Az amerikai elnök Boris Johnsont látná szívesen a kormányzó brit Konzervatív Párt élén – erről egy interjúban beszélt Donald Trump, amivel viszont súlyos protokollsértést követett el.
A meggyanúsított hajóskapitány letartóztatását indítványozta a szerdai dunai hajóbaleset miatt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség - tudatta a Fővárási Főügyészség pénteken közleményben.
A jégkármérséklő-rendszernek köszönhetően Magyarországot kevésbé sújtotta az elmúlt napok viharos időjárása, ezzel szemben a határon túli területeken komoly károkat okozott a jégeső - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) az Mti érdeklődésére.
Szakadó esőben várják a csíksomlyói hegynyeregben a zarándokok Ferenc pápa érkezését. A szentatya helyi idő szerint 11 óra 30 perctől (közép-európai idő szerint 10 óra 30 perc) tart misét a legjelentősebb magyar zarándokhelyen.
Madrid – Óriási a tét: ma eldől, melyik futballcsapat ül fel Európa trónjára! A kontinens első számú kupasorozatának, a Bajnokok Ligájának a döntőjét idén két angol klub, a Tottenham Hotspur és a Liverpool vívja a madridi Wanda Metropolitano stadionban (M4 Sport, 21).
Egyelőre továbbra is képtelenség lemerülni a szerdán a Margit hídnál elsüllyedt hajó roncsához, hangzott el az M1-en. Pénteken egy bajai ipari búvár megpróbált lemerülni, de őt is ki kellett menteni.
Hivatalosan is egészségügyi rendellenességnek minősítette a WHO a kiégését. Hivatalosan is egészségügyi rendellenességnek minősítette a WHO a kiégését. Definíciójuk szerint a "kiégés egy olyan szindróma, melyet krónikus...
Tavaly november óta hibátlan a Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, és ha tovább nyújtja a veretlenségi szériáját, akkor Kölnben megszerezheti a klub történetének egyetlen hiányzó trófeáját.
― Hatalmas rajongótábora van Terence Hillnek (80) Magyarországon! Ennek is köszönhető, hogy a Bud Spencerrel (†86) közös, negyven-ötven esztendővel ezelőtt forgatott filmjeiket a mai napig rendszeresen sugározzák a televíziós csatornák.
Köln ― A klub történetének első Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelné vasárnap a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata, ehhez azonban a spanyol David Davis (42) vezetőedző játékosainak meg kell törnie a gárdát sújtó „kölni átkot”. A BL négyes döntőjét 2010-től rendezik a német városban, a magyar együttes pedig hiába vehetett részt négy alkalommal i
Az utazáshoz kapcsolódó hasmenéses megbetegedéseknek nagy részét el lehet kerülni néhány egyszerű szabály szem előtt tartásával, még akkor is, ha olyan helyre utazunk, ahol kérdéses a köztisztaság.
Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát - ismertette az MSZP választmányának döntését a testület vezetője szombaton Budapesten.
Országszerte továbbra is nagyon erős a kereslet a garzonlakások iránt, ezért a négyzetméteráruk magas, de a kisebb alapterületük miatt még így is az olcsóbb lakások közé tartoznak.
A legkülönfélébb területeken nyújthat nagy segítséget, jelenthet könnyebbséget egy jól kiépített 5G hálózat. A legszemléletesebb példák között szerepel például, hogy egy HD felbontású filmet akár néhány másodperc alatt le tudunk...
A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is - mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.
Megérkezett a Kissomlyó-hegyre Ferenc pápa, aki szentmisét mond az erdélyi településen. Rengeteg ember zarándokolt a helyszínre, sokan Magyarországról.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-oldalán emlékezett meg a hajléktalan férfira, akinek bár "nem volt semmije sem, de próbált ember maradni és másoknak, főleg gyerekeknek segíteni."
Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, s ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.
A növényvédelmet hátráltatja leginkább a csapadékos, viharos időjárás, ugyanakkor területenként és fajtánként eltérő károkat is okozott a májusi esőzés.
A katolikus egyházfő arra szólította a híveket: ne feledjék, s ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet.
Éppen ma, június 2-án lenne 150 éves Szomory Dezső - az évforduló kapcsán rá emlékezve igyekszünk feleleveníteni mindazt, ami ma már rejtve él, ha él, belőle a köztudatban. Kalandozás a Hermelintől a sokat emlegetett idézetig: „Mert mindig úgy szerettem volna élni, ahogy azt magamnak megírnám…" (Nyitott mondat)
Boris Johnson volt brit külügyminiszter kitűnő vezetője lenne a kormányzó brit Konzervatív Pártnak - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a The Sun című brit lapnak nyilatkozva.