Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
Horváth Ildikó kiemelte, hogy 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai eszköz – köztük defibrillátorok, lélegeztetőgép – beszerzésére nyílik lehetőség.
"Maguknak kell kimosniuk a véres munkaruhákat a mentősöknek. Középkori állapotok uralkodnak Orbánék miatt" - olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében.
Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek - közölte szombaton a Magyar Posta az MTI-vel. Közlésük szerint a Magyar Posta és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. összesen 13 millió tankönyvet szállított ki 4091 iskolába. Az...
Legyen szó akár az elsősök tanszervásárlásáról vagy az egyetemista gyereknek történő lakásvásárlásról, az iskolakezdés sokak számára jelent nagyon komoly pénzügyi terheket évről évre. A Bank360 megvizsgálta, hogy az egyes esetekben mihez nyúlhatunk, ha segítség kell a megfelelő eszközök beszerzéséhez.
Csaknem 10 Celsius-fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnál - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton, a meteorológiai nyár utolsó napján a Facebook-oldalán. Vasárnap akár 36 fok is lehet.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
Csaknem 10 Celsius-fokkal melegebb van az ilyenkor szokásosnál – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton, a meteorológiai nyár utolsó napján a Facebook-oldalán. Vasárnap akár 36 fok is lehet.
Az argentin játékos szerint sérült a méltósága, becsülete, jó hírneve, illetve személyes és szakmai megítélése. Pénzt akar, de ez csak a követelés fele.
A fogyasztók több mint harmada azonnal elpártol egy márkától, ha rossz élmény éri - közölte az Oracle új felmérése alapján. A felmérés szerint a vásárlók 88 százaléka megosztja a negatív élményeket másokkal, a vállalatok egyre kevésbé képesek befolyásolni a vásárlói szokásokat, miközben a fogyasztók egyre kevésbé hisznek az influenszereknek, a cele
Hiába fogadta el pénteken 19:3 arányban a kamara fogorvosi tagozata az államtitkár javaslatát, a tiltakozó akcióra készülők kitartanak a demonstráció mellett.
Az LMP frakció alkalmazottja, Nuszbaum Tibor balatonakarattyai nyaralásán vette észre, hogy Matolcsy György jegybankelnök volt felesége, a település polgármestere, Matolcsy Gyöngyi marcipánt osztogatva kampányol az újraválasztásáért - olvasható a 24.hu-n.
A kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pécsi tájékoztatása szerint. A politikus hozzátette: sem nem sok, sem nem elég az egyházi iskolák száma az országban, az egyházak pedig nélkülözhetetlenek.
A magyarok közel fele tart attól, hogy utazás közben ellopnak tőle valamit. Attól viszont kevesen félnek, hogy másnak kárt okoznak - derül ki egy friss felmérésből. A lopás és a csomag sérülése miatt izgulnak a leginkább...
Már egy ideje ismeritek egymást, de nem tudsz kiigazodni rajta? Lehet, hogy titkon beléd szeretett a pasi, csak még nem adta tudtodra? Most kiderítheted,...
A sokat megélt műemlék mellett régen a tanyavilág lakói gyűltek össze, hogy megvitassák a helyi pletykákat, híreket, sőt még sokszor a lányokat is itt választották maguknak a legények.
A Köln a hosszabbításban, a Schalke pedig könnyedén szerezte meg a három pontot. A Leverkusen-Hoffenheim és a Wolfsburg-Paderborn találkozó döntetlennel zárult.
Az Egyesült Államokban engedélyezett, hogy az utasok szükség esetén terápiás állatukkal szálljanak repülőre, a mostani eset azonban meglehetősen egyedinek számít.
Majdnem minden mentőállomás új mentőautót kaphat 2019-ben és 2020-ban - mondta el Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat napján, szombaton a budapesti Városligetben.