2019. június 30. vasárnap

jún. 30
10:30
Még mindig ezerek vannak áram nélkül a vihar után (Háziállat)
Negyvennyolc településen folynak még kárelhárítási munkálatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, csaknem négyszáz tűzoltó dolgozik csütörtök óta folyamatosan. Körülbelül ötezer fogyasztási helyen nem működik még az áramszolgáltatás, háromszázhatvan tűzoltó dolgozik egyfolytában a csütörtöki vihar okozta károk felszámolásán – közölte Dudás Szilvia, a
jún. 30
10:30
Megkezdődik a rendkívüli uniós csúcs, és csak egyetlen napirendi pont van (ATV)
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak vasárnap Brüsszelben az Európai Unió tagországainak vezetői, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a főbb uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
jún. 30
10:36
Nagyot csökkent a népszerű termék ára: nem is lesz drágább (Pénzcentrum)
A pálmaolaj ára 7,4 százalékkal csökkent a második negyedévben, és ezzel már a hetedik egymást követő negyedévben jegyeztek fel áresést - közölte Bloomberg. Elemzők szerint egyelőre biztosan nem várható drágulás, mert...
jún. 30
10:36
Ennek az alkalmazásnak köszönhetően neked lesz a megmenőbb Insta profilod (Glamour)
Nagyon menő fotókat készíthetsz vele
jún. 30
10:39
Kapitális ponty illegális áttelepítésére derített fényt a Nébih (Agrofórum)
Lakossági bejelentés alapján értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata, hogy a Duna Adonyi-mellékágából egy 20 kg-nál nagyobb tömegű ponty került az egyik Fejér megyei horgásztóba. Mivel az eset kivizsgálása során bebizonyosodott az illegális áttelepítés ténye, a hatóság zár alá vette a méretes egyedet, t
jún. 30
10:39
Vedd észre, ha a párod érzelmileg megcsal! (Spabook)
Rengetegféle megcsalás létezik, és mindenki máshol húzza meg a határt, amin túl már nem akarja tolerálni a párja viselkedését. De azzal azért...
jún. 30
10:42
Júliustól hanggenerátorral jönnek az elektromos autók (AQUA)
A még 2014 tavaszán elfogadott európai uniós rendelet célja, hogy a jövőben könnyebb legyen a ma még szinte zajtalan járművek észlelése.
jún. 30
10:45
Megváltoztathatja az életedet a jövő hét - összegyűjtöttük, mi mindenre kell figyelned (Privátbankár)
Piacmozgató adatra nem kell számítani a következő héten, azonban hétfőtől milliókat kaphatnak a fiatal, nagy családot tervező házasok. Életbe lépnek ugyanis a családvédelmi akcióterv elemei. Napokra lebontva mutatjuk, mire lehet számítani.
jún. 30
10:48
Hétfőre másodfokú riasztást adtak ki a hőség miatt (Háziállat)
Az ország délnyugati részén 37 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérő higanyszála. [...] Read More...
jún. 30
10:48
Jeff Bezosnak 38 milliárd dollárjába kerül a válása (444.hu)
Ennyi Amazon.com-részesedést kell átadnia MacKenzie Bezosnak, a cég egyik első alkalmazottjának.
jún. 30
10:51
A magántanulói státusz megszüntetéséről is szavaznak kedden (Alternatív Energia)
Ekkor döntenek az úgynevezett „lex Czeglédy” törvénymódosításról, és leteheti esküjét az új ombudsman.
jún. 30
10:51
Harminc országból érkeznek hallgatók a PTE nyári egyetemeire (Igényesférfi.hu)
A külföldi diákok egyebek mellett a „Magyar Nyelv és Kultúra” és a „Magyarország kulturális öröksége” című nyári egyetemet is választhatták.
jún. 30
10:53
Kék arany: kincs, ami nincs (Alternatív Energia)
Drámai vízhiány sújtja India délkeleti részét. A példátlan válsághelyzet újabb intő jel a világnak, hová vezet a klímaváltozás, a túlnépesedés és a felelőtlen vízgazdálkodás.
jún. 30
11:03
Palvin Barbi a VOLT Fesztiválon bulizott, az AWS tagjaival pózolt (SzMo)
Köszi Barbara, köszi Volt - írták a srácok a közös képhez.
jún. 30
11:06
Érdemes feltúrni a régi holmikat: ezek a füzetek tízezreket érhetnek Magyarországon (Pénzcentrum)
Az elmúlt egy évben szinte óránként talált gazdára képregény az egyik legnagyobb magyar adok-veszek portálon. Számszerűen ez azt jelenti, hogy 7 480 tranzakció ment végbe közel 20 millió forint értékben - derült ki az oldal friss kutatásából...
jún. 30
11:06
A legjobb farmereket a fesztiválszezonra itt fogod megtalálni (Glamour)
Itt az Answear Denim fesztiválja!
jún. 30
11:08
Óriási klasszikusokkal jön júliusban az Hbo (Glamour)
Tuti, hogy mindet meg fogod nézni!
jún. 30
11:09
5+1 ismerős, akit most azonnal törölj a Facebook-ról - ha jót szeretnél magadnak (Spabook)
A közösségi média alighanem a mindennapjaid szerves részét képezi. Ennek megfelelően hajlamos lehetsz elfogadni, hogy ott is találkozhatsz idegesítő...
jún. 30
11:12
Hatgyermekes anyára támadt a medve - súlyos sérülések (Infostart)
Törvényváltoztatást sürget Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a legutóbbi erdélyi medvetámadás után.
jún. 30
11:18
Novák: a kormány azt szeretné, hogy évről évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás (ATV)
A kormány célja, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 30
11:18
Kis gombócnak csúfolták! Meghan Markle ilyen volt kislányként (Femcafe)
A hercegné a példa arra, hogy rút kiskacsából is lehet hattyú.
jún. 30
11:24
szereleM (eMlékeMnek) (Alternatív Energia)
„A következő hetek mesebelien harmonikusak, vagyis frankón megy minden. Igaz, idejük jelentős részét külön töltik.”
jún. 30
11:24
a történelmi pillanat, amikor Trump észak-koreai földre lépett (ATV)
A Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott és kezet fogott egymással vasárnap Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, ezt követően Trump első amerikai elnökként észak-koreai területre lépett. "Nagy nap ez a világ számára. Azt jelenti, hogy véget vetünk a múltbeli ellenségeskedésnek, és megpróbá
jún. 30
11:24
Még tart a helyreállítás a szabolcsi vihar pusztítása után (Infostart)
Vasárnap tovább folytatja a munkát a közel ötszáz hivatásos és önkéntes tűzoltó, valamint önkéntes mentőszervezet, amely a csütörtöki vihar okozta károk felszámolásán dolgozik.
jún. 30
11:26
Sok ezren maradtak napokra folyóvíz nélkül Miskolcon (Alternatív Energia)
Egy karbantartás óta annyi a csőtörés a városban, hogy a vízszolgáltatónak nincs elég embere a javításokra - inkább elzárták a vizet.
jún. 30
11:27
Brutális hőséggel indul a jövő hét is, nem enyhül a kánikula (SzMo)
Hétfőre három megye kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.
jún. 30
11:30
Brutális hőséggel indul a jövő hét is, nem enyhül a kánikula (Háziállat)
Hétfőre három megye kivételével az egész országra másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.
jún. 30
11:36
Csőtörések miatt több ezer ember maradt víz nélkül Miskolcon (444.hu)
Pont ebben a nagy melegben.
jún. 30
11:36
Holnaptól új világ kezdődik: erre figyelj, ha lakást vásárolsz (Pénzcentrum)
A lakásvásárlást, bővítést, korszerűsítést támogató rendelkezések sora lép életbe július elsején. A legtöbbeket érintő és talán legnagyobb hatású változás a CSOK mellé igényelhető kamattámogatott hitellel kapcsolatban lesz....
jún. 30
11:36
Új frizurát akart a lány, de rémisztő amit a fodrász művelt vele - Fotók (Femcafe)
Mindannyiunk rémálma történt meg vele.
jún. 30
11:39
Szülőszobáról posztolni: kínos vagy bájos? (Spabook)
A szülőszobán, a babáról és mamáról készített első képet már korábban is sokan megosztották, például Milla Jovovich, Carrie Underwood...
jún. 30
11:42
Térképen mutatjuk meg, hogy hol adják el a legtöbb lakást Magyarországon (Portfolio)
A lakásárak emelkedésével párhuzamosan az eladott lakások száma is nő, országrészenként azonban nagy különbségek vannak. Az OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérképe látványos ábrákon mutatja be, hogy a meglévő állományhoz...
jún. 30
11:45
Náray-Szabó Gábor: Rossz a sajtónk: mi ezzel a baj? (Tiszta Jövő)
Magyarország, a magyarok, a magyar kultúra csak akkor érdekes a hatalmas erők által mozgatott nemzetközi médiának, ha abból politikai hasznot húznak.
jún. 30
11:48
Trump: újrakezdik az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat (Infostart)
Washington és Phenjan újrakezdi az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalásokat - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap nem sokkal az után, hogy a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
jún. 30
11:48
Óriási volt a sztárfelhozatal Zoe Kravitz esküvőjén Párizsban (Glamour)
Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Denzel Washiongton - csak néhány név
jún. 30
11:51
Lex Czeglédy, új ombudsman és NMHH-bizottság - folytatódik a munka a Parlamentben (Privátbankár)
Az Országgyűlés kétnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten.
jún. 30
11:51
Mátyás Győző: Ruszkik haza? (Tiszta Jövő)
Arra módfelett kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a Sziget Fesztiválon. Szerintem kiderül majd, hogy a Beatles-t is Orbán alapította.
jún. 30
11:57
Ombudsmant választ a parlament (Igényesférfi.hu)
Eredményes választás esetén az új ombudsman le is teheti esküjét a Házban.
jún. 30
12:03
340 ezer magyar fiatal nem tanul és nem is dolgozik (SzMo)
A fiatalok passzivitása egész Európában probléma. Magyarország a legújabb felmérés szerint fél százalékkal lépi túl az átlagot.
jún. 30
12:06
Dízel Peugeot – milyen olajat kapjon 21 év és 420 ezer km után? (Autónavigátor)
Olvasónk 1.9 SRDT motoros (vélhetően 406-os) Peuegeot-ja kapcsán kérdezte Motorolajdoktorunkat.
jún. 30
12:09
A Hotel Adria titkai és a Monarchia déli balkonja (Infostart)
Müncheni tudósítónk útra kel, és megmutatja a kedvenc helyeit a világban. Ezúttal ismét Dél-Tirol a helyszín, a festői Meran, ahol a Hotel Adria sorsa megmutatja a régió elmúlt száz évének minden szépségét és szenvedését.
jún. 30
12:09
Novák: A kormány azt szeretné, hogy évről-évre mindig egyre könnyebb legyen a családalapítás (Igényesférfi.hu)
Olyan házaspárok igényelhetik a babaváró támogatást, ahol a feleség 40 év alatti és legalább egyikük tud igazolni egy legalább hároméves munkaviszonyt vagy például felsőoktatási jogviszonyt.
jún. 30
12:09
Mindenki 7-szer születik újra: tudd meg, te melyik életedben jársz épp (Spabook)
Sokszor előfordul, hogy egyes emberek úgy érzik, egyszerűen nem a jó korszakba vagy nem a megfelelő helyre születtek. Megmagyarázhatatlan vonzalmat...
jún. 30
12:12
Kedden érkezik az újabb hidegfront (Háziállat)
Igen meleg idővel köszönt be a július, több helyen 35 foknál is melegebb lehet, kedden azonban érkezik a felfrissülést hozó hidegfront.
jún. 30
12:12
Nagy István: Szükség van aratóünnepekre, hogy eszünkbe jusson, amikor az étel az asztalon van, hogy valakik ezért nagyon keményen megdolgoztak (444.hu)
Az Agrárminisztérium várakozáson felüli eredményekkel számol, mert rosszabb átlaghozamokra számítottak.
jún. 30
12:15
Durván beütött a nyár a magyar tőzsdén - mindenki nyaralni ment? (Privátbankár)
A bluechipek között szinte minden erősödött az elmúlt héten, egyedül az OTP gyengélkedik, ám még így is esett a BÉT részvényindexe, miközben a befektetők elmentek a strandra. A hét eseménye az MNB kamatdöntése és a friss inflációs jelentés volt, amelyből kiderült: várhatóan még sokáig nem emel kamatot a jegybank.
jún. 30
12:18
Bárhol tarthatsz kerti partit ezzel a Volkswagen Transporter lakókocsival (Player)
A Volkswagen kisbusza évtizedek óta kedvelt lakóautónak számít, de most egy olyan példányt mutatunk, amit egy kicsit másképpen építettek át. A konyhával, étkezővel és grillsütővel is felszerelt lakókocsival a kerti partik királya lehetsz.
jún. 30
12:18
˝Nem vagyok tökéletes˝ - Blake Lively őszintén mesélt az életéről és házasságáról (Glamour)
Az egykori Pletykacica élete egészen átlagos
jún. 30
12:24
Ez a siker valódi titka: nem csak a szaktudáson és szerencsén múlik (Pénzcentrum)
Az üzletben nincs barátság - tartja a régi mondás. Talán emiatt könnyen gondolhatnánk azt is, hogy főleg a számokra kell koncentrálnunk, hiszen a nap végén mégis csak ez a lényeg. Ez részben igaz is, ám közben egyvalamiről nem szabad...
jún. 30
12:27
Várakozáson felüli eredményt hozhat az aratás (Infostart)
Minden készen áll arra, hogy megkezdődhessen az aratás, amely elé "jó reménységgel nézünk" - mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin.

Keresés