Az Est Media részvényeit kedden egész napra felfüggesztették, a társaság fontos bejelentése előtt, az Est Media ezután ma bejelentette, hogy felvásárolja a Delta Csoport egyik leányvállalatát, a Delta Systemset. Az Est Media a tranzakciót...
A képviselő sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az amerikai jelentés adatai alapján kiderült, a két nagy állami szervezet vásárolt licenceket abban az időben, amikor közbeiktatott cégekkel túlárazták a termékeket, és a keletkezett többlettel megkentek hivatalnokokat.
Az elmúlt hétvégén 60 észak-afrikai migráns tartott rettegésben egy népszerű düsseldorfi strandot. A hat biztonsági őr képtelen volt megnyugtatni a kedélyeket, ezért rendőröket kellett hívni, akik idő előtt bezáratták a fürdőt. Több törzsvendég is azt állítja, hogy késő délután már veszélyes a strandra menni.
Az idén egy budapesti lakóingatlan átlagosan 43 nap alatt kelt el a második negyedévben. A leggyorsabban a panellakások találnak gazdára: alig több mint 1 hónap kell az eladásukhoz. A vidéki nagyvárosokban sem kell sokat várni: átlagosan...
Körülbelül két-háromezer üzlethelyiség áll üresen Budapesten, bevételtől fosztva meg a tulajdonos önkormányzatokat, társasházakat és magántulajdonosokat - ismerteti a keddi Világgazdaság.
A székesegyház XIX. századi huszártornyát ólommal burkolták. Jacky Bonnemains szerint a hatóságok nem tettek meg mindent a szennyezés megelőzésére. Ez a tűzoltók szakszervezetét is aggasztja.
Az őszi önkormányzati választások központi témájává válhat a parkolás Budapesten. A parkolási krízis megoldásához a lakossági szerzett jogok és a kerületi önkormányzatok önálló parkolóbizniszeinek felszámolásán keresztül vezet az út. Az ehhez szükséges politikai akarat azonban hibádzik.
Világszerte megosztotta az úszás iránt érdeklődőket, hogy az ausztrál Mack Horton a 400 méteres gyorsúszás döntője után nem volt hajlandó felállni a világbajnoki dobogóra a kínai Szun Jang mellé, megbukott a doppingellenőrzésen az ugyancsak ausztrál Shayna Jack.
Etiópiában mindössze 12 óra leforgása alatt több mint 350 millió fát ültettek el egy állami programnak köszönhetően, és a tervek szerint ez a szám 4 milliárdra duzzadna a nyár végére.
Érdekes megfigyelés, hogy a közép-kelet-európai, valaha szovjet fennhatóság alatt állt országok kivétel nélkül atomenergia pártiak. Azonban a régiónkban mindenütt nehézkes a projektek megvalósítása, de Paks városa újabb virágzás előtt áll, derül ki a Bloomberg cikkéből.
Újabb 20 ezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég, Márki-Zay Péter azonban erről sem tájékoztatta az embereket – jelentette ki Cseri Tamás.
A traktorgyártók közötti piaci verseny, hasonlóan az autóiparhoz, előtérbe hozza az új formai megoldások keresését. A színek, a formák hatásának elemzése eredményeként, egyes gyártók arra a következtetésre jutottak, hogy igazi, átütő sikert csak profi formatervezők bevonásával érhetnek el.
Három minisztérium négy államtitkára és egy kormánybiztos kapta kézhez a nyáron országosan összesen több mint 40 ezer szálláshelyet üzemeltető magánszemély és kisvállalkozás képviselőinek levelét.
A táblabíróság mindenben osztotta az ügyészség álláspontját, folytatódik a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás.
Az Est Media részvényeinek kereskedését ma egész napra felfüggesztették, a társaság fontos bejelentése előtt. A bejelentés megérkezett, amelynek értelmében az Est Media felvásárolja a Delta Csoport nevű vállalat egyik leányvállalatát...
A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy költségvetési forrásokból azonnal klimatizáltassa a kórházi műtőket, az intenzív osztályokat és a betegszobákat.
A ma aláírt kötelező erejű, végleges üzletrész adásvételi szerződés alapján a Budapesti Értéktőzsdén forgó társaság 28,6 milliárd forintért megvásárolja Magyarország egyik vezető informatikai cégcsoportja, a Delta Csoport érdekeltségét, a Delta Systems Kft.-t.
Szélcsatornában edzették az Opel Corsát addig, ameddig nem lett a légellenállása kategóriájának legjobb értéke. Használtak pár trükköt, ami magasabb kategóriákban jellemző
Az Óbudai Egyetem mára a magyar felsőoktatás meghatározó szereplője, egyben hazánk vezető, műszaki képzést nyújtó, gyakorlatorientált intézménye, ahol szeptembertől több mint háromezer-kétszáz hallgató kezdheti meg tanulmányait. Az Egyetemet 2019. július 15-től új vezetők irányítják, ezzel párhuzamosan az óbudai felsőoktatási intézmény arculatát is
A turizmusban lévő ágazati minimálbér a kisebb egységeknek okozhat nagy fejtörést, akik már a „sima” minimálbér-emelkedésbe is „belepusztulhatnak”. Dávid Ferenc azt is elmondta az ATV Start című műsorban, hogy a nagyobb egységek ezzel akár a „kicsiktől” is elcsábíthatják a munkavállalókat.