A Daily Star híre szerint egy férfit videóra vettek, ahogy besétál egy templomba és a földre piszkít, majd székletét gyomorforgató módon szétkeni a falon és egy Jézus-szobron.
A hátborzongató történet egy nőről szól, aki két nappal az elrablása után ébredt fel mostoha körülmények közt, egy fagyasztóban - olvasható a Daily Star oldalán.
Csütörtökön kezdte idei talán legfontosabb párharcát a Ferencváros focicsapata: a zöld-fehérek a litván Suduvával küzdöttek meg az Európa-liga csoportkörébe jutásért, no meg az ezzel járó minimum 953 millió forintnyi euróért.
Az iskolakezdés segítésére már péntektől érkeznek a szeptemberi családtámogatások; az intézkedés 1,2 millió gyermekes családot érint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
Az őszi boros szezont ismét a szeptember 5-9. között tartó, több tízezer látogatót vonzó Budapest Borfesztivál nyitja, ahol idén a kiemelt téma Eger lesz. Az Egri Bor Most kezdeményezés keretében a borkóstolás mellett számos egyéb programon lehet megismerni az Egri borvidéket.
Marco Rossi (54) Budapesten egy Ferrarit vezet, amelyből Julio Iglesias (75) dalai szűrődnek ki. A kedvenc éttermében tésztát ebédel, majd ha hazaér, megnézi a Volt egyszer egy Amerika című filmet. Akár így is telhetne egy napja a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányának. A szakember rendhagyó módon a kedvenceiről beszélt a Blikkne
Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt - írta csütörtökön a Handelsblatt című üzleti lap.
A csípős nyelvű műsorvezetőnő egy különleges színpadi talkshow-val robbantja be a szeptembert, ahol egyszerre hat férfit faggat majd. A gyeplőt itt majd nem engedi ki a kezéből, ő lesz a főnök, a magánéletében azonban ennél sokkal engedékenyebb.
A kezelés függ az inkontinencia típusától, ám általában gyógyszeres kezelésből és gyógytornából áll. Műtétre csak nagyon ritkán van szükség. Az életmódváltás is sokat segíthet a tünetek enyhítésében.
Barátai, kollégái gyűjtést szerveztek érte, és segítették Fekete Gyula felépülését, mindhiába. A zenész, aki az utolsó években már csak pislogással kommunikált, hosszas küzdelem után, szerdán feladta a harcot.
Döbbenetes fordulat: a gyászoló család szerint meggyilkolták, s most már a rendőrség is emberölés miatt nyomoz az öt évvel ezelőtt felakasztva talált Balogh Sarolta ügyében. A tettes a mai napig közöttünk járhat.
Több kutatás kimutatta már, hogy nem a megvásárolt tárgyak, hanem az élmények adják az igazi boldogságot - részben ezért lett olyan óriási divat az utazás, amiben persze az is szerepet játszik, hogy egyre inkább elérhető mindenki számára a repülés is. Viszont az utazás nem túl környezetbarát tevékenység: ha szeretné egy kicsit csökkenteni közben a
Tudod kik azok a szaporítók? Ismered a kegyetlen igazságot a munkájuk mögött? A Brit Pásztorkutya Fajtamentésen keresztül most pórul járt gazdik mesélik el a valódi történeteiket. Jöjjön a harmadik rész: Lili.
Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri – a rádióhallgatók számára összeforrt a nevük. Ki gondolná, hogy a stúdióból kilépve, felbomlik a legendás triumvirátus, sőt Balázs fel sem veszi a telefont, ha társai hívják, csak ha biztos benne, igazán fontos ügyben keresik.
Ha a Sony és a Marvel nem is bír egyezségre jutni a Pókember filmeket illetően, a rajongók mindenesetre megpróbálják kézbe venni a dolgokat. A két stúdió szakadása ellen felmerült tiltakozási hullám ...
A tegnap megjelent Fed jegyzőkönyv szerint a júliusi ülésen 2 jegybankár szavazott a kamatok tartására, a megfogalmazás szerint néhányan pedig az 50 bázispontos csökkentés mellett voksoltak, vagyis meglehetősen megosztottak voltak a jegybankárok.
Idén is ugrásszerűen nőtt a kereslet a bérlakások iránt az őszi szemeszter indulásával. A lakástulajdonosok számára ez kiváló időszak a bérbeadáshoz, ám kezdőként fejtörést okozhat a hirdetés feladása, az ideális bérlő megtalálása, vagy akár a bérleti szerződés megírása. Mindezek megkönnyítéséhez Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője nyú
Fontolgatod, hogy átállj a nyers étrendre, de nem tudod, hogy kezdj bele? Fontos számodra a környezetvédelem? Érdekel, hogy mi fán teremnek a vegán kozmetikumok? Szeretnéd...
Egyre melegebb lesz a hétvégén, pénteken lesz a leginkább elviselhető a hőség, szombatra és a vasárnapra már több déli megyére figyelmeztetést adtak ki a kánikula miatt.
Tavaly ősszel számoltunk be róla, hogy zajlanak az Apáca show harmadik részének előkészületei, és bár maga Whoopi Goldberg ezúttal csupán kisebb szerepet kap majd a filmben, az első és második részben...
A kaliforniai Joshua Tree Nemzeti Parkban találjuk ezt a barna kabint. Ha jobban megfigyeljük a rozsdabarna lakot, a sivatagi tájat és azt a jóféle motort, kicsit olyan, mintha a Mad Max világába csöppennénk. De csak addig, amíg be nem nyitunk.
Az öregedés az élethez hozzátartozó biológiai folyamatok összessége, melyre a mai kor embere hajlamos betegségként gondolni, pedig ugyanolyan fiziológiai folyamat, mint az alvás vagy emésztés. Az öregedés elkerülhetetlenül bekövetkezik, annak legfeljebb ütemét és az esztétikai megjelenését lehet megváltoztatni.
Sztrájkba lépnek az alapellátásban dolgozó fogorvosok. Szeptember első két hetében csak az induljon a rendelőkbe, aki halaszthatatlan beavatkozást szeretne elvégeztetni. Az állami egészségügy keretein belül ugyanis csak a sürgősségi eseteket látják el a munkabeszüntetés ideje alatt.