2019. szeptember 20. péntek

szept. 20
11:42
Áder: Szén-dioxid-kibocsátásban nem vagyunk egy súlycsoportban a nagy szennyezőkkel (Igényesférfi.hu)
Magyarországon az egy főre eső kibocsátás bőven az EU-átlag alatt van, a német kétszerese, az amerikai pedig három és félszerese a magyarnak – mutatott rá Áder János.
szept. 20
11:42
A szeplők igenis szexik! A következő sztárok megmutatták, mennyire (Spabook)
A szeplőket jellemzően mindig azok tudják csak értékelni, akiknek nincsenek, akiket meg megáldott velük az ég, legszívesebben levakarnák magukról. Persze...
szept. 20
11:44
Puzsér: Élhetőbb, emberre szabott Budapestre van szükség (Igényesférfi.hu)
Önmagáról pedig úgy véli, hogy helye a magyar politika térképén Gyurcsánytól és Orbántól is egyenlő távolságra van.
szept. 20
11:45
Startupoknak ígérték a pénzt, saját magukat támogatják vele az MVM cégének vezetői (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt három évben saját és alkalmazottaik fizetésére többet költöttek a Smart Future Lab Zrt. vezetői, mint amennyit befektetésekre fordítottak az elvileg az innovatív startupok felpörgetésére kitalált szervezetnél. De azt a kevés céget sem választották ki túl jól, amibe végül befektettek. Ezek ugyanis egyelőre egy fillér árbevételt nem termelt
szept. 20
11:48
Elszállt az Elmű és az Émász, jöhet a felvásárlási ajánlat (Portfolio)
Ma hajnalban az Elmű és Émász rendkívüli tájékoztatást tett közzé a BÉT honlapján az E.ON-nak az Elműben és Émászban történő befolyásszerzéséről. 15 napon belül jöhet a nyilvános vételi ajánlat, azonban az árfolyamok már most magasabban vannak, mint a tőkepiaci törvény által kötelező ármeghatározó elemek.
szept. 20
11:48
Blake Lively olyan szerelmes kommentet írt férjének, hogy még te is belekönnyezel (Joy)
Talán nincs is olyan ember a földön, aki ne szeretne egy olyan kapcsolatban élni, mint amilyen Blake-é és Ryané.
szept. 20
11:51
Ma jön a három boszorkány – hét izgalmas tőzsdei hír mára (Privátbankár)
Az októberi Brexitnek mégis adnak esélyt, Lagarde gondolatai nagyon hasonlítanak Draghiéhoz. A határidős piacok nagy napja turbulenciákat okozhat. A Richter kapott egy jó hírt, de nem nagy összegről van szó. A csúcsról lassan lefelé csorog a forint.
szept. 20
11:54
Többször is hármas szexre kényszerítette Demi Moore-t Ashton Kutcher (SzMo)
Az 56 éves színésznő hamarosan megjelenő könyvében teregeti ki a házasságuk titkait.
szept. 20
12:00
Változás az indexeknél – ilyen lesz a BUX és a BUMIX (Menedzsment Fórum)
A Budapesti Értéktőzsde közzétett a legfontosabb indexeivel kapcsolatos változásokat.
szept. 20
12:00
„Ajándékba adtunk egy pontot a Ferencvárosnak” – Nemzetközi lapszemle (Sport365)
A Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent harcolt ki az Espanyol vendégeként az Európa-liga csoportkörének 1. fordulójába. A mérkőzéssel kiemelten foglalkoztak a spanyol lapok, helyszíni tudósítóink ezekből szemezgettek.
szept. 20
12:00
Nagy béremelést kérnek a BKV dolgozói: ez történik, ha nem kapják meg (Pénzcentrum)
A bértárgyalások megkezdését kezdeményezi a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet, amely már most leszögezte: 15 százalékos jövő évi emelést tart elfogadhatónak. Az viszont elfogadhatatlan a szervezet szerint, hogy...
szept. 20
12:00
Alapjogokért Központ: Körutazás a társadalmi nemek csodálatos világában – az Alapjogokért Központ szemléje (Tiszta Jövő)
Itt a film a szakállas anyapa küzdelméről az emberi maradiság és a biológiai korlátok ellen. Az Alapjogokért Központ szemléje a politikailag korrekt hírekről.
szept. 20
12:00
Sokszor megvezették Trumpot az izraeliek a volt amerikai külügyminiszter szerint (SzMo)
Rex Tillerson azt mondta, a velük folytatott tárgyalásokon mindig szükség van egy jó adag szkepticizmusra, Netanjahu pedig szerinte 'kissé machiavellisztikus'.
szept. 20
12:02
Gyöngyösi Márton: A Fidesz testvéreinek bukása Izraelben (Tiszta Jövő)
Van pár érdekes párhuzam az izraeli és a magyar politika között.
szept. 20
12:06
Merre mozog az olaj ára? (ProfitLine)
A WTI 58,7 dollár volt ma reggel, ami azt jelenti, hogy elmozdult az árfolyam a tegnapi mélypontról. A piac továbbra is figyeli a közel-keleti eseményeket.
szept. 20
12:06
Elárulták a részleteket a Renault Captur hibridváltozatáról (Autónavigátor)
Nem bíznak semmit a véletlenre a Renault-nál, a Captur második generációja az első kiadás népszerűségét is felülmúlhatja, komolyabb külsővel és hibridhajtással nehezíti a konkurencia dolgát.
szept. 20
12:06
Ekkora most a magyar átlagkereset – A te béred meghaladja? (Spabook)
Nemrég jelent meg a KSH gyorstájékoztatója a magyar bérek alakulásáról. A 2017 január-decemberi időszakot felölelő adatok elemzéséből érdekes...
szept. 20
12:09
121,5 millió eurós lyuk tátong a folyó fizetési mérlegen (Privátbankár)
Így zárult a második negyedév.
szept. 20
12:12
Világszerte több millió fiatal tüntet, hogy a kormányok tegyenek végre valamit a klímaváltozás ellen (444.hu)
Azonnali intézkedésekre szólítják fel az ENSZ klímacsúcsán részt vevő politikai vezetőket.
szept. 20
12:15
121,5 millió eurós lyuk tátong a folyó fizetési mérlegen (Menedzsment Fórum)
Így zárult a második negyedév.
szept. 20
12:15
Változásokat sürget az orvoskamara, de nincs egyetértés (Infostart)
Elhalt ígéretek nyomában nevű nagygyűlést tart szombaton a Magyar Orvosi Kamara. Az Újratervezés orvoscsoport szerint az ott tárgyaltaknál több területen lenne szükség változásra. A kamara novemberben tart tisztújítást, az Újratervezés csoport már megnevezte elnökjelöltjét.
szept. 20
12:17
Október 10-én országos közszolgálati sztrájk jön (Menedzsment Fórum)
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szerint a kormány becsapta őket, így folytatják a tavasszal felfüggesztett demonstrációt.
szept. 20
12:18
Új EKB-elnök: veszélyben van a globális gazdaság (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) soron következő elnöke szerint a globális gazdaság "törékeny" és "veszélyben van".
szept. 20
12:18
Nem fogod elhinni, mit pillantottak meg a lakóház párkányán (Femcafe)
A kis francia község lakói halálra rémültek.
szept. 20
12:18
MSZP: Támogatjuk a szakszervezetek bérharcát (Tiszta Jövő)
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar minimálbér a legalacsonyabb a visegrádi országok között.
szept. 20
12:18
Zsolt utazása: Gordon Ramsey és A pokol konyhája – galéria (Promotions)
Utazási tanácsadónk ellátogatott a világhírű séf éttermébe, és megkóstolta az ott felszolgált menüt.
szept. 20
12:21
A valószínűleg végleges, de még nem hivatalos eredmény szerint Netanjahu pártja második lett (Kripto Akadémia)
A Kék-fehérek győztek, de még nem tudni, ki kap kormányalakítási megbízást.
szept. 20
12:30
„Szellemhajókon” érkeznek a migránsok (HírTV)
Az embercsempész hajók Szicíliába és Calabriába szállítják az illegális bevándorlókat Líbia, Tunézia sőt Törökország felől is.
szept. 20
12:30
Elmagyarázta a német pénzügyminisztérium, miért kezdte gyengén ezt a negyedévet is a gazdaság (Portfolio)
A német gazdaság gyengén indította a harmadik negyedévet részben a globális gazdaság növekedésének a lassulása, a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság és a kereskedelmi konfliktusok miatt, és ez kedvezőtlenül befolyásolja az exportot - áll a  német pénzügyminisztérium pénteken ismertetett havi jelentésében.
szept. 20
12:30
Gesztesi: Megbukott a mi forradalmunk is a szinkronszakmában (ATV)
A színművész elmondta, jó ideig nem hívták őket szinkronizálni, miután megpróbáltak néhány társával nagyobb fizetséget kicsikarni maguknak.
szept. 20
12:30
Hidrogénes generátort készített a Toyota a Mirai alkatrészeiből (Auto Pult)
A Toyota a hidrogén üzemanyagcellás, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó Mirai modell abszolút zöld rendszerén alapuló, statikus üzemanyagcellás generátort telepített a Japánban található Honsha üzembe. Elkezdődött a próbaüzem, hogy felmérjék, hogyan alkalmazható a generátor különféle munkahelyeken és üzemekben. Később akár cél lehet a lakosság
szept. 20
12:30
Öt elemmel bővült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke (autopro)
A csárdás, a verbunk tánc, a magyar népi vonós zenekari formáció, a tojásírás hagyománya, a nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata került be idén a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.
szept. 20
12:33
Óriási fejlesztések a Balatonnál (Infostart)
Négy uniós projektből 24 milliárd forint jut a Balaton víz-és partvédelmét szolgáló kutatásokra fejlesztésekre a következő években ezek közül a Sió-zsilip átépítése és a Sió-csatorna meder-rehabilitációja október elején kezdődik - közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
szept. 20
12:35
Teljes lezárás az M1-esen (Infostart)
Az M1-es autópályán Hegyeshalom felé, az Óbarok pihenő és Tatabánya között a 48-es km-nél, a terelt szakaszon egy felső vezeték leszakadása miatt mindkét irányban megállították a forgalmat.
szept. 20
12:36
Feltámadóban az európai bankszektor (ProfitLine)
Az európai bankszektort reprezentáló 26 részvényből álló Euro Stoxx Banks index az augusztusi mélypont óta nagyot, 15 százalékot emelkedett.
szept. 20
12:37
Irán továbbra is intézkedik a magas olajárakról (NRGreport)
Irán háborús fenyegetőzésének köszönhetően az olaj árfolyama ismét emelkedésbe kapcsolt. Teljeskörű háború lehet a vége, ha a szaúdiak vagy az amerikaiak bármilyen válaszcsapást mérnek a perzsa államra. A héten jelen állás szerint 8%-ot emelkedett a Brent.
szept. 20
12:37
Ügyetlen vagy? Lehet, hogy diszpraxiád van, és nem is tudsz róla (Spabook)
Gyakran botlasz meg, rúgsz bele dolgokba, nem túl jó a térérzékelésed, és az istenért sem vagy képes normálisan táncolni valakivel, pedig nem...
szept. 20
12:42
Teljes útzár az M1-esen: ha teheted, kerüld el (Pénzcentrum)
Egy leszakadt felsővezeték miatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópályát pénteken - közölte a rendőrség a honlapján. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 49-es kilométerszelvénynél...
szept. 20
12:45
Közszolgálati sztrájk jön októberben (Infostart)
A kormány nem tartotta be ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) október 10-én folytatja a márciusban felfüggesztett országos sztrájkot - közölték a szakszervezetek.
szept. 20
12:45
Jennifer Anistontól meghökkentő dolgot kértek a filmesek, mielőtt megkapta volna a Jóbarátok főszerepét (Joy)
Jennifer Aniston 50 évesen is csúcsformában van, de volt egy időszak, amikor egészen más kritikával találta szemben magát.
szept. 20
12:45
Nagy István: Magyarország élen jár az élelmiszeripari fejlesztésekben (Könyves Magazin)
Már a tavalyi év végére túlteljesítettük a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusra tervezett élelmiszeripari fejlesztést – mondta el az agrárminiszter.
szept. 20
12:45
Új tulajdonosa lesz a Telenornak, a neve is megváltozhat (SzMo)
Beszállhat az állam. Változhat a cég arculata, márkaneve is.
szept. 20
12:45
A '90-es éveket idézi TAG Heuer legújabb, egyedi darabja (Promotions)
A TAG Heuer bemutatta, az öt limitált kiadású Monaco karórák harmadik modelljét. A legújabb darab a '90-es éveket idézi.
szept. 20
12:47
130 millió forint jött össze a világ legdrágább gyógyszerére a kis Zente számára eddig (SzMo)
Az életmentő kezelés ára körülbelül 700 millió forint. Bizakodásra adhat okot a 9 hónapos belga kislány története, akinek egy hasonló összefogás által pár nap alatt összegyűlt az összeg.
szept. 20
12:48
Országos sztrájk jöhet októberben (Portfolio)
Bírósághoz fordult a sztrájk jogszerűsége és a még elégséges szoláltatás megállapítása érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), miután a tavasszal velük tárgyaló humántárca két fontos vállalása közül egyik sem valósult meg - írja
szept. 20
12:50
Megemelte a Richter célárát a Jefferies (Portfolio)
Jelentősen megemelte a Richtert követő Jefferies a gyógyszergyártó célárfolyamát, amit az elemzőház nagyobb részben a cég vártnál kedvezőbben teljesítő készítményével, a Vraylarral indokolt. Az új célár 5 760 forint lett, míg az ajánlást alulteljesítőről vételre javították.
szept. 20
12:51
Elkezdődött a III. Globális Klímasztrájk (Igényesférfi.hu)
Legalább 139 országban lesznek tüntetések a következő napokban.
szept. 20
12:54
Véres futballcsata Győrben - a bíróságon folytatódhat (Infostart)
Kártérítési per indítását tervezi a Győr futballcsapata, miután egyik játékosának szándékosan okozott súlyos sérülést a Nyíregyháza futballistája.
szept. 20
12:54
Havazott a Tátrában: a Lomnici-csúcson 12 cm vastag a hó! (Síelők)
A múlt héten már a Magas- és az Alacsony-Tátra is kapott egy kis ízelítőt a szeptemberi télből. Ezen a héten ismét kifehéredtek a Tátra magasabb részei.
szept. 20
12:54
Mészáros Lőrinc lánya kiszáll az Opus Global igazgatóságából (444.hu)
Ketten is érkezhetnek a helyére.

Keresés