Jelentősen előrehaladt az Európai Unió (EU) közép-, és kelet-európai tagjainak felzárkózása a közösség nyugat-európai tagállamaihoz, így a térségben az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) megközelítette az uniós átlag háromnegyedét - emelte ki hétfőn megjelent elemzésében a német szövetségi jegybank (Bundesbank).
Megoldódni látszik a kétpárti cseh kormánykoalícióban kialakult feszültség, miután Michal Smarda, a Cseh Szociáldemokrata Párt (Cssd) alelnöke hétfőn késő este bejelentette, hogy lemond jelöléséről a kulturális miniszter tisztségére. Döntéséről tájékoztatta Jan Hamáceket, a párt elnökét, a kormányfő első helyettesét, aki biztosította támogatásáról.
A vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a Zala megyei Kiskutason.
A liszt a hazai élelmiszer-termelés egyik fontos alapanyaga napjainkban is, a kenyér pedig egyik meghatározó része étkezési szokásainknak. A 2017-es adatok alapján a belföldön felhasznált liszt mennyisége 840,3 ezer tonna, amiből 316,4 ezer tonna friss kenyér készült.
Fokozottan törekedni kell a higiénés konyhai alapszabályok betartására, mivel a friss táplálékokat a baktériumok is kedvelik, így az élelmiszer-eredetű megbetegedések is gyakoribbak.
Az ingatlanoknál már számtalanszor eljátszották, így most a Pénzcentrum azt számolta ki, hogy mire elég a magyar átlagfizetés az új autók piacán. Kiderült, hány hónapig kellene gürizni egy Suzukiért, Daciáért, Merciért. Megtudhattuk...
Ezen a héten is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Augusztus 20-án is száraz idő várható, kánikulával. A hét második felében mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A mentők nagy erőkkel biztosítják az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó fővárosi rendezvényeket - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője az MTI-vel.
Jót tenne a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok hitelképességi megítélésének az euró bevezetése - áll a Fitch Ratings friss tanulmányában. De hozzátette, hogy ez Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban távoli kilátás...
Miközben a pénzhasználat rohamos ütemben digitalizálódik és technológiailag már attól sem vagyunk távol, hogy 5 másodpercen belül teljesüljenek az utalások, a cégek és az állam bérezési politikája még mindig ragaszkodik az évszázados...
A Richter bevezette a bioszimiláris teriparatide készítményét, a Terrosa-t Európában - közölte a vállalat. A biohasonló termékek fejlesztését a Richter stratégiailag kiemelt célként kezeli, a bevezetés ezt a célt szolgálhatja és még...
Hazánk legnagyobb múltú jogfolytonosan működő vállalkozását Mária Terézia alapította meg 1773-ban: az Első Magyar Királyi Zálogház ma BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. néven működik, és történetében először egy nő vezeti.
A forgalmazási jutalékokkal együtt évente egymilliárd forintos bevételt hoz a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), hogy az idei évtől az állami horgászjegyek és fogási naplók díjai teljes egészében a szövetséget illetik meg a közfeladat ellátási szerződésben foglaltak szerint - mondta Nagy István agrárminiszter.
Augusztus második dekádját a hamisítatlan nyári idő jellemezte. Nappalonként 30 C fölött, éjjel pedig 15-20 C közötti hőmérséklet jellemezte az időjárást. Időnként nyári zápor- zivatar frissítette a levegőt, egyúttal megemelve a páratartalmát is. Kórokozók és kártevők egyaránt megtalálták életfeltételeiket.
Egy család átlagosan 15.000 és 25.000 forint között költ az iskolakezdésre gyermekenként egy felmérés szerint. A válaszadók 56 százaléka nem hagyja az utolsó pillanatra a bevásárlást. A kitöltők 76 százaléka saját bevallása szerint...
Reményét fejezte ki Carrie Lam, Hongkong főkormányzója kedden, hogy a hét végi békés kormányellenes tüntetések a béke helyreállítására irányuló erőfeszítésnek és a tüntetők tárgyalási szándékának a jele, amely kivezeti...
Folytatta múlt héten a PannErgy a saját részvények vásárlását és a Futuraqua is elkezdett saját részvényeket venni - derül ki a BÉT honlapján közzétett közleményekből. Újabb saját részvényeket vásárolt a PannErgy múlt héten...
Miközben a hazai befektetők pihenhetnek, a külföldi részvénypiacokon nem áll meg az élet. Az amerikai tőzsdéken jelentősebb emelkedés volt hétfőn és Európában sem indul rosszul a nap kedden. A recessziós félelmek most éppen enyhülnek...
A családi autókedvezmény júliusi bevezetését követően látványosan növekedett a 7 üléses autók iránti érdeklődés a JóAutók.hu adatai alapján. Az ellenőrzött használtautó-piactér elemzéséből az is kiderül: júliusban 5 százalékkal csökkent a 7 üléses használt autók átlagára.
Szerdán kezdődik a Szentendrei út felújítása a Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti, több mint egy kilométeres szakaszon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával...
Az olasz miniszterelnök kedden háromkor mond beszédet a római parlament felsőházában, ezután bizalmatlansági szavazás nélkül is benyújthatja lemondását.
Az AgroField Akadémia keretein belül megvalósuló AgroFieldshow jó lehetőség a termelőknek betekinteni a közösség kísérleti munkájába és azok eredményeibe. Az Agrofieldshow első őszi rendezvénye Püskin lesz 2019. szeptember 2-án.
Az AgroField Akadémia keretein belül megvalósuló AgroFieldshow jó lehetőség a termelőknek betekinteni a közösség kísérleti munkájába és azok eredményeibe. Az Agrofieldshow második őszi állomása Dalmandon lesz 2019. szeptember 4-án.
2019. szeptember 14. után csak akkor lehet online vásárolni az EU-n belül bankkártyával, ha a kártyabirtokosok aktiválják az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatást.
Az AgroField Akadémia keretein belül megvalósuló AgroFieldshow jó lehetőség a termelőknek betekinteni a közösség kísérleti munkájába és azok eredményeibe. Az Agrofieldshow harmadik őszi helyszíne Görbeházán lesz 2019. szeptember 6-án.
A halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét Jeffrey Epstein milliárdos, akit emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba.
Tovább lassult a termelői árak emelkedésének éves összevetésű üteme Németországban júliusban. A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden azt közölte, hogy 1,1 százalékkal nőttek a termelői árak éves szinten júliusban....
Az MNB tavasszal bejelentett 300 milliárd forintos Növekedési Kötvényprogramja (NKP) akár 15 nagy vállalatcsoport számára biztosíthatja a növekedéshez szükséges forrást. A banki, finanszírozási és tőkepiaci területen piacvezető Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint ugyanakkor valószínűbb, hogy a forrást nem csak nagyvállalatok fogják igénybe venni.
Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk - jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai tisztavatáson mondott beszédében Budapesten.
A KSH adatai alapján 2019 első félévében 6472 új lakást adtak át, melyek között saját célra épített családi házak és értékesítésre szánt többlakásos társasházak is voltak. Az értékesítési céllal épülő projektek több...
Több mint 110 millió forintnyi bírságot szabott ki összesen, és mintegy 3000 helyre szállt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal balatoni ellenőrzés-sorozatában – mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a NAV adószakmai szóvivője. Közben a Nébih Somogy megyében vizsgálódott.
A magyar tőzsde zárva tart kedden, azonban a forint piacán vannak mozgások, egy mérsékelt gyengülés látszik kibontakozni. A délelőtti órákban az euróval szemben a 327,3-as szintre gyengült a forint, ami 0,8 forintos gyengülés az esti...
A bankok felkészülnek a szigorúbb azonosítási szabályokra, de az ügyfeleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-ike után is szeretnének online vásárolni.
Az új tanévben is az általános iskolák szemléletformáló ismeretterjesztését segíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Parlagfű kisokos című információs füzete.
A bankok felkészülnek a szigorúbb azonosítási szabályokra, de az ügyfeleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-ike után is szeretnének online vásárolni, ekkor lép ugyanis életbe a szigorúbb ügyfélazonosítási uniós előírás. A kártyabirtokosoknak aktiválniuk kell az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatásokat, amely bankonként