Noa Pothoven történetét pontatlanul közölte a sajtó, mégis miatta beszélnek arról, etikus-e ha orvos segíti halálba azt, akinek minden pillanata szenvedés. (Külföld)
A digitalizáció nem csak gyorsabb és egyszerűbb megoldásokat kínál, de környezetvédelmi értékeink, ezáltal bolygónk megóvását is segíti. A technológiai fejlődés lehetőségeit kihasználva ezért a K&H az elmúlt évben innovatív fejlesztései mellett a társadalom és gazdaság felé irányuló felelősségvállalási tevékenységét is a digitalizáció jegyében bőví
El vagyunk halmozva nemzetközi döntőkbe jutott magyarokkal! Ma a tenisz salakos szentélyében lép pályára magyar: Babos Tímea. Mégpedig győzelmi reményekkel.
Elnökválasztást tartanak Kazahsztánban, miután az ország függetlenné válása óta, majdnem 30 éve Nurszultan Nazarbajev töltötte be a posztot, de most 78 évesen visszavonul. A tényleges hatalom azonban az övé marad, jelbasi rangban, a fővárost, Asztanát viszont már életében elnevezték róla.
A tavalyi gyenge termés után idén átlag feletti terméshozamú, jó minőségű lehet a kajszibaracktermés - közölte az InfoRádióban a zöldség-gyümölcs terméktanács alelnöke. Apáti Ferenc június közepén a boltokban lehet a magyar gyümölcs, a tavalyinál alacsonyabb árral.
A Brewers of Europe idei fórumán, Antwerpenben a világ legismertebb szakemberei beszélgettek a sörvilág jelenéről és jövőjéről, régi és új alapanyagokról, meghatározó stílusokról és innovációs trendekről. Melyek is ezek? Ma...
Az elmúlt hetekben egyre többször találkoztam ezzel a témával, hol az interneten, hol a baráti köreimben boncolgatták a szexnélküliség fiziológiáját....
Már tárgyalja a parlament az állattenyésztési törvényt, amely egy korszerű, európai követelményeknek megfelelő jogszabály lesz - mondta az agrárminiszter pénteken, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézetben.
Egyelőre öt percig tart a Vatikáni Rádión szombaton indult latin hírműsor, amely az ókori nyelven számol be a világ legaktuálisabb történéseiről tudósításokkal és riportokkal a szentszéki latin hivatal gondozásában.
Az Európai Néppárt "se hús, se hal, balfelé mozduló politikája" gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát "jobboldalra kellene vinni" - mondta Hidvéghi Balázs.
Szigeti Zsófi, a Shaibo énekesnője Amszterdamba költözött, ahol zeneakadémián tanul. Blogjában bemutatja egy külföldi egyetemista mindennapjait, a kétlaki élet kihívásait, é...
Vasárnap sok lesz a napsütés, fokozódik a kánikula, az időnként megjelenő gomolyfelhőkből csak kis eséllyel alakulhat ki futó zápor. Északkeleten élénk, néhol erős lehet az északkeleti szél. Délután 27-32 fokos maximumok várhatók. Frontmentes idő.
A szöuli magyar nagykövetség a dunai hajóbalesettel kapcsolatban számos üzenetet kapott dél-koreai állampolgároktól, amelyekben megköszönték a hatóságok munkáját és a magyar emberek szolidaritását
Frusztráltak, elégedetlenek, túlterheltek, de a stresszkezelésben nem jeleskednek a hazai munkavállalók, ami egyenes út lehet az úgynevezett munkahelyi kiégés felé, derül ki a Workania online kutatásából. Az úgynevezett burn-out szindróma több ember érint, mint azt gondolnánk, nem véletlen, hogy május végén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bete
Nagy eséllyel csak az ünnepek után kezdődhet meg a Hableány roncsának kiemelése a Dunából - mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője szombat délután Budapesten.
A fürdő azzal érvelt, hogy a vendég utcai ruhában fürdött, pedig csupán azért viselt pólót, hogy a sztómadugót eltakarja a többi fürdőző elől. (Belföld)
Csak idő kérdése, hogy mikor jelennek meg a gén-paparazzók, akik genetikai információkat tesznek közzé a bulvármédiában. Madonnáról például közismert, hogy oly takarítóbrigádot alkalmaz, akik letörlik minden nyomát a szállodai szobáiban.
Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott támadója szerint nem helyez plusz nyomást az együttesre az, hogy a szombat este Bakuban aratott 3-1-es siker után az élen áll az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában.
Azonosították a szombat délután Százhalombattánál megtalált holttestet. Az eddig eltűntként keresett dél-koreai nő a május 29-ei dunai hajóbaleset áldozata - közölte a BRFK a rendőrségi honlapon vasárnap reggel.
Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a Dunában a búvárok a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableánynál - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.
Azonosították a szombat délután Százhalombattánál megtalált holttestet. Az eddig eltűntként keresett dél-koreai nő a május 29-ei dunai hajóbaleset áldozata - közölte a BRFK a rendőrségi honlapon vasárnap reggel.
Az általános vélekedéssel ellentétben azonos hatással van a vér koleszterinszintjére a vörös és a fehér hús fogyasztása amerikai kutatók új tanulmánya szerint.
Több szempontból is nagyon nehéz éven vannak túl a magyarországi motor-és autógyártók, a sokasodó kihívások ellenére ugyanakkor elmondható, hogy az Opel kivételével állták a sarat. A győri Audi és az esztergomi Suzuki-gyár a 2017-es...
A májusban elindult iStory.hu weboldal ismét közzétette a legtöbb követővel rendelkező hazai Instagram márkaoldalak toplistáját. A június elsejei követőszámokkal frissített Magyar Insta Brandlista alapján a média és a divat érdekli...