Kedden ismét reggel és délelőtt legkisebb, délután és kora este legnagyobb számban alakulnak ki helyi, tehát góconként viszonylag kis területet érintő zivatarok az országban - legkisebb eséllyel nyugaton.
Csak az előnyösebb körülmények között lévő térségekben hozhat fejlődést az új állami támogatás. A piac már beépítette az árakba a pluszösszeget. (Reflektor)
Libabőr! Ezek még tényleg vérbeli versenyautók voltak, ráadásul a körítés is remek szórakozást ígér. A Hungaroring Classic az év egyik nagy durranása lesz!
A sok eső miatt 10 ezer tonnánál kevesebb cseresznye teremhet Magyarországon, így drágább is lehet, mint tavaly - mondta a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Jelentősen megváltoztak a magyar lakosság nyaralási szokásai, ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhánynapos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot - mondta el Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Hírlapnak egy kedden megjelent interjúban.
A vállalatok számára jelenleg az egyik legnagyobb feladat a munkaerőhiányból fakadó helyzet kezelése, a megfelelően képzett munkavállalók felkutatása és megtartása. Ehhez motiváló környezetet kell biztosítani, úgy, hogy közben a termelékenység javuljon, és a meglévő munkavállalók se égjenek ki. A feladat komoly: a Deloitte friss felmérésében résztv
Görögországban vasárnap tartották az önkormányzati választások második fordulóját, amelyen a konzervatív jobboldali ellenzéki erő újfent győztesen került ki.
Az ország több megyéjében is vizsgálatsorozatot rendelt el erre a hétre a helyi zöldség- és gyümölcskereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült keddi száma szerint a Magyar Nemzet. Békés megyében például felkeresik...
Az ország több megyéjében is vizsgálatsorozatot rendelt el erre a hétre a helyi zöldség- és gyümölcskereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült keddi száma szerint a Magyar Nemzet.
A Filharmónia Magyarország a 2018/2019-es évadban több mint húsz felnőttbérletes sorozatot és öt zenei fesztivált hirdetett meg az ország tizenhat városában.
Két éve várják, hogy új utat kapjanak a horvát határnál élő beremendiek. Akkor ígérték meg nekik, hogy rövidesen neki állnak és rendbe teszik a Horvátország felé vezető utat, de azon kívül, hogy alkalmanként és csak kis időre betömik a kátyúkat nem történik semmi. Közben a határ horvát oldalán elkészült a tükörsima aszfalt, amitől csak nagyobb a ko
A 2019. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetem és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kap támogatást. Ebből a Semmelweis Egyetem 1,75 milliárd forintot nyert el - mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten.
Úgy tűnik, hogy a rajongók nem igazán szeretnék elengedni a A Karib-tenger kalózaiból ismert kedvenc hősüket, Jack Sparrow kapitányt. Stuart Beattie, franchise egyik forgatókönyvírója a Salazar boss...
A szigetországi ellenzék nem ment el a királynő díszes vacsorájára, inkább tüntet. Az amerikai elnök fontos bejelentést tett a brexitet követő korszakkal kapcsolatban.
A kampányguru 2016-ban létrehozott brit cégének mérlege szerint 2017-hez képest több mint 100 ezer angol fonttal 408 ezer fontra – 149 millió forintra – emelkedett a rendelkezésre álló készpénzállománya. (Belföld)
Egy válogatott sportoló egy napját kísérte végig a Ripost. Ebben még semmi különleges nincs, ám az 59 éves Szabó András vak. Gyerekként még az egyik szemével látott, ám, miután egy rosszul végződött játék közben mész került a szemébe, arra is megvakult.
Egyre több jel utal arra, hogy a BVT, azaz az osztrák titkosszolgálat állhat annak a videónak a kiszivárogtatása mögött, amibe előbb Heinz-Christian Strache, később pedig Sebastian Kurz és kormánya is belebukott - írja a 888.hu.
A közvélemény-kutatások történetében először a németországi Zöld Párt megelőzte Angela Merkel kancellár pártját, a CDU-t a német pártok népszerűségi listáján - adta hírül a Bloomberg.
A búvárok felhozták a múlt heti dunai hajóbaleset egyik áldozatának holttestét hétfőn Budapesten. Az áldozatot a Hableány roncsának mentési munkálatai közben találták meg. Hartánál is holttestre bukkantak a Dunában, de még nem azonosították.
Balsors üldözi a Veszprém férfi kézilabdacsapatát, amennyiben negyedik Final Four-döntőjében is „csak” ezüstérmes lett. A gárda volt trénere, Mocsai Lajos mégis azt állítja: a bakonyiak a jövőben nyernek majd BL-t.
A tervezett 35,3 milliárd forinttal szemben a magyar állam akár 78 milliárd osztalékjövedelemre is szert tehetne, ugyanis ennyire rúgott érdekeltségeinek tavalyi nyeresége.