Az új vezetők kinevezése során a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) törekszik arra, hogy a kiemelt tapasztalatot igénylő feladatokat az MFB Csoporton belül már bizonyított szakemberek lássák el. Ennek szellemében az MFB Pénzügyi Divíziójának vezetésével Kisgergely Kornélt bízta meg, aki ezt megelőzően az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. vezérigazg
Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások; az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Az őszi boros szezont ismét a szeptember 5-9. között tartó, több tízezer látogatót vonzó Budapest Borfesztivál nyitja, ahol idén a kiemelt téma Eger lesz. Az Egri Bor Most kezdeményezés keretében a borkóstolás mellett számos egyéb programon lehet megismerni az Egri borvidéket.
Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt - írta csütörtökön a Handelsblatt című üzleti lap.
Több kutatás kimutatta már, hogy nem a megvásárolt tárgyak, hanem az élmények adják az igazi boldogságot - részben ezért lett olyan óriási divat az utazás, amiben persze az is szerepet játszik, hogy egyre inkább elérhető mindenki számára a repülés is. Viszont az utazás nem túl környezetbarát tevékenység: ha szeretné egy kicsit csökkenteni közben a
A tegnap megjelent Fed jegyzőkönyv szerint a júliusi ülésen 2 jegybankár szavazott a kamatok tartására, a megfogalmazás szerint néhányan pedig az 50 bázispontos csökkentés mellett voksoltak, vagyis meglehetősen megosztottak voltak a jegybankárok.
Idén is ugrásszerűen nőtt a kereslet a bérlakások iránt az őszi szemeszter indulásával. A lakástulajdonosok számára ez kiváló időszak a bérbeadáshoz, ám kezdőként fejtörést okozhat a hirdetés feladása, az ideális bérlő megtalálása, vagy akár a bérleti szerződés megírása. Mindezek megkönnyítéséhez Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője nyú
Az euróövezeti jegybank szeptemberben valószínűleg begyújtja a rakétákat, és további monetáris ösztönzést nyújt. A kelet-közép-európai jegybankoktól eltérő reakciók várhatók.
Jól jártak azok, akik nem siettek és augusztusban vettek fel hitelt a Bank360 vizsgálata szerint. Csökkentek a kamatok a lakáshiteleknél, és a személyi kölcsönöknél is maradtak a nyomott árak. Hitelkörkép.
A statisztikák alapján kis túlzással azt lehet mondani, hogy aki akar, az ma Magyarországon tud dolgozni. Az persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen pozícióban. Az látszik ugyanis, hogy a Shared Service Centerek egyre nagyobb hazai terjedése...
Az M70-est az év végén, az M15-öst jövő tavasszal adják át a forgalomnak. Dolgoznak a kivitelezők több országos főút bővítésén is, ahol ma még sok baleset történik.
Folytatódik a hulladékgazdálkodás államosítása. A számlázás központosítása után az uniós források felhasználásával épült hulladékkezelő központokat is bekebeleznék.
A Corvinus átalakításában fontos szerepet játszik majd az intézményt kezelő alapítvány, ennek ellenére nem ment simán az egyetem alapítványának bejegyzése. Pedig a kormányt egy volt közigazgatási államtitkár ügyvédi irodája képviselte.
Amikor a szállítás-közlekedési ágazat kibocsátáscsökkentési kihívásáról hallunk, elsősorban autók és más közúti járművek jutnak eszünkbe, pedig a hajózás helyzete e szempontból sokkal rosszabb. Az elektromos hajtás jelenléte...
Négyszázmillió forint támogatást nyert el az ipar digitalizációjához kapcsolódó fenntartható, regionális iparfejlesztést elősegítő kutatás-fejlesztési projektre a Pannon Egyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) Tématerületi Kiválósági Programjában.
Legyél tettrekész, használd ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket és adj értelmet a korlátlan internetnek azzal, hogy tudatosan használod a Tettek Hálózatát! Augusztus 10-én reklámfilmmel, majd outdoor kihelyezésekkel indult a Magyar Telekom tudatos internethasználatra inspiráló kampánya, amely több eszköz segítségével, több platformon dolgoz f
Magyarországon 22 borászat ért el tavaly milliárdos forgalmat, ehhez a szűk körhöz tartozik a teljes ágazati bevétel 65 és az összes profit 81 százaléka.
Mintegy 298 millió eurót (97,64 milliárd forint), vagyis a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékának megfelelő összeget veszített Szerbia tavaly november óta azért, mert a koszovói kormány százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árura - közölte Rasim Ljajic kereskedelmi miniszter csütörtökön.
A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (Kkm) a képviselői - közölte a Kkm az Mti-vel.
Több "halálutat" is átépítenek; a tervek szerint még az idén átadják az M70-es autóutat és befejezik az M2-es autóút bővítését - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Több "halálutat" is átépítenek; a tervek szerint még az idén átadják az M70-es autóutat és befejezik az M2-es autóút bővítését - írta a Magyar Nemzet pénteken. A lap közölte, hogy hamarosan négysávossá alakítják az M7-es...
Az Egyesült Államok lakosságának 62 százaléka elégedetlen Donald Trump tevékenységével, 38 százaléka viszont elégedett a 45. elnök teljesítményével - áll az AP-NORC közvélemény-kutatásának eredményeit összegző jelentésben, amelyet...
Őszibarack fám termésein és a kajszibaracknál is furcsa elváltozást tapasztaltam idén. A gyümölcsök felülete sok helyen besüppedt, egyenetlen lett a felszíne. Mi okozza ezt? Lehet-e védekezni ellene?
Együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Prosperis Alba Kutatóközpont Kft. és az Óbudai Egyetem. A Felek közös célként határozták meg, a jövőbeni kutatások helyben történő megvalósulását, amelyek alapul szolgálhatnak a gazdasági szereplők, közfeladatokat ellátó és más szervezetek részére egyes fejleszté
Donald Trump amerikai elnök és Klaus Johannis román államfő keddi washingtoni találkozóján ugyan szóba került a kérdés, de mindkét vezető kerülte a részletes beszámolót.
A Nike augusztus közepén bejelentette, hogy a Nike Alkalmazás (Nike App) Magyarországon is elérhetővé vált a felhasználók számára. Az innovatív platform első körben Franciaország, Németország, Japán, Olaszország, Hollandia, Spanyolország, Nagy-Britannia és az USA területén debütált, augusztus 15-től pedig további 13 európai országban vált elérhetőv
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Design Terminal 2019. szeptember 22-ig várja azoknak a startupoknak a jelentkezését, akik rapid tanácsadással egy nap alatt akár tucatnyi agrár-, üzletfejlesztési vagy befektetési szakember bevonásával állítanák növekedési pályára vállalkozásukat.
Több "halálutat" is átépítenek; a tervek szerint még az idén átadják az M70-es autóutat és befejezik az M2-es autóút bővítését - írta a Magyar Nemzet pénteken. A lap közölte, hogy hamarosan négysávossá alakítják az M7-es...
Napról napra javul az állapota, már mankó nélkül közlekedik és gyógytornászhoz jár az a beteg, akin februárban csonton belüli eszközzel, a PRECICE mágneses végtaghosszabbító készülékkel végzett sikeres beavatkozást az idén 250...
Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
Brazília elnöke országa belügyeibe történő beavatkozással vádolta meg csütörtökön azokat az államokat, amelyek anyagilag segítik Brazíliát az esőerdőtüzek elleni harcban. "Nem jótékonyságból küldenek ide pénzt, hanem azzal...
Szerdán a Mol letörte a 2940 forintnál húzódó fontos támaszát, mely a jövőbeli árfolyamalakulás szempontjából rossz ómen. Megkerestük, hogy mi magyarázhatja a negatív árfolyamreakciót. Várakozásokat meghaladó gyorsjelentés ...