Tizenkét kategóriában ma adják át a Petőfi Zenei Díjat. A hazai könnyűzenei színtér legjobbjait immár negyedik alkalommal ismerik el, a díjátadó gálát Zamárdiban tartják a Strand Fesztivál nyitónapján.
Post mortem a nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Klaus Iohannis román államfő a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Török Zsoltot. Az aradi hegymászó a Fogarasi-havasokban vesztette életét mászás közben.
Júniusban csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és stagnált az euróövezetben havi összevetésben, tavaly júniushoz viszonyítva az euróövezetben 1 százalékkal, az unió egészében 0,6 százalékkal nőtt az építőipari...
Az Egyesült Államok vasárnap kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával - jelentette be helyi idő szerint hétfő délután az amerikai védelmi minisztérium. Moszkva szerint élezik a katonai feszültséget.
A svájci óraipari szövetség kedden azt közölte, hogy a júliusi kivitel értéke 1,896 milliárd frank (közel 571 milliárd forint) volt, ami 4,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Júniusban az óraeladásból származó bevétel...
Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje bejegyzésében azt írta, ma Magyarországnak nincs alkotmánya. Szerinte a Fidesz alaptörvénye csak a hatalom aktuális érdekeinek fügefalevele.
Lassan már egy éve, hogy Bode Miller tragikus körülmények között elvesztette a kislányát. A házaspár a héten jelentette be, hogy őszre ikreket várnak. Közben egy rövid dokumentumfilm is készült a "fenegyerek" pályafutásáról.
Olvasható Shakespeare komédiájában, az Ahogy tetszikben. William Shakespeare az a szerző, akit még azok is ismernek, akik egy művét sem olvasták. A Hamlet, a Rómeó és Júlia és az V. Henrik halhatatlan...
A szénanátha nem csupán kellemetlen tünetekkel jár. A jól ismert panaszok, például tüsszögés, orrfolyás, a szem viszketése mellett sokaknál komoly betegségként jelentkezik: fáradtságot, fejfájást, sőt munkaképesség-csökkenést is eredményezhet.
Eddig a napelemek a látható fénynek csupán egy kis tartományát tudták hasznosítani - ezt a problémát oldhatja meg egy új felfedezés, amellyel a jelenlegi 20-ról 80 százalékra nőhetne a napelemek hatékonysága. Magyar szakemberek szerint az eredmények ígéretesek, sok területen használhatók lehetnek, ám a napelemes megvalósításuk egyelőre kérdéses.
Mike Wilson, a Morgan Stanley amerikai részvénystratégája egy interjúban azt mondta, hogy sem az amerikai jegybank, sem az amerikai kormány nem tudja megmenteni a piacokat, sem a Fed, sem Trump nem tud gyorsan olyan döntéseket hozni, amelyek megnyugtatnák...
A német Bayer vegyipari konszern 7,6 milliárd dollárért eladja állategészségügyi üzletágát az amerikai Elanco csoportnak. A vásárló 5,3 milliárd dollárt készpénzben fizet, 2,3 milliárd dollár értékben pedig Elanco-részvényeket...
A kínai jegybank kedden 11 és fél éve nem látott szintre gyengítette a jüant a dollárral szemben. A jegybank 89 bázisponttal, 7,0454 jüanra vitte le a kínai deviza jegyzését az amerikai dollárhoz képest. A jüan 2008. március 24. óta...
Idén 1600 dollárig, jövőre pedig akár 2000 dollárig is elmehet az arany árfolyama, egyes elemzők szerint. Kína május óta korlátozza az aranyimportját, de az árfolyam meg sem érezte. Jól szerepel idén az arany Az elmúlt hónapban...
Szinte az egész ország az államalapítási ünnep lázában ég, különböző programokkal várják országszerte a kíváncsiskodókat már kora délelőttől kezdve, az ünnep megkoronázásaként pedig tűzijátékkal festik be az eget szinte az ország összes településén. Ám nem csak Magyarországon ünneplünk augusztus 20-án.
Megnéztem ezt a förmedvényt, elhatározásom ellenére mégis „nézhetetlen” az értékelésem. Ezt nem is lehet filmnek nevezni, mert összegányolt, értelmetlen jelenetek összessége, a humor szikrája egyetlen...
A magyar tőzsde zárva tart kedden, azonban a forint piacán vannak mozgások, mérsékelten gyengül a magyar fizetőeszköz a vezető devizákkal szemben.Kisebb forintgyengülés 2019.08.20 14:33Tegnap nap elején még 324,60 körül álltak a forintjegyzések...
Az egész kontinensre kiterjedhet a gazdasági válság, ha Németország gazdasági recesszióba kerül - szemlézi a Bloomberget az Index. A Bundaesbnak havi jelentése szerint a termelés továbbra is gyenge, így a második negyedév után...
A kertészeti kultúrákban sorra érnek be a különböző gyümölcs- és zöldségfélék. A termés mennyisége és minősége az idén is, akárcsak más években, változatos képet mutat, az egyikből bőven, a másikból szűkösebben terem. A tavaszra és a nyárra nem lehetünk különösebben panasszal, kivéve, ahol jég pusztított. Az augusztusi, igazi nyár kedvez az ízletes