A Komárom-Esztergom megyei Ászáron található Bősze Pincészet 200 millió forintos beruházással épít korszerű borfeldolgozót, amellyel a jelenlegi, évente 30 ezer palackos kapacitást háromszorosára bővíthetik. Az...
Hetvenöt éve, 1944. augusztus 23-án Romániában az I. Mihály király vezette államcsíny megdöntötte a fasiszta Ion Antonescu diktátor uralmát, az ország a náci Németország oldaláról átállt a szövetségesekhez.
A magyar határtól mindössze 130 kilométerre, az ausztriai Zwentendorfban áll a világ legfurcsább atomerőműve. Mai áron számolva egymilliárd euróba került, a napelemekből származó energiatermelése azonban éppen arra elég, hogy a talajvizet kipumpálják alóla. Cserébe kívül-belül bejárható, már ha épp nem rendeznek benne elektronikus zenei fesztivált.
A borfesztiválhoz hasonló rendezvények jelentősen hozzájárulnak a térség ismertségéhez, formálják a Balaton-régió arculatát – mondta Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szólt arról is, hogy a...
Az utóbbi években világszerte jelentősen csökkent a háziméhek és egyéb beporzó rovarok száma a permetezőszerek használata, paraziták, valamint a méhek élőhelyeinek a klímaváltozással összefüggő zsugorodása miatt. A méhpusztulás elleni harcban a vegyszerhasználat egyéb okokból is kívánatos visszaszorítása mellett az utóbbi időben új lehetőségek merü
Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba csoport elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását a politikai feszültség növekedése miatt.
Az idei második negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó pénzügyi megtakarítása 120 milliárd forintot, a negyedéves GDP 1,1 százalékát tette ki. A negyedév végén zárult egy év alatt az államháztartás nettó finanszírozási igénye 517 milliárd forint, a GDP 1,2 százaléka volt, jelentette szerdán a pénzügyi számlák előzetes
A Hyundai i30 N nagyon könnyen belopja magát az ember szívébe – legutóbb ezt pont a Fastback kivitelnél tapasztalhattuk meg. A modell egyik különlegessége, hogy a gyorsaság mellett/helyett inkább az élményt helyezi a középpontba – de már készül a versenypályákon is egészen jól teljesítő kivitel, amely egyelőre a Project C nevet viseli.
A legendás zenekar vezetője nem bocsátja meg, hogy énekesük annak idején faképnél hagyta őket. Ezen az sem változtat, hogy Demjén Ferenc nemrégiben egy súlyos műtéten, majd agyérgörcsön esett át - írja a Bors.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt a Karmelitában fogadta Stephen Harpert, Kanada korábbi miniszterelnökét, a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerdán.
George Pell állítólag szexuális molesztálást követett el, habár az ausztrál bíróságok bizonyítékai meglehetősen gyengék. Pell mégis lehet, hogy börtönben marad.
Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba csoport elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását a politikai feszültség növekedése miatt.
A tavalyi év legnépszerűbb, leglátogatottabb hazai kiállítása a Nemzeti Galéria Frida Kahlo-tárlata volt (Frida Kahlo. Remekművek a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból). Szintén tavaly, a londoni Victoria & Albert Museum is a karizmatikus...
Az idén az átlagos évekhez képest akár 20-25 százalékkal is kevesebb, mintegy 25 ezer tonna lehet a belföldi körtetermés az előzetes adatok alapján. Ami jó hír, hogy a minőség megfelelőnek ígérkezik.
Elsősorban a befektetési alapok, másodsorban a lekötött betétek, harmadsorban pedig az életbiztosítások lettek az első vesztesei a lakossági állampapír-értékesítés nyár eleji felpörgetésének - olvasható ki az MNB ma közzétett...
Babapárti a magyar lakosság: háromnegyedének vagy van, vagy szeretne a jövőben gyereket, az állami támogatások igénybevételében közel egyharmaduk érintett és konkrétan lakásra vagy csemetére költenék a kapott pénzt. A gyerekkel felmerülő...
Elkészülhet a Jalu-folyón a meglévő Barátság-hidat idővel leváltó új összeköttetés, amely a víz fölött Kínát és Észak-Koreát kapcsolná össze, és alapjául szolgálhatna egy új közös gazdasági zóna kialakításának is.
A magyarok közel 20%-a szenved ezekben a napokban a parlagfű allergiától. A Ködpiszkáló blog gyógyszerésze elmagyarázza, hogy mi a különbség a parlagfű pollenjéből készült gyógyszer és a házi praktikák között.
Mindig is tudtuk, hogy a Porsche roppant komolyan veszi a minőséget vagy épp a megbízhatóságot érintő kihívásokat, ahogy a teljesítmény szempontjából sem ismernek kompromisszumokat zuffenhausenben. A német márka ezúttal összekötötte a kellemeset a hasznossal: az érkező elektromos modell, a Taycan 24 órán át küzdött a kapuit újranyitó Nardo versenyp
A mozikban most futó Tarantino-film, a Volt egyszer egy Hollywood című filmben játszik együtt Brad Pitt és Margot Robbie. Az elmúlt hónapokban a médiában szinte csak arról lehetett olvasni és hallani, hogy a szőke színésznő beleszeretett filmbéli partnerébe, annak ellenére, hogy férjnél van. A filmsztárok most egy videóinterjúban öntöttek tiszta vi
A bejelentés elmulasztása esetén a húszszázalékos bírságon túl ötszázezer forintig terjedő szankcióval is számolnia kell mindkét félnek, mivel mindkettőjüket felelősségre fogják vonni.