Nem megy gördülékenyen az összefogás a szlovákiai magyar pártok között. A parlamenten kívüli, májusban megalakult Magyar Fórum egyelőre nem egyezett meg a koalíciós Híddal a választások előtti együttműködésről. Simon Zsolt pártelnök szerint Bugár Béláék nem támogatják az etnikai politizálást, míg a Magyar Fórum az MKP-hoz hasonlóan kizárólag magyar
Nemrég még úgy volt, hogy a Fiat és a Renault közös tulajdonba kerülhetnek, és bár ezek a tervek meghiúsultak az olaszok így sem csüggedtek. A Torinóban található Mirafiori üzemben ugyanis a márka magas rangú vezetője, Pietro Goriler örömmel jelentette be, hogy közel 230 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a Fiat első Európában is elérhető elek
Telefonon beszélt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyebek között a délkelet-ukrajnai rendezésről - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
A részvények felosztásáról szóló határozati javaslatot terjesztett be a közgyűlés elé a SET Group. A tervek szerint 100 forintos névértékű értékpapírokat öt darab 20 forint névértékű papírra cserélik le. A határozati javaslat...
Kevesen csinálják, pedig rengeteget spórolhatnak: hitelkiváltással akár tízezrekkel is csökkenhet a havi törlesztő. A szakértőket kérdeztük, pontosan mennyi is maradhat a pénztárcában, ha lecseréljük a kölcsönünket.
Mindenki fél valamitől, legyen az a bezártság, a túl nagy terek vagy épp a víz látványa. De hogy hogy lehet félni a mosómedvéktől, antik bútoroktól vagy a vállfáktól, arról a most következő sztárok tudnának igazán mesélni.
Egynapos hivatalos látogatáson tartózkodott csütörtökön Budapesten Zuzana Čaputová, Szlovákia új köztársasági elnöke. Az államfő magyarországi bemutatkozása nem merült ki a protokolláris kézfogásokban. A liberális demokráciáról, Szlovákia és Magyarország Európai Unióhoz való viszonyulása közötti ellentétről, valamint Göncz Árpád Orbán Viktorral ell
Pénteken a Grazioso Kamarazenekar koncertjével indul a szombathelyi 35. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál több mint egyhetes programsorozata. Mitől jó egy karmester, és miként lehet ezt tanítani? – Erről kérdeztük Hamar Zsoltot, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatóját, aki három éve vezeti a karmester mesterkurzust Szombathelyen
Az orosz és bolíviai elnök közös nyilatkozatban ítélte el csütörtökön "egyes államok" tevékenységét, amely révén beavatkoznak más államok belügyeibe, saját szabályaikat akarják ráerőltetni másokra, semmibe véve a nemzetközi jogi normákat.
Megugrott a hazai munkaerőpiacon az egészségügyi helyekre jelentkezők száma. A másik figyelemre méltó fejlemény, hogy a részmunkaidős álláshirdetések számában is markáns növekedés látszik. Jelentősen nőtt az álláskeresők...
Őrizetbe vett a cseh rendőrség egy magyar kamionsofőrt, aki szerdán öt illegális bevándorlót vitt Prágába – közölte Eva Kropácová cseh rendőrségi szóvivő csütörtökön Prágában.
Továbbra is sok a tartósan betöltetlen alapellátási körzet az országban. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ júliusi adatai szerint 389 háziorvosi és 246 fogorvosi praxis áll legalább fél éve üresen, míg az Emmi nyilvántartása szerint 445 betöltetlen háziorvos praxis van, amelyek közül 311 több, mint egy éve áll üresen.
Napjainkban évente 1,1%-kal gyarapodik a Föld lakossága, elmaradva a 60-70-es évek 2%-os tempójától. A termékenység folyamatos visszaesése miatt további lassulás várható: 2050-re 0,5, a század végére pedig 0,03% körüli népességnövekedést...
Újabb épület nyomait találták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása során - közölte az intézmény.
Őrizetbe vett a cseh rendőrség egy magyar kamionsofőrt, aki szerdán öt illegális bevándorlót vitt Prágába - közölte Eva Kropácová cseh rendőrségi szóvivő csütörtökön Prágában.
„Az az elméletem, hogy ez az épület részben felelős a magyar helyzetért. Ez túl szép, túl elegáns, a kollégák bejönnek, és azt gondolják, hogy ők fontos emberek” – fejtegeti a független ellenzéki képviselő az Arte videóriportjában.
A bakterházban már régóta áldatlan állapotok uralkodnak. Az ott dolgozók nemrég összedobták a pénzt egy mobilklímára, amit a vaskályha helyére állítottak, de a vasút helyi ellenőre leszereltette.
Levelet írt Kocsis Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének, miután Molnár Csaba szerdán szintén levélben arról tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az EP szociáldemokrata frakciója úgy döntött, nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire.
Megint első helyre került a magyar lakásdrágulás az Európai Unióban: 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek a magyarországi lakásárak, az EU-s országok közül ez kiemelkedő érték. A lakáspiac alakulását befolyásoló mutatók például a fizetések emelkedése vagy az egy főre jutó GDP magyarázatot adhatnak a drágulásra.
A visszaélések kimeríthetik az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriáját, de ez valamiért egy cseppet sem hatotta meg a magyar kormányt. Az ENSZ-vizsgálat így is elindul.
Talán még kevesen ismerik jól a hazai üvegművészetet, pedig a műfaj egyre nagyobb figyelemre ad okot. Ábel Tamás alkotásaival a tengeren túl is jelen van.