Három évvel ezelőtt, 2016 tavaszán a Cordia több helyszínen, 1500 lakás felépítését jelentette be. Ez volt a válság utáni időszak egyik első nagy bejelentése, ami egyben egy jelzés is volt a budapesti újlakás-piac fellendülésére....
A wimbledoni tenisztorna győztesei évről évre nagyobb összeget kapnak. Az 1989-es győztes Monica Seles mai árfolyammal számolva 18 millió forintot vihetett haza, az idei bajnok ennek a 47-szeresét kapja majd.
Előfordulhat, hogy bázisokat kell majd bezárnia a Ryanairnek és fizetés nélküli szabadságra kell küldenie pilótákat a Boeing 737 Max gépekkel kapcsolatos problémák miatt - áll a légitársaság pilótáknak kiküldött levelében az Irish...
Pólót hajtogatni persze elméletben nem nehéz, de tegye fel a kezét, akivel nem szokott előfordulni, hogy az agysebész precizitásával összehajtogatott pólói valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis teljesen gyűrötten kerülnek elő a bőröndből megérkezéskor? A jelenségre még a brit tudósok is keresik a magyarázatot, most viszont itt egy egyszerű megoldá
2018-ban Magyarország GDP-jének 19,4 százalékát fordította szociális kiadásokra. Ez éppenhogy kevesebb, mint az OECD átlag, ám az összesíett listán még így is elég a középmezőnyre. Hiába azonban az egyáltalán nem elenyésző arányú...
Elhunyt csütörtökön az a 11 éve vegetatív állapotban lévő, lebénult francia férfi, akinek az életben tartására szolgáló kezelését kilenc nappal ezelőtt leállították az orvosai. Vincent Lambert esete évek óta az eutanázia körüli vita jelképe lett Franciaországban, miután a férfi szülei az igazságszolgáltatáshoz fordultak, hogy tiltakozzanak a felesé
Ulrich Bettermann arról írt, hogy a miniszterelnök vezetésével Magyarország a politikai stabilitásra, a szilárd államháztartásra, illetve az egyszerű adórendszerre támaszkodik.
Angioödéma során a bőrön keletkező kiütések mellett a végtagok, az arc (a szemek környékével, az ajkakkal vagy nyelvvel) duzzadása alakul ki, légzési és nyelési nehézséggel. Az első látásra is ijesztő tünetek rövid időn belül életveszélyes állapothoz is vezethetnek. Angioödéma jelentkezhet allergia, gyógyszerek vagy fertőzések következtében.
Fideszes, illetve a párt támogatásával induló polgármesterjelölteket mutatott be Veszprém megye 1-es választókerületének kormánypárti országgyűlési képviselője csütörtökön Nemesvámoson.
Csütörtök délután északnyugat felől csapadékzóna éri el Magyarország területét. Fotó: Pixabay Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a Salgótarján – Békéscsaba vonaltól északkeletre a záporok mellett szórványos jelleggel zivatarok is előfordulhatnak. A zivatarokat átmeneti szélerősödés (viharos lökések) és kisméretű jég kísérheti.
Egyik uniós tagállamból induló, majd unión kívüli országon keresztül további célállomásig közlekedő, egységesen foglalt, közvetlenül csatlakozó légi járatok késése esetében az első repülési szakaszt lebonyolító légi fuvarozó köteles az utasokat kártalanítani - közölte döntését az Európai Unió Bírósága.
A kultikus horrorfilm rendezője, Sam Raimi a frissen mozikba került Préda promóján dolgozik épp, ugyanakkor egy friss interjúban néhány izgalmas információt is elárult egy régi klasszikussal kapcsolat...
Egyes kórházi osztályokon jelentős a gyógyító személyzet hiánya - állapítja meg maga a Központi Statisztikai Hivatal a csütörtökön megjelent Magyarország 2018 című kiadványban, amellyel a statisztikai törvényben foglaltaknak megfelelően...
A Ferencváros szerda este 2-1-re győzte le az esélyesebbnek tartott bolgár Ludogorecet a Groupama Arénában. A zöld-fehérek vezető gólját Tokmac Nguen szerezte, majd a győztes találatot is ő készítette elő.
Csodálatosan ring a szél miatt kissé hullámzó magyar tengeren. Kecses alakját nem győzik csodálni a hajósok. Most már nem titok, hogy 10 nap múlva meglesz a nagy bevetés!
A zenész három évvel ezelőtt hunyt el, kedvese, Gyöngyvér azonban még mindig nem tudta feldolgozni a hiányát. Most szívfacsaró őszinteséggel beszélt a történtekről.
Június 30-án lejárt a Bártfai-Mager Andrea miniszternek Orbán Viktor által adott határidő az állami kézben lévő Budapest Bank eladásáról szóló tárgyalások lefolytatására. Ennek eredményéről egyelőre annyit tudni csak, hogy a tegnapi...
A Politico nénány hete egy 10-es skálán csak 4-st adott arra, hogy a Győri Enikő befuthat uniós biztosnak, ha Trócsányi Lászlót nem szavaznák meg Brüsszelben. Ursula von der Leyen váratlan nyilatkozata az uniós biztosok közötti fele-fele férfi-nő arányról azonban felerősíti Győri Enikő esélyeit.
Klímavédelmi, energetikai és migrációs kérdésekről folytatott megbeszéléseket Áder János köztársasági elnök és Zuzana Caputová, a Szlovák Köztársaság elnöke a Sándor-palotában.
A Politico nénány hete egy 10-es skálán csak 4-st adott arra, hogy a Győri Enikő befuthat uniós biztosnak, ha Trócsányi Lászlót nem szavaznák meg Brüsszelben. Ursula von der Leyen váratlan nyilatkozata az uniós biztosok közötti fele-fele férfi-nő arányról azonban felerősíti Győri Enikő esélyeit.
Magyarország és Oroszország közös infrastruktúra-beruházásokat hozzon létre az egészségipar és a gépgyártás területén – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
A magyarság sajátos helyzetben van Európában azáltal, hogy a magyar nyelv meghatározza a magyar nemzetet – mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár Tusnádfürdőn.