Kétmilliárd forintba is kerülhetnek a biztosítóknak az elmúlt hétvégi viharok - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Lambert Gábor kommunikációs vezető szerint az összes viharkár egyharmadát a villámcsapáshoz köthető károk okozzák.
A magyar filmipar az utóbbi években felvirágzott, amivel párhuzamosan a piacra lépő szolgáltatók szakmai minősége is sokat fejlődött. Egy komoly probléma ugyanakkor továbbra is fennáll a hazai piacon.
Hatvanöt emberrel végeztek iszlamista fegyveresek a Nigéria északkeleti részén fekvő Borno állam egyik falvában. A támadás még szombaton történt, annak részleteire azonban csak az elmúlt két napban derült fény.
A Porsche a legendás 911 sportautó 992 kódjelű nyolcadik generációjának első modellváltozatát, a Carrera S-t (és az összkerekes 4S-t) tavaly év végén prezentálta, a Carrera S Cabriolet pedig idén év elején mutatkozott be. Most a Carrera sorozat belépőmodelljei kerültek középpontba: a Porsche bejelentette az új 911 Carrera Coupé és Carrera Cabriolet
A csapatok várhatóan naponta több tonna, főleg műanyag hulladéktól mentesítik a folyót és árterét. A begyűjtött szemetet válogatják, és amit lehet újrahasznosítanak.
A férfi az utóbbi időszakban több bűncselekményt elkövetett, és a napokban elmenekült Svájcból, miután körözni kezdték, mert késsel megfenyegette, fojtogatta és bezárta egy szomszédját.
A hatósági eljárást a Malév Ground Handling utasfelvételi gyakorlata miatt rendelte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium – közölte a szaktárca fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.
A szerző szerint igen problémás/röhejes/kínos leírni, ha egy politikai tematikájú szabadegyetemen-fesztiválon az ember politikusokkal találkozik/látja őket, micsoda propaganda, mekkora nyallerkodás.
Armie Hammer hollywoodi filmsztár kétéves kisfiának igen bizarr szokása van, amit a színész meg is örökített egy videóban. A felvétel azonban hatalmas felháborodást váltott ki a rajongók körében.
A brit kormány nem akar fizikai határellenőrzést az ír-északír határon - hangsúlyozta Boris Johnson brit kormányfő az ír hivatali partnerével folytatott telefonbeszélgetésén.
Félmillióval nőtt 2018 eleje óta a szegénységi szint alatt élők száma - derült ki az orosz állami statisztikai (Roszsztat) szolgálat kedden nyilvánosságra hozott adataiból. A Roszsztat szerint a szegénységi ráta az első negyedévben...
Ha egy kicsit is hiszel abban, hogy egy fecske is csinál nyarat, továbbá szeretnéd, hogy az unokáid is ingyen szívhassanak tiszta levegőt a tüdejükbe...
Új cselekvési tervet fogadott el a minap Törökország az országot sújtó migrációs válság kezelésére, amely elsősorban az illegális bevándorlás megelőzését, illetve visszaszorítását tűzte ki célul.
A nyugdíjrendszer Németországban is hatalmas nyomás alatt áll: a demográfiai változások miatt egyre több a nyugdíjas, és egyre kevesebb a járulékfizető. Ezért a kormány arra ösztönözi az embereket, hogy többet fordítsanak magánnyugdíjra, előtakarékosságra. Ez azonban Németországban rendkívül bonyolult. Az ország most a svédektől tanulna. A Privátba
Kedvező a 10 millió forintos babaváró támogatás, de nem biztos, hogy elég, ha lakásvásárlás előtt állunk. Megnéztük, milyen egyéb lehetőségekkel egészíthetjük ki az akár vissza nem térítendő támogatássá alakítható kölcsönt.
Mi lehetne jobb program egy laza nyári estén, mint a szabadtéri mozizás? Már a Corvin Plaza tetőteraszán is csillagfényben, fröccsel és popcornnal a kezünkben élvezhetjük a premier filmeket. Budapest legújabb szabadtéri mozija, a Kultik Sky Cinema 160 kényelmes nyugággyal és takarókkal várja a közönséget, ráadásul még négylábú kedvenceinket is szív
A brit kormány sohasem akar fizikai határellenőrzést az ír-északír határon - hangsúlyozta Boris Johnson brit kormányfő az ír hivatali partnerével folytatott keddi telefonbeszélgetésén. A brit miniszterelnöki hivatal tájékoztatása...
A nyugati sajtót napok óta az foglalkoztatja, hogy a történtek azt jelzik-e, hogy Putyin betonbiztosnak hitt hatalma meginogni látszik a feltörekvő társadalmi elégedetlenségek hatására.
Magyar információtechnológiai céget akvirál a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. A közel 30 milliárd forint összértékű, részvénykibocsátást is magában foglaló tranzakció eredményeképpen a Delta Csoport holdingcége válik az Est Media főrészvényesévé.
A rend mielőbbi helyreállítását és az erőszakcselekmények elkövetőinek felelősségre vonását sürgette Hongkongban a kínai kormány. A hetek óta tartó demonstrációk ma is folytatódtak – a tüntetők a tömegközlekedésben okoztak fennakadásokat.
Az idei év első félévében is az egyéni befizetéseké volt a főszerep: a tavalyi év azonos időszakához képest 11 százalékkal, összesen 5,74 milliárd forintra emelkedett az egyéni tagdíjbefizetések összege az OTP Nyugdíjpénztárnál. Ugyanebben...
A szem daganatai sok esetben szabad szemmel is jól láthatók: sötétbarna, előemelkedő, egyenetlen felszínű elváltozások. A melanoma malignumot egyszerű szemészeti rutinvizsgálat során könnyen felismerik.
Udvarlásból lett rémálom Tolna megyében. A rendőrség a 16 éves Takács Judit Dzsenifer ügyében körözést adott ki, ugyanis nyomtalanul eltűnt az otthonából. A Ripostnak az édesanyja számolt be a horrorfilmbe illő részletekről.