.
Másodszor is elutasította Trócsányi László biztosjelöltségét az Európai Parlament jogi szakbizottsága. A testület szerint ugyanis összeférhetetlenség van Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között. Szájer József politikai lincselésnek nevezte a döntést, a DK pedig úgy reagált: Európa megmutatt
Nemzeti gyásznap keretében vettek végső búcsút Jacques Chirac néhai francia államfőtől, akit mintegy nyolcvan külföldi politikus részvételével Párizsban a Saint-Sulpice-templomban celebrált gyászmise után szűk családi körben helyeztek végső nyugalomra a Montparnasse-temetőben.