A kezdeményezés mögött Vujity Tvrtko, az ATV műsorvezetője áll, aki már az első egyeztetéseken is túl van az állami cég vezetőségével. A televíziós személyiség köszönetet mondott a MÁV-nak is.
Nem láttak reményt a változásra, ezért '89-ben úgy döntöttek, Magyarországon keresztül szöknek nyugatra. A Pfitzenreiter házaspár és gyermekeik végül sok száz honfitársukhoz hasonlóan a Páneurópai Pikniket használták ki, hogy átjussanak a határon. A harminc évvel ezelőtti élményeikről meséltek nekünk a soproni emlékkonferencián.
A kőolajpiac mindig árgus szemmel követte a járműipar alakulását, mivel az új személygépkocsi eladások száma általában jól lekövette az olajkereslet alakulását. Vagyis aki új autót vagy nehézgépjárművet vett, az általában használta is, mégpedig az átlaghoz képest lényegesen többet. A járműgyártás dinamikája már tavaly is megtorpant, idén pedig még
A kínai esküvői ipar óriási bevételeket termel, de ezért az összegért ki kell szolgálni az igényeket. Sok párnak nincsen annyi pénze, hogy elutazzon egzotikus helyszínekre az esküvőt megelőző beállított fotók elkészítéséhez, de már nem is kell, hiszen a pekingi Love Story in Rome Studio olyan romantikus hangulatot varázsol, hogy belesajdul a szív.
Emelkednek az európai tőzsdék szerdán, míg az európai autógyártók részvényei különösen jól teljesítenek ma, miután olasz lapértesülések szerint a Fiat Chrysler és a Renault között nem szakadtak meg a tárgyalások a két autógyártó...
Tudod, mivel jár a gluténmentes élet és a szigorú diéta? Szerzőnknek egy gluténérzékeny ismerőse mesélte el, miért bonyolultabb számukra a mindennapi étkezés és a vásárlás, és miért lehetetlen szinte teljesen elkerülni a műanyag csomagolásokat.
Se nem a legelső, se nem a legkisebb… Bár minden szülő ugyanannyira szereti minden gyermekét, ez nem jelenti azt, hogy egyformán is néznek mindegyikre....
Esterházy Mátyás elárulta: az általa segített labdarúgó az öt legjobb európai bajnokság egyikébe vágyik, olyan csapatba, amelyik a legjobb öt között van.
Egy átlagos amerikai háztartásnak 1000 dollár költséget jelentene évente az az amerikai kormányzati elképzelés, hogy további kínai termékekre vetnének ki vámot - számított a ki a JP Morgan amerikai nagybank. Donald Trump amerikai elnök...
Ahogy a bolygó melegszik, szerencsére az életünk egyre több részére beférkőzik a környezettudatosság: már nemcsak az energiafelhasználásban, de a közlekedésben, és lassan egyre inkább az építkezésben és a dizájnban is felbukkan. Az alábbi környezettudatos anyagokat bármikor használhatja a lakás berendezésére, sokkal kevésbé szennyezi velük a környe
Július 22-én a Győr-Moson Sopron megyei Bogyoszlón vette kezdetét a Vektor Holding Kft. országos Kerner roadshow-ja, ami során a gazdálkodók négy innovatív talajművelő eszközt ismerhettek meg.
Mi vár a kemény brexit után a brit földön élő uniós migránsokra vagy látogatókra? Nem világos a helyzet azok után, hogy a brit kormány váratlanul közölte: a várható október 31-i kilépés után azonnal véget vetnek az EU-polgárok szabad mozgásának.
A Fidelity friss elemzése szerint rekord magasan jár azok száma, akiknek már most dollármilliót elérő vagy meghaladó megtakarítása van a nyugdíjszámláján az USA-ban. Mindemellett a munkáltatók is egyre több pénzzel járulnak hozzá...
Nos, tévedni emberi dolog – a bökkenő az, hogy itt emberi sorsokkal játszadoznak. Saját termékeikkel kapcsolatban pedig érdekes módon sem a bankok, sem ügyintézőik nem nagyon tévednek.
Néha sokkal nehezebb motiválni a munkavállalókat, mint gondolnád. Érdemes néha magad mögött hagyni az unalmas praktikákat, és valami teljesen újat kipróbálni. Nem vagy elég hatékony munkavégzés során? Ne aggódj, nem vagy egyedül...
A brit statisztikai hivatal (ONS) bejelentette szerdán, hogy 2016 előtt éveken át alulbecsülte az európai uniós társországok egy részéből érkezők számát a nettó bevándorlásról szóló jelentéseiben, valószínűleg túlbecsülte viszont az EU-n kívüli országokból érkezőkét.
Az AFP hírügynökség egy teljesen unortodox videót tett közzé még két éve: így buliznak Észak-Korea tengerpartján. Azóta sem készült ennél jobb összeállítás.
Az elmúlt években több területen is életpályamodellt vezetett be a kormány a közszférában. Ugyanakkor folyamatosan lehet olvasni munkaerőhiányról, néhol már a szolgáltatási színvonal visszaeséséről. A Policy Agenda legfrissebb elemzésében azt nézte meg, hogy a közszféra bérei hogyan néznek ki munkakörök szerint, illetve milyen változás történt 2016
Szerda délelőtt egy kisebb utasküldöttség nyújtott át követeléseket a MÁV-székháznál. A petícióban nehezményezik a rendszeres késéseket, tájékoztatási és egyéb problémákat, elsősorban a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon, de más agglomerációs járatokon is. Tüntetést helyeztek kilátásba, ha a MÁV nem változtat.
Egy életmentés és közel háromezer szakszerűen ellátott sérülés - ez az idei Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) mérlege. A Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtóinak idén is a kagylók okozta sérülések és kisebb sportsérülések...