Irán háborús fenyegetőzésének köszönhetően az olaj árfolyama ismét emelkedésbe kapcsolt. Teljeskörű háború lehet a vége, ha a szaúdiak vagy az amerikaiak bármilyen válaszcsapást mérnek a perzsa államra. A héten jelen állás szerint 8%-ot emelkedett a Brent.
Nem elégedett az utastájékoztatás színvonalával a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot. Közölte azt is, hogy nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál - írta meg az infostart.hu.
Már az ingyen pénz sem elég vonzó. Az EKB tegnap tartotta a Tltro III program első tenderét, melyen a bankok -0,5% és 0% közötti hozam mellett juthattak forráshoz.
A vezető európai részvényindexek felemásan teljesítenek ma délelőtt, míg a magyar tőzsde a pénteki piacnyitást követően látott mérsékelt emelekdését ledolgozva az irányt keresi. Az OTP fontos kiemelt szint közelében jár, miután a fontos ellenállás az elmúlt hónapok folyamán többször is megakasztotta a bankpapír emelkedését.
„A legkedvesebb fickó az egész földgolyón” - nemzetbiztonsági tanácsadó esetében meglehetősen szokatlanul, ezekkel a szavakkal jellemezte egy amerikai kormányzati tisztségviselő Donald Trump kiválasztottját.
Készlethiány lépett fel a bárányhimlő egyik oltóanyagából, a Varilrixből, és a helyettesítő készítmény is nehezen szerezhető be. A patikákban hetek óta ki vannak fogyva az oltóanyagból. A Varilrix készlethiányát már...
Nagyon ketyeg az óra, lehet, hogy minden eszközt be kéne vetni a Föld megmentése érdekében. Erről tárgyal ma a német kormány is. A fosszilis energiahordozók az üvegház-hatású gázok háromnegyedéért felelősek. Vajon ki lehetne-e ezeket váltani mind atomerőművekkel?
A cukorbetegség az inzulintermelés vagy az inzulinhatás zavara következtében kialakuló olyan állapot, mely érinti a teljes szervezet szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcseréjét, valamint befolyásolja az energiaháztartást.
Az MNB engedély nélküli széfszolgáltatás miatt ismételten eltiltotta e tevékenység végzésétől a fővárosi "Hársfa Gold" Szolgáltató Kft.-t és újabb, ezúttal 15 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki a cégre. A jegybank következetesen fellép a korábbi tiltása ellenére tovább működő jogosulatlan szolgáltatókkal szemben (is) - áll a felügy
Van az a pénz, amiért az ember tökéletes haja is korpásodni kezd, mondta anno az egyik sampon reklámarca. Én naivan sokáig úgy gondoltam, hogy azért mégiscsak van egy határ, ami büntetlenül, arc- és hitelvesztés nélkül sem egyén, sem közösség által nem léphető át, legalábbis a nyugati demokráciákban. De nincs. Minden jel arra mutat, hogy a nemzetkö
Pert nyertek a roma jogvédők: az államnak összesen mintegy 100 millió forintos kártérítést kell fizetnie azoknak a gyöngyöspatai roma gyerekeknek, akik a helyi iskolában több mint egy évtizeden keresztül bizonyítottan a többi diáktól elkülönített osztályba jártak, s nem roma társaiknál jóval alacsonyabb színvonalú oktatást kaptak.
Falu. Oly egyszerű szó, s majdnem mindenkinek társul hozzá kellemes élménye, még annak is, aki bérházak rengetegében nőtt fel, nagyvárosi dzsungelben, végeláthatatlan metropoliszban. Mondjuk nagymamája, tantija, keresztapja élt egy zempléni vagy mátrai kis faluban, ahová nyaranta „leküldték” őt Pestről - miközben a térkép szerint persze „fel” -, ho
Azóta már megboldogult telekszomszédom, Józsi bácsi megingathatatlan Fidesz-szavazó volt. A kerítés melletti beszélgetéseink során többször is nekiszegeztem a kérdést, hogy miért szavaz a Fideszre. A válasz mindig az volt, hogy azért, mert ők emelték a nyugdíjat, szemben az átkos baloldallal. Az ő választási preferenciáit kizárólag ez határozta meg
Nem történt áttörés az Európába szállított orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról szóló, év végén lejáró szerződés megújításának feltételeiről szóló tárgyaláson Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió képviselői között csütörtökön Brüsszelben. A magyarországi tranzit útvonal jelenlegi állás szerint megszűnhet.
A vezető európai részvényindexek felemásan teljesítenek ma délelőtt, míg a magyar tőzsde a pénteki piacnyitást követően látott mérsékelt emelekdését ledolgozva az irányt keresi. Az OTP fontos kiemelt szint közelében jár, miután a fontos ellenállás az elmúlt hónapok folyamán többször is megakasztotta a bankpapír emelkedését.
Giorgia Meloni, a Fratelli d'Italia (Olasz Testvérek, FdI) párt elnöke meghívására Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond szombaton az Atreju nevű jobboldali rendezvényen Rómában - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke pénteken.
250 millió dollárért épít új üzemet a texasi San Antonióban a Navistar International – írja a Freight Waves. Bár a gyár nem lesz teljesen automatizált, de számos Ipar 4.0-hoz kapcsolódó megoldást fog használni majd.
Giorgia Meloni, a Fratelli d'Italia (Olasz Testvérek, FdI) párt elnöke meghívására Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond szombaton az Atreju nevű jobboldali rendezvényen Rómában - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Nem elégedett az utastájékoztatás színvonalával a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot. Közölte azt is, hogy nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál. Homolya...
Másodszor rendezik meg Budapesten a V4 Future Sports Festival pénzdíjas e-sportbajnokságot és -konferenciát szeptember 21-22-én. Hazánk remek időzítéssel lépett fel az e-sportok térképére, mivel a piac mérete idén elérheti az egymilliárd dollárt, ami 26,7 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Az e-sport dinamikusan növekvő iparág, amely sok lehető
A Richter licenc partnere, a Mochida Pharmaceutical megkapta a bioszimiláris teriparatide készítményre a forgalomba hozatali engedélyt a Japán Egészségügyi, Munkaügyi és Jóléti Minisztériumtól.
Az Oscar-díjas Alex Gibney rávilágított már Julian Assenge és Wikileaks körüli anomáliákra, megmutatta hogyan bukott le Lance Armstrong olimpiai bajnok biciklista a doppingolással és a szcientológiai egyházról is lehúzta a vizes lepedőt. A 76. Velencei filmfesztiválon bemutatott Citizen K Mihail Hodorkovszkij és Vladimir Putyin különleges viszonyát
Az Audi Q3 izgalmasabb vonalvezetésű testvéreként megérkezett a Q3 Sportback. A lendületesebb SUV kupé testvéréhez hasonlóan Győrben készül, mi pedig éppen ott ismerkedtünk meg vele közelebbről. Hogy milyen lett? Nagyjából ugyanolyan, mint hagyományosabb testvére, ami jó hír.
A fogyatékossággal élő embereket érintő intézkedéseket ismertető kiadványt jelentetett meg a kormány - közölte Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.