Egyfajta fúziós tudománnyá kell válnia a közgazdaságtannak, úgy hogy egyre több határterület és technológiai megoldás eredményét hasznosítja a terület, a közjót szolgálva – jelentette ki a jegybank ügyvezető igazgatója, aki a hét közepén a műegyetemen elmondott beszédének fontosabb üzeneteit emelte ki az InfoRádiónak nyilatkozva.
Távozik a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztségéből Andrea Nahles, a politikus ezt vasárnap közölte.
Kiderül, hogy milyen Magyarország egyetlen és működő függőcsatornája, és Mautner Zsófi is elárulja, milyen érzés volt egy ilyen helyen, egy stégen főzni.
A katolikus egyházfő az erdélyi Balázsfalván beszélt erről, ahol a vasárnap tartott szentmisén boldoggá avatta a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét.
Már több mint 20 centimétert apadt a Duna Budapesten; a Tisza áradása miatt viszont Szegeden le kell zárni a rakpartot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap az MTI-vel.
A háromszoros olimpia bajnok 200 méter vegyesen a világ idei legjobb idejével, 2:08.50 perccel diadalmaskodott az úszó Bajnokok Sorozata utolsó állomásán.
Amelyen a Szerencsejáték Zrt. is szépen keresett, 21,6 milliárd forintos 2018. évi adózott nyeresége az eddigi legmagasabb a történetében, 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 904,12 ponton zárt pénteken, 2,2 százalékkal, 881,50 ponttal magasabban az előző heti záróértékénél.
Több millió magyar nem internetezik valamilyen okból, vélhetően azért, mert nem jut hozzá a szolgáltatáshoz. Az EU-s rangsorban eléggé hátul vagyunk, van olyan ország, ahol a 16-74 éves korosztály 98 százaléka tolja a netet. A...
A Karinthy Színház tulajdonosa és rendezője szerint a Karinthy családban a férfiak sosem tudták kimutatni a szeretetüket, neki is csak mostanra sikerült rendbe hoznia a kapcsolatát a lányával.
A katolikus egyházfő az erdélyi Balázsfalván beszélt erről, ahol a vasárnap tartott szentmisén boldoggá avatta a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét.
Nekem a Balaton a Riviéra – énekelte 1961-ben Németh Lehel és Felföldi Anikó, s bár az elkövetkező évtizedekben az átlagmagyar számára valóban Közép-Európa legnagyobb tava jelentette a tenger közeli élményt, mára cirka az ország felének ugyanolyan ábránd eljutni a Balatonhoz, mint a Riviérára. (Visszhang)
16 embert kórházban kezelnek a szombati baleset miatt, egyikük állapota súlyos. A helyreállítás még este megkezdődött, a károk felmérése folyik. (Külföld)
Az emberek biztosan nem azért fogják megmenteni a rovarokat, mert annyira szeretnék őket. Pedig nem ártana, nélkülük nem lesz ugyanis se gyümölcs, se csoki, se hús, de még az állatok tetemei és a halott növények is lassabban oszlanak majd. Egyes számítások szerint, ha a rovarok a mostani ütemben fogyatkoznak, egy évszázadon belül eltűnnek a Föld sz
Májusban rekord szintre ugrott Magyarország áramimportja, voltak időszakok, amikor a hazai fogyasztásnak kevesebb mint felét termelték meg az itthoni erőművek. A fennmaradó részt természetesen a szomszédos országokból kellett megvásárolni...
Irakban halálra ítéltek további két francia állampolgárt vasárnap azért, mert az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjai voltak - mondta el egy névtelenül nyilatkozó iraki ügyész.