A szélsőséges házaspár és barátaik először molinóval nyomultak be egy érzékenyítő előadásra, az incidens közben valaki megrongálta és elárasztotta a mosdót is.
Az Európai Bizottság 120 millió eurót (38,6 milliárd forint) biztosít az Európai Unió méhészeti ágazatának támogatására a következő három év folyamán. A finanszírozás 12 millió eurós növekedést jelent a 2017-2019 közötti időszakra nyújtott összeghez képest - közölte az uniós bizottság hétfőn.
A majomkenyérfától a tamarinduszig és a szárított hibiszkuszig, Afrika több tápanyagokban és antioxidánsokban gazdag szuperélelmiszerrel látja el a világot. A tevetej lehet a következő.
Van, ahol már a használt lakások négyzetméterára is meghaladja a félmillió forintot. Balatonfüred a legdrágább, a Velencei-tó pedig szinte már agglomerációnak számít, ott ezért is szállhattak el az árak.
Eséssel indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a kontinens részvényindexei azonban délelőtt felpattantak, miután az EKB-elnök újabb stimulust helyezett kilátásba, Mario Draghi szerint amennyiben az szükséges, mindez kamatcsökkentés...
A migráció Európára és Afrikára gyakorolt hatásairól valamint a keresztényüldözésről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és etióp keresztény vezetők tárgyalásán Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke kedden.
Két hét múlva elindul a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja, május óta regisztrálhatnak rá a hazai vállalatok. Már zajlanak a szükséges hitelminősítői találkozók, a jegybank 100-150 alkalmas céget lát Magyarországon...
Miközben eddig az volt a kérdés, hogy az EKB mikor kezdi meg a monetáris szigorítást, vagyis mikor várható az első kamatemelés időpontja, ettől teljesen eltérő hangot ütött meg Mario Draghi, az EKB vezére ma délelőtt. Erősen utalt...
Az MKB Bank az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA) szoros együttműködésben új, az eddigieknél kedvezőbb finanszírozású agrár-hitelkonstrukciót dolgozott ki MKB Hektár Plusz Termékcsalád néven. Az új hitellehetőség az őstermelők, családi gazdálkodók és egyéni vállalkozók számára nyújt személyre szabható finanszírozási lehető
Indoklás nélkül megtagadta az USA Legfelsőbb Bírósága (Supreme Court), hogy meghallgassa annak a jemeni állampolgárnak az ügyét, aki anélkül van 17 éve fogságban „ellenséges harcosként” a Guantánamói-öbölben lévő amerikai támaszponton, hogy hivatalosan vádat emeltek volna ellene. Stephen Breyer, a testület egyik bírája ugyanakkor megjegyezte, hogy
- A migráció Európára és Afrikára gyakorolt hatásairól valamint a keresztényüldözésről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és etióp keresztény vezetők tárgyalásán Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke kedden.
Négy civil szervezet szeretné eléréni, hogy az Ab törölje a közigazgatási bíróságokról szóló szabályozás alkotmányellenes pontjait. A törvény jegelték, de bármikor elővehetik.
Leginkább a Facebookon találhat a munkavállalással és a munkaerőpiaccal kapcsolatos információkat a Z és Y generáció – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (Metu) és a SentiOne közös kutatásából. Az őket csábító vállalatoknak mindenképpen fel kell készülniük arra, hogy vonzó céges közösséget építsenek fel, ugyanis a korosztály számára ez a jó
Tavaly októberben jelentősen átalakult a hazai rendszeres megtakarítási kínálat: a hónap közepén szüntették meg ugyanis a lakás-takarékpénztári (LTP) szerződések állami támogatását. Ez a döntés a piaci szereplőkre is komoly hatással...
Megkezdődtek a VIASAT3 közönségkedvenc saját gyártású sorozatának forgatási munkálatai. A napi fikciós sorozat második évada ősszel kerül képernyőre, 58 vadonatúj, kereskedelmi egy órás epizóddal. A széria jeleneteit Budapest számos pontján és egy több mint 1000 négyzetméteres stúdióban veszik fel. Az évad végén kiderül, mi lesz Luca (Gáspár Kata)
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője - figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia (Mta) Ökológiai Kutatóközpontja.
A Pénzügyminisztérium az idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka programra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben - mondta Marczinkó...
Mint minden új technológiát, a hibrid autózást is tanulnunk kell. Egy kaliforniai felmérés azt találta, hogy sokan sima hibridként használják tölthető hibridjüket, de az is látszik, hogy az akkumulátorkapacitást érdemes az egyéni autózási szokásokhoz igazítani. A szabályozás segítheti a vásárlót a számára megfelelő típus kiválasztásában, a vásárlón
A Liberty Global bejelentette, hogy Erik Tveter, a vállalat kelet-európai régiójának igazgatója távozik a cégtől. Tveter 2009 óta erősítette a Liberty Global vezetői csapatát, mint a vállalat svájci kábelkommunikációs érdekeltségének vezérigazgatója, majd a kibővített, Ausztriát is magában foglaló közép- és kelet-európai régió vezetője. Ezt követőe
Eséssel indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a kontinens részvényindexei azonban délelőtt felpattantak, miután az EKB-elnök újabb stimulust helyezett kilátásba, Mario Draghi szerint amennyiben az szükséges, mindez kamatcsökkentés...
Két fontos indikátor is arra utal, hogy globális gazdasági lejtmenet várható - mondta el a CAPA Centre for Aviation vezetője a CNBC-nek. A légiközlekedési szakértő szerint az, hogy a légi teherszállítás forgalma csökken és a repülőgép-megrendelések...
A frekvencia- és műsorstruktúra-váltást követően új műsorral egészül ki a Sláger FM repertoárja: Sláger DJ néven a Sláger Party műsor is megújul, minden hét pénteken és szombaton az ország neves DJ-i játsszák a 2000-es évek legjobb slágereit a rádióban. Az új műsor debütálását megelőző estén a Sláger FM munkatársai és partnerei exkluzív parti keret
Múlt héten rendezték meg a kínai-magyar tőkepiaci együttműködés jegyében az első Hungary Investor Day-t Sanghajban. Az elsősorban kínai befektetési alapkezelőket és szolgáltatókat megszólító konferencián előadást tartott Végh...