Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Személyes találkozóra hívta Zuzana Čaputová szlovák államfő Mózes Szabolcsot, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatóját, publicistát – többek között lapunk szerzőjét –, miután Čaputová úgy döntött, meglátogatja a felvidéki magyar fiatalok nyári táborát, ahol Mózes Szabolcs fogja az elnököt faggatni. A találkozóról és szlovák politika magyarokkal
Csehországban terjeszkedik a Szallas.hu, a társaság portfóliója július elsején a Hotel.cz cégcsoporttal bővült. A Hotel.cz felvásárlásával a Szallas.hu kétharmadával növelheti árbevételét. A Szallas.hu portfóliója a cseh turisztikai...
A rendkívüli költségvetési intézkedések célja a kármentésen túl, hogy ne változzon a 2019-es uniós költségvetés finanszírozásából a maradó 27 tagállamra eső rész.
Az OMV ma reggel publikált főbb második negyedéves számai alapján a kutatás-termelés divízió kitermelési volumene és átlagos értékesítési ára is emelkedett éves alapon. A finomítói marzsok továbbra is nyomás alatt voltak, de ezt valamelyest kompenzálhatta a javuló petrolkémiai árrés. A kiskereskedelmi üzletág eredményessége tovább növekedhetett.
Az Európai Parlament eljárásjogi kiskapuk kijátszásával és egyéb jogrendszeren kívüli eszközökkel éri el, hogy érdekei a lehető leghatékonyabban érvényesüljenek az együttdöntési eljárás során – állapítja meg a krakkói Jagelló Egyetem kutatója, Adam Kirpsza.
Szalmonellával szennyezett kutyaeledelt hív vissza a Fressnapf - közölte az áruházláncra hivatkozva kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az idén májusban 678 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, 285 millió euróval több, mint az előző év májusában. A jelentős javulás a szennyezett orosz kőolajnak köszönhető, nyilatkozta Suppan Gergely, a Takarékban vezető elemzője az InfoRádiónak.
Az autógyártók és az autóipar szárnyalásában érdekelt gazdasági térségek – ide számíthatjuk immár hazánkat is – üveggömb híján kénytelenek nap mint nap döntéseket hozni az iparág fejlesztésének irányáról.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítására tavaly nyáron elkezdett kormányzati kampány a végéhez közeledik. Egy hete elfogadta az Országgyűlés azt a törvénymódosítást, amely az Akadémiáról leválasztja a kutatóhálózatát, és az ezzel a lendülettel létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) alá rendeli. Ha Áder János aláírja – erről pénte
Konnektoros hibridként már láttunk MINI-t, sőt, korlátozott kis széria erejéig teljesen elektromos MINI E-t is láttunk már, ám most újabb határvonalat lép át a stílusos brit kisautók gyártója: bemutatja első teljesen villanyos modelljét, a Cooper SE-t.
Komoly aggodalomra ad okot Törökország azon szándéka, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő olaj- és földgázmezők után kutatva ismét illegális próbafúrásokat végezne Ciprus északkeleti partvidékén - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
Július végéig várja a pályázatokat az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum az Élelmiszeripari Nagydíjra, valamint a Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban elismerésre. Mindkét pályázat nyerteseit a 79. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár keretében hirdetik ki szeptemberben.
Esnek az európai tőzsdék, a hangulatra a BASF profitot warningja vetett árnyékot, miután a német vegyipari cég visszavágta a második negyedéves és a teljes idei évre vonatkozó profitvárakozásait is. A magyar tőzsde a kezdeti iránykeresés...
Szinte le sem kell porolnia a 2015-ös nyári Universiade dél-koreai rendezőjének azokat a létesítményeket, amelyek a következő bő két hétben a vizes világbajnokság helyszínei lesznek.
Ma jelentették be, hogy a 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot. A tranzakcióval kapcsolatban feltettük a kérdéseinket a két vállalatnak. Itt vannak a válaszok. 4iG A tervekről A T-Systems rendkívül fontos platformot jelent számunkra...
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) azt javasolta, hogy repedésveszély miatt ultrahangos módszerekkel vizsgálják át a legrégebbi Airbus A380-as típusú repülőgépek szárnyait - számolt be a Les Echos című francia napilap alapján az MTI.