2019. június 14. péntek

jún. 14
16:00
Erősebb az időnél (is) – 40. évfordulójára különkiadást kapott a Mercedes G-osztály (Auto Pult)
A Mercedes-Benz G-osztály kétségtelenül az autóipar egyik legikonikusabb típusa, illetve egyben az egyik leghosszabb ideig gyártásban maradt négykerekű: bár tavalytól már a második generáció szerepel a Mercedes-Benz kínálatában, de ez egyben azt is jelenti, hogy a legendás ősmodell közel 40 évig volt gyártásban.
jún. 14
16:00
Ha vettél ilyen játékot, ne add oda a gyerekednek (Femcafe)
Vidd vissza az Aldiba, mert visszahívták.
jún. 14
16:03
Új fejlemény a magyar gázellátásban (Infostart)
A magyar-szerb határt keresztező földgázszállító vezeték építésével, illetve üzemeltetésével kapcsolatos együttműködésről írt alá kormányközi megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Aleksandar Antić, a Szerb Köztársaság bányászati és energetikai minisztere.
jún. 14
16:03
Több műanyagot használ el a fürdőszobájában, mint gondolná (NRGreport)
A fürdőszoba általában nem az a helyisége a lakásnak, amelyről az extrém műanyaghasználat jut az eszünkbe – pedig több hulladékot termelünk itt, mint eleinte gondolnánk. Nem csak a konyhában érdemes nekikezdeni a környezettudatos életmódnak, a fürdőszobát is meg kell reformálni ahhoz, hogy igazán műanyagszegények legyenek a mindennapok.
jún. 14
16:03
Mit szervez a Likud Magyarországon? Tamir Wertzberger a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
„A magyarországi cionizmust eddig főleg a baloldal dominálta, mégpedig olyan mértékben, hogy szinte már nem jelentek meg a másképp gondolkodók hangjai” – mondja Tamir Wertzberger a Mandinernek. A Netanjahu vezette Likud budapesti koordinátorát arról kérdeztük, miért alakult meg a Likud Magyarország egyesület és mik a céljaik.
jún. 14
16:06
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt (Háziállat)
A maximumhőmérséklet 32-36 fok között valószínű pénteken.
jún. 14
16:08
A kormány életbe léptette a vörös kód figyelmeztetést. (Háziállat)
Az országos tisztifőorvos vasárnap éjfélig kiadta legmagasabb, harmadfokú intézkedését, a hőségriadót. A következő napokban még melegebb lesz a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint. A kormány életbe léptette a vörös kód figyelmeztetést.
jún. 14
16:09
Hanyadikán születtél? Ezt árulja el a személyiségedről (Spabook)
Belegondoltál már abba, hogy esetleg a születésed napja nem csak azt határozza meg, mikor kell elfújnod a gyertyákat a tortádon? A számmisztika...
jún. 14
16:12
A Fifa-ból ki, a Milanba be (Sport365)
Zvonimir Boban lett az AC Milan szakmai igazgatója.
jún. 14
16:12
Perzselő hőség vár ránk szombaton (Háziállat)
37 fok is lehet holnap. Estig főként az északkeleti, keleti tájakon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott zápor, zivatar is kialakulhat, majd éjszaka feloszlanak a gomolyfelhők, és megszűnik a csapadék. Szombaton a sok napsütés mellett csak kevés gomoly-, illetve fátyolfelhőre számíthatunk, és legfeljebb egy-egy helyen alakulhat ki zápo
jún. 14
16:15
Lesz min bosszankodni a hétvégi autózóknak Budapesten (Infostart)
Ami sokaknak nagy élmény lesz (Szabadságkoncert a Hősök terén), jó néhányaknak bosszúság, a navigációs eszközök használata mellett érdemes már előre felkészülni a lezárásokkal kapcsolatban.
jún. 14
16:18
Hétvégi időjárás: addig sülünk, amíg szét nem ázunk (Háziállat)
Szombaton akár 38 fokot is mérhetünk árnyékban, vasárnap aztán leszakad az ég.
jún. 14
16:18
Akárki is csinálja, a tankerhajók elleni támadások nagyon komoly veszélyt jelentenek a békére és a gazdaságra is (444.hu)
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Iránt gyanúsítja, de csak közvetett bizonyítékokat mutatott.
jún. 14
16:18
Mindenki a Nike-ot szidta, aztán a magyar plus size modell olyat tett, amivel mindent megváltoztatott (Glamour)
Nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet
jún. 14
16:27
Veszélyes lehet a gyerekekre az Aldi visszahívott fajátéka (Alternatív Energia)
A játékokról ritka esetben kis részek leválhatnak, amit a gyermek lenyelhet
jún. 14
16:30
10 év után zárta le az EU a spanyolok elleni túlzott deficit eljárást (Portfolio)
Az Európai Tanács ma lezárta a túlzotthiány-eljárást Spanyolország esetében, megerősítve, hogy az ország a GDP 3%-ában meghatározott uniós referenciaérték alá csökkentette a költségvetési hiányt. Az eljárás még 2009 februárjában...
jún. 14
16:30
Évente egyszer van ilyen akció: ezért állnak most sorban az Aldiban, Lidlben, Sparban (Pénzcentrum)
Június 16-án apák napja, amit egyre többen ünnepelnek idehaza is. Ha valaki nem tudja mivel kellene meglepnie az édesapját annak jó hírünk van, a magyar hiper-, és szupermarketekben ütősebbnél ütősebb akciók vannak barkácseszközökre...
jún. 14
16:30
Csak néhány zápor frissítheti a forróságot szombaton (Háziállat)
A hétvége első napján akár 37 fok is lehet.
jún. 14
16:33
Visszavonul a 90 éves legenda, de nem akarja kimondani (Infostart)
Szeptemberben Luzernban teszi le a pálcát a holland Bernard Haitink.
jún. 14
16:33
Rónay Tamás: CDU-válság (Tiszta Jövő)
Nagyon hiányozni fog Angela Merkel a német belpolitikából.
jún. 14
16:36
Aláírásgyűjtés a marosvásárhelyi orvosi egyetem átnevezése ellen (HírTV)
Az RMDSZ szerint teljesen világos, hogy ez a lépés is az egyetem magyar jellegét, múltját óhajtja letagadni.
jún. 14
16:36
27 és 33 euró közé árazzák a Traton részvényeit (ProfitLine)
Június 17. és 27. között lehet jegyezni a Volkswagen kamion üzletágának, a Tratonnak a részvényeit.
jún. 14
16:36
Szigorította az EU az áruk piacra kerülési szabályait (Portfolio)
Az Európai Unió Tanácsa piacfelügyeletet megerősítő rendeletet fogadott el annak érdekében, hogy csak olyan termékek kerülhessenek a piacra, amelyek biztonságosak és megfelelnek az uniós jogi szabályozásnak - közölte az uniós tanács...
jún. 14
16:36
A Fidesz következetesen Gyurcsánynénak hívja Dobrev Klárát, a nevét le sem írják a közleményeikben (444.hu)
Elegáns.
jún. 14
16:36
Europol: egyre nagyobb szerepet játszanak a nők az Iszlám Államban (ATV)
Egyre nagyobb szerepet játszanak a női dzsihadisták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tevékenységében, mind a Közel-Keleten, mind a nyugati országokban - írta friss jelentésében az Európai Unió rendőrségi együttműködést koordináló ügynöksége (Europol).
jún. 14
16:36
AZ ALFÖLDÖN STARTOL AZ ÉV HOTELE VERSENY (Femcafe)
Vasárnap újra kezdetét veszi a szállodák tesztelése az RTL Klubon AZ ÉV HOTELE című műsor 3. évadában. A tematika változatlan, ismét hét turisztikailag kiemelt régió hoteleit ismerhetik meg a nézők.
jún. 14
16:38
Europol: Egyre nagyobb szerepet játszanak a dzsihadista nők az Iszlám Államban (HírTV)
A jelenség hosszú távon kihatással lehet más iszlamista terrorcsoportok működésére is.
jún. 14
16:39
5 csillagjegy, aki jobban hajlamos arra, hogy rövid úton tönkretegye a párkapcsolatát (Spabook)
Természetesen nem csak a csillagjegyedtől függ, mennyire vagy sikeres a párkapcsolataidban. Azonban, ha az alábbiak között magadra ismersz, akkor...
jún. 14
16:42
Az EU elfogadta a robbanóanyagok alkotóelemeihez való hozzájutás szabályainak szigorítását (HírTV)
Azzal a céllal szigorították, hogy a feltételezett terroristák ne gyárthassanak házi robbanószerkezeteket.
jún. 14
16:42
Lebukott a BMW 8-as négyajtós verziója, a Gran Coupe (Autónavigátor)
Szép folytatás a BMW 6-os Gran Coupe után a 8-as Gran Coupe, ami bár jövő hétig embargós lett volna, néhány fotó mégis kicsúszott róla az internet nevű világhálóra.
jún. 14
16:42
Magyarország kilenc helyet javított a FIFA-világranglistán (Azenpenzem)
A múlt szombaton Azerbajdzsánt idegenben 3-1-re, majd kedden Budapesten Walest 1-0-ra legyőző magyar ladarúgó válogatott pillanatnyilag a rangsor 42. helyén áll.
jún. 14
16:45
Minden második hazai vásárló a helyi termékeket keresi (SzMo)
Az online és az offline üzletekben egyaránt növekvő tudatossággal jár-kel a magyar - derült ki a Cetelem kutatásából.
jún. 14
16:48
Hivatalos: kiengedik a börtönből Szögi Lajos gyilkosát (ATV)
A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró az emberölés és rongálás bűntette miatt 17 év szabadságvesztéssel sújtott ifj. H. D. elítéltet feltételes szabadságra bocsátásáról hozott döntését - tájékoztatta a bíróság szóvivője pénteken az MTI-t.
jún. 14
16:51
Döntött a magyar hatóság a PayPal ügyében (Infostart)
A GVH a hiányos tájékoztatás miatt ellenük indított eljárását bírság nélkül lezárta.
jún. 14
16:51
Karácsony szerint nem érkezett Zuglóhoz adatigénylési kérés (Igényesférfi.hu)
Korábban a Fidesz azt közölte, közérdekű adatigénylést nyújtott be a korábbi zuglói jegyző ügyében.
jún. 14
17:00
Meddig terjeszkedhet az OTP? (Menedzsment Fórum)
A legnagyobb magyar bank tavaszi közgyűlésén beszélt Csányi Sándor az akvizíciós tervekről, azóta van ami realizálódott. De mi az, ami még várat magára?
jún. 14
17:00
Hatalmas kitörésre készül egy vulkán (HírTV)
Ismét aktív egy kihunytnak hitt kamcsatkai vulkán, kitörése katasztrofális lehet - állapították meg szakértők.
jún. 14
17:00
Karácsony-DK paktum: miről tudott az MSZP és a Párbeszéd? (ATV)
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Ceglédi Zoltán és Lakner Zoltán politikai elemzők az egy hét múlva kezdődő előválasztás körüli vitákat véleményezték.
jún. 14
17:03
Videón: így támadhatták meg a tankerhajókat a Perzsa-öbölben (Tiszta Jövő)
Egyelőre tisztázatlan körülmények között sérült meg robbanások által két, japán és norvég tulajdonban lévő tankerhajó.
jún. 14
17:03
Belenyúl a kormány az oktatásba, de nem mondják meg, mit akarnak vele (SzMo)
Több ponton is módosítanák a köznevelési törvényt: például megszüntetnék a magántanulóságot, ami eddig a jómódú családok menekülőútja és a problémás gyerekek zsákutcája volt egyszerre.
jún. 14
17:06
Vegyesen indult a kereskedés New Yorkban (ProfitLine)
Az előző napi pozitív zárást követően vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
jún. 14
17:06
Te is dolgozol a hőségriadó alatt? Erről mindenképp tudnod kell (Pénzcentrum)
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el vasárnapig az országos tiszti főorvos. Nincs viszont szabályozás a munkáltatói kötelezettségek tekintetében hőhullámok, hőségriadó és a magas UV-B sugárzás esetére. Ezekre a helyzetekre a jogalkotónak...
jún. 14
17:06
Szenzációs műtétet hajtottak végre Magyarországon (Infostart)
A borsodi megyei kórházban végzett operáció során a teljes gégét el kellett távolítani, egy hangprotézis került a helyére.
jún. 14
17:09
Budapesten strandolgat a Trónok harca két főszereplője (Joy)
A sorozat két sztárja Magyarországon tartózkodik, és úgy tűnik, nagyon jól érzik magukat nálunk!
jún. 14
17:09
Juhász Dániel: Jobban tudják (Tiszta Jövő)
A törvénymódosítás a tanulókörökben vagy az otthon tanuló gyerekeket terelné vissza az akolba.
jún. 14
17:09
Lakásfelújítás 10 ezer forintból – Erre a színre fesd a falakat, ha felfrissítenéd az otthonod (Spabook)
Egy vödör festék, egy ecset, meg egy szabad délután: csak ennyi kell ahhoz, hogy megváltoztasd valamelyik szoba, vagy akár csak egyetlen fal színét,...
jún. 14
17:12
Ismét a legjobbakkal indul a kontinensek közti tornára Európa (Sport365)
Talán csak egy ember miatt lehet hiányérzetünk.
jún. 14
17:12
Donald Trump szerint Irán a felelős az Ománi-öbölben történt incidensért (ATV)
Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott péntek telefoninterjújában Iránt okolta az Ománi-öbölben csütörtökön történt incidensért, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy kész a tárgyalásokra Teheránnal.
jún. 14
17:15
A főváros két kulcspontján hónapokra átalakul a közlekedés (Infostart)
Felújítják a 4-es 6-os villamos vágányait, és a szombaton kezdődő első szakaszhoz július közepén újabb csatlakozik. A jelentős forgalomkorlátozással járó munkálatokról Kardos Zoltán, a BKK Info vezetője beszélt az InfoRádióban.
jún. 14
17:18
Még nem dőlt el, hogy Magyarország is kap-e pénzt az eurózónás büdzséből (Portfolio)
A ma hajnalig tartó ülésen csak részmegállapodás született a 2021-2027-es EU-s költségvetés keretében létrehozandó eurózónás költségvetésről és a napvilágot látott információk alapján még nem dőlt el, hogy ebből a kasszából...

Keresés