Las Vegas lakóinak életét napok óta megkeseríti a fakószárnyú szöcskék inváziója, ráadásul a rovartani szakemberek szerint a kellemetlenség még több hétig is eltarthat.
A deszkások és BMX-esek az idők kezdete óta rivalizálnak egymással, ennek azonban a sportszergyártóknál szerencsére nyoma sincsen. Így lehet, hogy a Vans már 40. éve támogatja a BMX-eseket, ezt az évfordulót pedig egy kora 80-as évek hangulatú kollekcióval ünneplik meg.
A 80 éves színész még júniusban zuhant le a mozgólépcsőről a Dózsa György úti metrómegállónál, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rohammentővel vitték kórházba.
Egyre kevesebb helyen lehet az EU-ban nagytestű ragadozókat cirkuszokban bemutatni, így sok cirkuszi társulat kényszerül arra, hogy megváljon ilyen fajtájú állataitól. A Veresegyházi Medveotthon az elmúlt napokban fogadott be több felnőtt és két kölyökoroszlánt, melyek mind cirkuszi belszaporulatból származnak. A NOIZZ is ott volt azon a sajtóesemé
A 80-as évek szexszimbóluma 51 évesen is él-hal a szexért. Rábaközi Andrea szerint a rendszeres nemi élet nemcsak egy jó kapcsolat alapja, hanem a boldog és kiegyensúlyozott élet feltétele is.
2009-ben egy ügyészségi dolgozó több ezer dobozt talált egy raktárban a detoriti rendőrségen. Mint kiderült, ezekben mind olyan minták voltak, melyeket a rendőrség megerőszakolt nőktől vett le, majd pedig nem küldött el a laborba. Százezrével történtek hasonló esetek országszerte.
A legtöbb pályatársán máig fájó sebet ejtett, amikor a közmédiából száműzték a bemondókat. Kertész Zsuzsából azonban nem lett megkeseredett nyugdíjas, ma, hetvenen túl is aktív: pszichológusként és beszédtanárként neveli a tévések új nemzedékeit.
Bár Ilona többször panaszkodott erősen megromlott anyagi helyzetéről, nem kell lemondania a fényűzésről. Hála gazdag barátainak, ő így vészeli át az olasz kánikulát.