Újabb női holttestet találtak a Dunában Érdnél; vélhetően ő is a múlt heti hajóbalesetben vesztette életét - jelentette be az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője.
Az úzvölgyi katonatemető létezése az 1917-es létesítésétől egészen 2019 márciusáig a románok számára egyáltalán nem volt lényeges, csak idén tavasszal vált fontossá.
Monacónál is van mélyebben Kimi Räikkönen számára: évek óta először búcsúzott már a Q1-ben időmérőn. De legalább a mikrofonok előtt nagy formában volt…
A cirkuszok elválaszthatatlan részei már évszázadok óta. Vagy tényleg azok? Erről egyre több és egyre élesebb vita zajlik. Az állatvédők sikeres mozgalmakat indítottak és honlapjaikon beszámolnak róla, melyik országban mikor tiltották be utoljára, vagy tiltják be hamarosan az állatos számokat. A cirkuszosok szerint viszont nem lehet egyik napról a
Miközben a sokadik virágkorát élő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 477 ezer szavazattal, két képviselőt is küldhet az Európai Parlamentbe, egyre sürgetőbb volna a párt számára megtalálni, ki fog rájuk szavazni a következő és az az utáni választásokon. (Visszhang)
Nem kap díjazást rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként Balog Zoltán – ezt az emberi erőforrások korábbi minisztere mondta az InfoRádióban. A május végén kinevezett Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztosként is tovább dolgozik.
Jelenleg hat Michelin-csillagos étterem működik Budapesten: a régióban ez kivételesen magas szám. Az pedig különösen figyelemreméltó, hogy az Onyxnak 2 csillagja is van. Most úgy tűnik, nem akarnak itt megállni. Márciusban jelentették...
Bizony nem a vörös szőnyegre születtek napjaink legnagyobb celebjei sem. A sztárság előtt is meg kellett élniük valamiből, nem féltek bepiszkítani a kezüket. Volt, aki csirkejelmezben kereste meg a betevőt.
Az időjárási frontok a következő egy hétben elkerülik hazánkat, sok napsütésre, egyre fokozódó kánikulára számíthatunk. Előrejelzés az ország területére vasárnap estig: A sok napsütést csak helyenként zavarhatják gomolyfelhők, amelyekből elvétve fordulhat elő lokálisan egy-egy futó zápor, esetleg zivatar. Az északi, északkeleti szelet délelőtt ész
Vasárnap a figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,8-as (nagyon erős) UV-B sugárzás várható a Dunántúlon. Emellett zivatarveszély miatt is kiadtak figyelmeztetést.
Ha te is a természetes megoldások híve vagy, akkor olvasd el, hogy milyen módszerek révén lehet a konyhaszekrényedben megtalálható egyszerű alapanyagokkal megszabadulni a gyomnövényektől, amelyekkel a természetnek sem ártasz.
Pályakezdő írók, költők, kritikusok és műfordítók jelentkezését várják a véneki alkotótáborba, amelyet június 27. és 30. között rendez meg tizenegyedik alkalommal a Hermaion Irodalmi Társaság és a Fiatal Írók Szövetsége (Fisz).
Saját szívbetegsége miatt húga dobbanásait hallani a Barátok közt színésznőjének lemezén, aki nemrég adott életet kislányának. Adél már a koncertekre is elkíséri.
Minden korszaknak megvan a maga szuperélelmiszere, amire mindenki esküszik: minden fitneszguru ezt eszi, minden receptoldalon ezt készítik és mindenki...
A Ferencváros férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint egy hosszú út végére ért az együttes, amely szombaton este Hannoverben elhódította a Bajnokok Ligáját.
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése a KSH jelentése szerint.
Az online- és mobilfizetési megoldást kínáló Barion a magyar mellett már a cseh, német, osztrák és szlovák partnerekkel is együttműködik. Magyarország egyik piacvezető fintech cége így már több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte, eddig közel másfél millió felhasználó fizetett már a rendszerrel, havi szinten több milliárd
A héten, pontosabban az utóbbi 10 napban olyan heves forinterősödést láthattunk, amire nagyon rég volt példa. Ezzel elhárult a veszélye, hogy a tavaly nyári örökös mélypontra kerüljön a hazai fizetőeszköz. Eljött vajon a rég várt fordulat, és trendszerűvé válhat az erősödés?
A női páros, döntőjében Babos Tímea és Kristina Mladenovic küzd meg a Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj párossal, a férfi egyes, döntőben Rafael Nadal -Dominic Thiem összecsapás lesz.