Júniusban már megdőlt a melegrekord, a neheze azonban még könnyen lehet, hogy hátravan, hiszen hazánkban jellemzően július végén augusztus elején legforróbb a nyár.
egyike a világ 15 "legsörözhetőbb" városának a CNN válogatása szerint. A lap összeállításában olyan városokkal vesszük fel a versenyt sörkínálat tekintetében, mint Brüsszel, Róma, vagy Berlin.
Mogyoród – Elképesztő izgalmakat hozott a Magyar Nagydíj időmérő edzése, amelyen egy sztárvendég is tiszteletét tette, a világhírű brit színész, Rowan Atkinson (64) is megjelent a Hungaroringen.
Mutatunk néhány izgalmas és divatos ruhát és kiegészítőt, amelyek nem hiányozhatnak a nyári gardróbunkból. Ha még nem szereztük be valamelyiket közülük, itt az idő, hogy lecsapjunk rájuk.
Rövid időre kapott nyilvánosságot egy politikai okokból letartóztatott politikai aktivista. Egy bírósági tárgyalásra engedték bejelentkezni a börtönből, a lehetőséget arra használta fel, hogy a cenzúra elleni tiltakozás gyanánt megmutassa a melleit.
Elrajtolt a labdarúgó OTP Bank Liga 2019-2020-as szezonja, és a mai napon máris három mérkőzéssel szórakoztatnak minket. Azonban az Újpest–Puskás Akadémia találkozó ígérkezett talán a legnagyobb meglepetésnek. 1-3 lett a vége.
A hazai korhatár bizottság tolla elég szigorúan fogott, 18-as korhatárral jön a magyarországi mozikba a Volt egyszer egy Hollywood. Megérkezett Quentin Tarantino sztárparádét ígérő filmjének végső ma...
Diszbiózist a jótékony baktériumok alacsony mennyisége, valamint a káros baktériumok, gombák vagy paraziták elszaporodása okoz. Az elmúlt tíz évben a bélrendszeri diszbiózis előfordulási arányának drámai növekedése figyelhető meg, melyben a környezeti- és életmódtényezők egyaránt nagy szerepet játszanak.
Hatalmas csődület kerekedett Várpalotán, amikor a lakótelepi tömb aljában működő kutyakozmetikába kötőféken bevezették az alpakát. A mindenre elszánt tulaj annyit kért a mestertől, hogy szabadítsa meg bundájától az egzotikus patást.
Végre a hazai mozikba is megérkezett Olivier Assayas filmje, a Kettős életek, mely hatalmas sikert aratott a hazájában. A friss premier kapcsán cikkünkben mindent egy helyre gyűjtöttönk össze a filmme...
Az MNB tavasszal bejelentett 300 milliárd forintos Növekedési Kötvényprogramja (NKP) akár 15 nagy vállalatcsoport számára biztosíthatja a növekedéshez szükséges forrást. A banki, finanszírozási és tőkepiaci területen piacvezető Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint ugyanakkor valószínűbb, hogy a forrást nem csak nagyvállalatok, hanem akár tucatnyi kisebb m
Az új kutatások arra utalnak, hogy a narancs, a szőlő, a sárgarépa és a fejeskáposzta olyan rákellenes vegyületeket tartalmazhat, amelyek nagyon hasonlítanak az engedélyezett gyógyszerekben használt vegyületekre – írta a The Times.
Szeretnél egy páros, tetszőleges filmre beváltható mozijegyet nyerni? Vadássz remake-ekre a Mafabon! Új funkcióval bővült a Mafab, mostantól a filmek adatlapján jobb oldalt a Feldolgozások rész al...
Az amerikai kormányzat meghosszabbította a Chevron olaj- és gázfúrási engedélyét Venezuelában - jelentette be Ray Fohr, a Chevron szóvivője pénteken kiadott közleményében.
Veszélyben a magyar nyugdíjrendszer, sokan már abban sem bíznak, hogy egyáltalán normális nyugellátáshoz jutnak majd idősebb éveikre. Ebből adódóan a nyugdíjszakértő szerint felértékelődik az öngondoskodás. A Heti Napló riportja.
Naponta 5,8 millióan, hetente több mint 7,2 millióan hallgattak rádiót 2019 második negyedévében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a 15 éves vagy idősebb lakosság 69 százaléka naponta, míg 86 százaléka hetente hallgat rádiót.