2019. augusztus 23. péntek

aug. 23
18:24
Függetlenként elindul Botka ellen egy szocialista képviselő (444.hu)
Botkáék szerint megvette a Fidesz.
aug. 23
18:30
Szlovénia bajban van, tényleg nem küldhetnek több szennyvíziszapot (Alternatív Energia)
Magyarország nem hosszabbítja meg az évi 70 ezer tonnás engedélyt, a szlovén hatóság szerint a média nyomására döntött a tiltás mellett a kormány.
aug. 23
18:30
A startup felzárkózás kihívásai (NRGreport)
Az induló vállalakozások ötleteinek hasznosítása és túlélési esélyeinek növelése a 21. század egyik legkomolyabb gazdasági kihívása. Nemcsak az egyes nemzetgazdaságok hatékonyságát, de nemzetközi versenyképességét is alapvetően meghatározza. A magyar startup ökoszisztéma lemaradt ugyan a nyugat-európai mögött ezen a téren, de nem reménytelenül.
aug. 23
18:32
Kihallgatta az ügyészség Demeter Mártát (Alternatív Energia)
A politikus az ügyben nem tett vallomást, ellenben panasszal élt a gyanúsítással szemben.
aug. 23
18:36
Zivatarok csaphatnak le a fél országra: ne hagyd otthon az esernyődet (Pénzcentrum)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint  pénteken főként északnyugaton, szombaton nyugaton, délnyugaton több lehet a felhő. Pénteken elsősorban az északnyugati megyékben és az Északi-középhegység térségében, míg...
aug. 23
18:36
12 imádni való emeletes ágy, amire mi is vágytunk volna gyerekkorunkban (Spabook)
Helytakarékos és praktikus, de mégis kényszermegoldás az emeletes ágy – legalábbis így látják a szülők. A gyerekek viszont többnyire imádják...
aug. 23
18:36
Sarri nem lesz ott a Juventus első két meccsén a padon (Promotions)
Tökös edző az olasz, de most a tüdőgyulladás kifogott rajta.
aug. 23
18:42
Mobil alkalmazás jelzi, ha szennyezett levegő fenyeget (Piac és Profit)
Németországban letölthetjük a Környezetvédelmi Hivatal applikációját, amely részletesen tájékoztat a légszennyezettség fokáról ott, ahol éppen tartózkodunk.
aug. 23
18:42
Már a kampánystart előtt megjelent a gagyi bulvárpropaganda a VIII. kerületben (444.hu)
Újra feltűnt a lelkes vállalkozó, aki kevésnek érezte a kormánypárti hirdetéseket, ezért önszorgalomból gyártja a propagandát a Fidesznek.
aug. 23
18:42
Az ellenzék közös jelöltje lett annak a fiúnak az apja, aki ellen egy videó miatt indult eljárás Szekszárdon (SzMo)
Bomba Gábor és a többi közös képviselőjelölt indulását Hadházy Ákos jelentette be. Néhány hete derült ki, hogy a gyámügyi hatóságok újabb eljárást kezdeményeztek a családdal szemben.
aug. 23
18:48
Idén is fergeteges bulit teremtettek a Strand Fesztivál sztárjai és vendégei Zamárdiban (SzMo)
Színes képkavalkád a 7. Strand Fesztivál forgatagából.
aug. 23
18:54
Történelmi változás a Volkswagennél (Infostart)
Története legnagyobb átalakítására készül a Volkswagen, átáll az elektromos autók gyártására, de előtte lecseréli jellegzetes logóját is: az új arculatot szeptember 12-én a frankfurti autószalonon mutatja be a cég.
aug. 23
18:54
204 embert rúg ki a Volkswagen, mert megszegték a szabályokat (Portfolio)
A céges szabályok megsértése miatt 204 embert bocsát el a Volkswagen - írja a Bloomberg egy belső vállalati hírlevélre hivatkozva. A hírügynökség úgy tudja, hogy a 204 szabálysértőt még az első negyedéves"tettei" miatt bocsátják...
aug. 23
18:54
Furcsa terepjárót mutat be az Audi Frankfurtban (Autónavigátor)
Csak egyetlen képet mutatott az Audi a hamarosan debütáló tanulmányautójáról, amiből egyelőre nem sok derül ki.
aug. 23
18:54
Politikai megtorlással vádolta meg Putyint több mint 500 orosz tudós (SzMo)
Az orosz rendőrség a tüntetéseken több mint kétezer embert vett őrizetbe hosszabb-rövidebb időre. A bíróságok több tucatnyi aktivistát adminisztratív elzárással, több százat pedig pénzbírsággal sújtottak.
aug. 23
19:06
Emelkedéssel zárult a pénteki kereskedés (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,87 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 39 519,58 ponton zárt pénteken.
aug. 23
19:06
Kijöttek a részletek az új nyugdíjutalványról (Portfolio)
A kormány mai bejelentésének megfelelően megjelent a nyugdíjasoknak szóló rezsiutalványokról szóló kormányrendelet. A rezsiutalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak. Ez nagyjából...
aug. 23
19:06
A legjobb gimis sorozatok, amiket ma is imádunk (Glamour)
Ikonikus szereplők, drámák és szerelmek
aug. 23
19:06
Marosán György: Mediátorokra vár az ellenzék (Tiszta Jövő)
A demokráciához és a piacgazdasághoz jobban illik a pszichológusi és a kommunikátori mediátori stílus, mint a serifé.
aug. 23
19:06
Szakítani valakivel, akit nagyon szeretsz – Hogyha az élet közbeszól (Spabook)
Sokan a szakítás hallatán olyan párokra gondolnak, akik már nem voltak boldogok együtt, sok volt a gondjuk, és nem szerették egymást. Pedig sajnos...
aug. 23
19:06
Jolly szakított barátnőjével, újra összejött Suzyval? (Promotions)
Május végén még arról szóltak a hírek, hogy Jolly és Suzy szakított.
aug. 23
19:12
Szakadnak az amerikai tőzsdék Trump szavaira - 425 pontos mínuszban a Dow (Portfolio)
Több fontos esemény is rángatta ma a világ tőkepiacait és köztük az amerikait. Először Kína jelentette be, hogy bizonyos amerikai termékek esetében megemeli a vámot, később a Jackson Hole-i konferencián Jerome Powell Fed-elnök tartott...
aug. 23
19:12
Egészen meglepő dolog történt az itthoni albérletpiaccal (Player)
Az eddigi hírek után nagyon meglepődtünk a mostani fordulaton.
aug. 23
19:18
Nagy valószínűséggel két robbanás is történt az észak-oroszországi fegyverkísérlet során (ATV)
Nagy valószínűséggel két robbanás is történt az észak-oroszországi Arhangelszk megyében augusztus 8-án végzett fegyverkísérlet során - közölte a nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért küzdő norvég NORSAR intézet pénteken.
aug. 23
19:24
Elképesztő dokumentumokat hoztak nyilvánosságra a brit királyi családról (ATV)
A brit királyi család több ezer dokumentumába lehet betekinteni az interneten, köztük Viktória királynő szívszorító, kézzel írott feljegyzéséről férje, Albert herceg haláláról.
aug. 23
19:36
Egészségmegőrzésre is jó a nyugdíjasok rezsiutalványa (Menedzsment Fórum)
A postás csak egyszer próbálja meg kézbesíteni az utalványt, és a használatához be kell menni a postafiókba vagy a szolgáltatóhoz.
aug. 23
19:36
Fontos híreket kaptak a nyugdíjasok - íme a részletek (Infostart)
Megjelent a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendelet; az utalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is jogosultak, így nagyjából 2,6 millió ember - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken.
aug. 23
19:36
Ennyivel több adó folyt be idén: csökkent az államháztartási hiány (Pénzcentrum)
A gazdaság teljesítményének köszönhetően idén júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett...
aug. 23
19:36
Macronnak még kapóra is jöhet, ha az erdőtüzek miatt blokkolja a kereskedelmi megállapodást Brazíliával (444.hu)
Nem tűnik véletlennek, hogy pont Franciaország és Írország fekszik keresztbe a nagy üzletnek, amivel zsarolni lehet Bolsonarot.
aug. 23
19:36
Meghalt David Koch, az amerikai jobboldal nagy finanszírozója (Tiszta Jövő)
A világ leggazdagabb emberei közé tartozó Koch-testvérpár egyik tagját, Davidet érte a halál: a konzervatív filantróp iparmágnás egymaga több mint hatszor gazdagabb volt Soros Györgynél.
aug. 23
19:36
5 tévhit a férfiakról – a férfiak szerint –, amit a nők igaznak hisznek (Spabook)
Egy házibuliban hallottam egy fiút és egy lányt vitatkozni arról, hogy a nemek milyen tévhitekben élnek egymással kapcsolatban. A vita heves volt,...
aug. 23
19:36
„Senki sem bánt méltatlanabbul apámmal, mint a Disney és a Marvel” (Promotions)
Ha ez igaz, akkor az elég durva.
aug. 23
19:39
Illegális bevándorlás - A tavalyi csökkenés után idén ismét többen próbáltak embercsempészek segítségével Ausztriába jutni (HírTV)
A legtöbben Olaszországból, Magyarország irányából és Németország felől próbálkoztak.
aug. 23
19:42
Saját részvényt vett a Futuraqua (Portfolio)
Saját részvényeket vásárolt ma a Futuraqua - derült ki a társaság közleményéből. A társaság ma 431 050 darab saját részvényt vett meg 119,86 forintos átlagáron, tőzsdei fogalomban. Ez 51,6 millió forint értékű részvényvásárlást...
aug. 23
19:42
A brazil elnök a hadsereg bevetését fontolgatja a brutális erdőtüzek miatt (ATV)
A brazil elnök azt fontolgatja, hogy a hadsereg segítségét is igénybe veszi az Amazóniában pusztító erdőtüzek megfékezésében.
aug. 23
19:45
Gulyás Gergely: A magyar jelöltnek erős felhatalmazása van (HírTV)
Hétfőig nevezhetik meg a tagállamok, hogy kit delegálnak a Von der Leyen vezette, november 1-én hivatalba lépő Európai Bizottságba.
aug. 23
19:48
Ez a minta a legjobb választás nyár végére (Glamour)
Kövesd a vonalat!
aug. 23
19:50
Csillag Zsuzsi ezzel a különleges darabbal zárja a hetet (Glamour)
Overál mánia
aug. 23
19:51
Elszállt újabb négy kvótaszerzési esély (Infostart)
A pénteki versenynap programja öt olimpiai szám középfutamaival zárult a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, a magyar egységek közül kettőnek - a kajakos Kopasz Bálintnak és Lucz Dórának - sikerült beverekednie magát a szombati döntőbe. Férfi K-1 200 és C-2 1000 méteren, valamint női C-1 200 méteren a hazaiak ezen a vb-n nem
aug. 23
19:54
Idei mélypontjára gyengült a forint az euróval szemben (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest. Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült pénteken a forint - írja az MTI.
aug. 23
19:54
Azonnal Svájcba akarsz cuccolni ettől az öt gyönyörű villától (Player)
Hegyek, tavak, erdők, tehenek, béke – és gyönyörű építészeti csodák helyszíne is Svájc, melyekből most mutatunk ötöt.
aug. 23
20:00
Minden harmadik cég beruházna (KKV Magazin)
A kkv-k többsége növekedésre számít mind az árbevétel, mind a profit tekintetében az idei évben - derült ki a Budapest Bank 300 cégvezető körében elvégzett kutatásából. Beruházást a megkérdezett vállalatvezetők közel harmada tervez idén, átlagosan 45 millió forint értékben.
aug. 23
20:06
Hollandia hosszú távon növelné versenyképességét (ProfitLine)
50 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag készül Hollandiában is.
aug. 23
20:06
Nagyon nem sikerült műanyagmentesre a július Budapesten (SzMo)
A fővárosban 150 tonnával több műanyag szemetet gyűjtöttek be ebben a hónapban, mint az akciót megelőző júniusban.
aug. 23
20:06
A 4 legdurvább testi változás, amit a növényi étrendnek köszönhetek (Spabook)
Már több mint egy éve növényi étrendet folytatok, úgyhogy elmondhatom magamról, hogy messze ez a leghosszabb idő, amit egy új életmódra rááldoztam....
aug. 23
20:06
Félelmetes fotók az Amazonas esőerdejében tomboló tűzről (Promotions)
A brazília esőerdőben, az Amazonas vidékén, amit a Föld tüdejének is neveznek, minden évben törnek ki erdőtüzek.
aug. 23
20:12
Rossi Moor ismét Amerika meghódítására készül (Sport365)
A hétvégén Pittsburgh-ban tartják az amerikai Superbike bajnokság 8. fordulóját, melynek különlegessége, hogy idén a betétfutamok között először kerül megrendezésre az Ohvale Talent Cup, 110 és 160-as kategóriában.
aug. 23
20:12
Hisztirohamot kapott a nő, miután felpróbálta az interneten rendelt ruháját (Femcafe)
Különleges napra vette, de viselni már nem tudta.
aug. 23
20:12
Az emberek ki vannak azon, hogy milyen felismerhetetlen Charlize Theron (Joy)
Charlize Theron te vagy az?
aug. 23
20:18
"Bolsonaro had lássa, hogy dolgoznánk" - újságokban hirdették a brazíliai gyújtogató napokat (Kripto Akadémia)
Miközben az Amazonas egyre cssak lángol, az unió a húszévnyi munkával összehozott EU-Mercosur kereskedelmi egyezményt is beáldozná, hogy együttműködésre bírja a brazil elnököt.

Keresés