2019. június 12. szerda

jún. 12
11:08
Osztálybezárások nem, átcsoportosítások viszont lesznek az egészségügyben (Alternatív Energia)
Osztálybezárások nem lesznek, csak ésszerű átcsoportosítások – ígérte Tóvízi Attila, az Egészséges Budapest Program
jún. 12
11:08
Ugandába is elért az ebola-járvány (Kripto Akadémia)
Egy 5 éves kongói gyerek az első fertőzött Uganda területén. Kongóban már 1400 áldozatot szedett a mostani járvány.
jún. 12
11:09
Kiengedik a 15 millió forintos óvadék kifizetése után a Viking Sigyn kapitányát (hirado.hu)
Nyomkövetőt kell viselnie és kétszer kell jelentkeznie a hatóságoknál naponta.
jún. 12
11:12
Mészároséké a Budapest-Belgrád vasútvonal-biznisz 50 százaléka, 295 milliárdot kereshetnek vele (Menedzsment Fórum)
A projekt másik felén két kínai cég osztozik. A milliárdok 5 év alatt gurulhatnak be a felcsúti nagytőkéshez köthető kasszákba.
jún. 12
11:12
Végtagmentő applikáció segíti a megelőzést (WebBeteg)
Az amputációk megelőzése érdekében jelent meg ingyenes telefonos alkalmazás egy magyar fejlesztés révén. Az új applikáció célja, hogy a veszélyeztetett embereknek segítsen elkerülni a cukorbetegség és a vénás keringési betegségek okozta szövődmények miatti esetleges végtag-amputációt.
jún. 12
11:12
Esik az olajár (Portfolio)
Tovább esnek az olajárak szerdán délelőtt a kereslet gyengülését prognosztizáló előrejelzések és az amerikai olajtartalék meglepő bővülésének hírére. Folytatódik az olajárak gyengülése szerdán, miután előző nap szintén...
jún. 12
11:12
Ők építhetnek új pártot az LMP romjain (ATV)
Jelenlegi és volt parlamenti képviselő, illetve önkormányzati képviselők is harcba szállhatnak az LMP társelnöki pozícióiért – értesült az atv.hu. Az új elnökség célja – többek között – az lehet, hogy „reboot”-olja a május végén lejtmenetet vett pártot.
jún. 12
11:12
Thiem már nem haragszik, vegyes párosban indulna Williamsszel (Sport365)
Lezárná a párizsi sajtótájékoztatón kialakult nézeteltérést.
jún. 12
11:12
Kósa Lajos: Nagyon sok mindent mondott már Kálmán Olga (Igényesférfi.hu)
A Fidesz önkormányzati kampányfőnöke szerint a Fidesz nagyon megnyerte az EP-választást, ez pedig „Budapesten is” megmutatja, hogy az ellenzék esélye mennyi.
jún. 12
11:12
A magyar digitális infrastruktúra kiváló, csak nem használjuk ki eléggé (Tiszta Jövő)
A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét jelző mutató, a DESI 2019-es adatai szerint Magyarország eredményei az elmúlt néhány évben az uniós átlagnak megfelelő ütemben javultak – közölte jelentésében az Európai Bizottság kedden.
jún. 12
11:12
Besenyei Péter akkumulátoros kerti gépei és legújabb elektromos kisrepülőgépe (Agrofórum)
Besenyei Péter világ- és Európa-bajnok műrepülő pilóta 4 éve vonult vissza a versenyzéstől, azonban továbbra sem unatkozik. Szabadidejét új, akkumulátoros kisrepülőgépének tökéletesítésével, kertjének ápolásával és gyönyörű kutyáival tölti.
jún. 12
11:18
Guinness-rekordra hajt az a Marvel-rajongó, aki száztizenkétszer látta az utolsó Bosszúállók-filmet (hirado.hu)
Munka után naponta két alkalommal nézte végig a mozit.
jún. 12
11:18
Csökkeni fog az infláció a következő hónapokban (hirado.hu)
Az év második felében az infláció a háromszázalékos célérték körül alakulhat.
jún. 12
11:18
Juncker: Nem marasztaltak! (USAracing)
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnöki mandátuma november elsejével lejár, így a hamarosan leköszönő politikus már szabadabban beszél interjúkban, mint korábban.
jún. 12
11:18
Itt a bizonyíték: újra együtt Kristen Stewart és Victoria´s Secret angyala (Glamour)
Kéz a kézben andalogtak
jún. 12
11:18
Államok közötti jogvita az Emberi Jogok Európai Bíróságának napirendjén (Képmás)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) olyan ügyet vett napirendjére, amelynek alapját egy Szlovénia és Horvátország közötti, évtizedekre visszanyúló jogvita képezi. Jugoszlávia két utódállama egy olyan szlovén bank miatt méri össze erejét az EJEB előtt, amely még az 1980-as években horvát vállalatoknak nyújtott hiteleit próbálta sikertelenül beha
jún. 12
11:24
50 fok felett a hőmérséklet, már az evakuálást is elrendelték Indiában, mert nincs elég ivóvíz (Blikk)
Sorra pusztulnak el az állatok, de már az emberek is veszélyben vannak - 50 fok fölött van az átlaghőmérséklet Indiában.
jún. 12
11:24
Elindult a világ első online adomány-ételáruháza (hirado.hu)
A weboldal lényege, hogy a felhasználók feltölthetik felesleges ételeiket, és az erre rászorulók megrendelhetik azokat. Az applikáció három magyar gimnazista ötlete.
jún. 12
11:24
Július elsején lép életbe az új közjegyzői díjrendelet (hirado.hu)
Jóval kedvezőbb lesz a lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői okirat díja.
jún. 12
11:30
Gulácsi Péter Wales legyőzéséről: a gól után kinyílt a pálya (Infostart)
A legjobb helyről "nézte" a magyar-walesi összecsapást a válogatott kapusa, aki szerint mind a két csapat tudta, mik a másik gyengéi. Marco Rossi hiánya pedig nem volt zavaró, a forgatókönyvet előre megbeszélték.
jún. 12
11:30
Vihar előtti csend a tőzsdéken, eséssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
Lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek szerdán, a hangulatra továbbra is az USA és Kína kereskedelmi konfliktusával kapcsolatos bizonytalanság nyomja rá bélyegét. A borús részvénypiaci hangulatban a magyar tőzsde is esik....
jún. 12
11:30
Közép-Európa alig hoz el brüsszeli kutatás-fejlesztési és innovációs pénzeket (Tiszta Jövő)
A kormány támogatja a magyar pályázókat, hogy minél sikeresebbek legyenek a brüsszeli közvetlen kutatás-fejlesztési és innováció források (Horizont 2020) megszerzésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten a szaktárca és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közös szakmai rendezvén
jún. 12
11:30
Hölgykoszorúban borozgatott Stohl András (Life)
Íme a fotó.
jún. 12
11:30
Támadás a Fehér Ház ellen 3: Durva akcióval zárul a trilógia, itt az új előzetes! (Mafab)
A Támadás a Fehér Ház ellen bemutatásakor nem sejtettük, hogy egyszer trilógiaként fogjuk emlegetni Gerard Butler akciófilmjét, de ennek is eljött az ideje. Befutott a harmadik felvonás teljes előzete...
jún. 12
11:33
Rendkívüli V4-es csúcs lesz holnap Budapesten (Privátbankár)
Eldöntik, kiket jelölnek a legfontosabb uniós posztokra.
jún. 12
11:33
Megszólalt az időjárásról Németh Lajos. Elmondta, milyen lesz a folytatás (Blikk)
Nem kertelt!
jún. 12
11:33
Kiderült végre: Itt folytatja együtt tovább Jolly és Suzy (Blikk)
Örülnek a rajongók!
jún. 12
11:33
Az üzemanyagárak csökkenése miatt lesz olcsóbb az étel (vg.hu)
Az év második felében az infláció a háromszázalékos célérték körül alakulhat.
jún. 12
11:35
Megfagyott a piac, mindenki az államra vár (vg.hu)
Úgy tűnik, hogy kezd megszaporodni az eladó ingatlanok állománya a fővárosban, ami összefüggésben lehet azzal, hogy csökken az adásvételek száma.
jún. 12
11:36
Selena Gomez mélyen kivágott ruhában jelent meg filmje bemutatóján - Ő imádta, de a rajongók kevésbé (Joy)
Selena Gomez olyan ruhában jelent meg filmje bemutatóján, amivel biztosan mindenki figyelmét sikerült felkeltenie. Neki nagyon tetszett a szett, de elég sok negatív kommentet is kapott.
jún. 12
11:36
15 havi csúcsra emelkedett az infláció Kínában (ProfitLine)
Májusban a piaci várakozásoknak megfelelően 15 havi csúcsra emelkedett az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint.
jún. 12
11:36
A BÉT Mentoring programja keretében nyert támogatást a Gloster (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde és a Pénzügyminisztérium közös, BÉT Mentoring program a Közép-magyarországi régióban című projekt keretében nyert támogatást a Gloster Infokommunikációs Kft. A vállalat a BÉT Mentor Programja keretében...
jún. 12
11:36
Rendkívüli tanácskozást tartanak a V4-ek kormányfői Budapesten (ATV)
Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe - írta szerdai kiadásában a Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva.
jún. 12
11:36
Bevándorlási pontrendszert alakítana ki Amerika (hirado.hu)
Fő kritériumai várhatóan a nyelvtudás és a végzettség lesznek.
jún. 12
11:36
Hatalmas összegeket perelhetnek (AQUA)
A korábban vártnál később, talán szeptemberben repülhetnek újra a Boeing 737 Max repülőgépei, derült ki az egyik legnagyobb felhasználó, az American Airlines bejelentése után.
jún. 12
11:36
Hangját tette kockára: Megműthetik Majkát (Ripost)
Majka már hétvégén sem volt jól, de így is hatalmas bulit csinált a Budapest Parkban.
jún. 12
11:36
V4NA: Rendkívüli kormányfői találkozót tartanak Budapesten a V4-ek (Ripost)
Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe - írja V4NA nemzetközi hírügynökség.
jún. 12
11:36
Az emberek 90%-a megbukik ezen a teszten: neked sikerül hibátlanul? (Ripost)
Tíz egyszerűnek tűnő kérdésre kell tudni a helyes választ.
jún. 12
11:36
Dzsudzsák: Az országnak és a csapatnak együtt dobban a szíve (m4sport.hu)
„Válogatott karrierem legsikeresebb periódusában vagyunk” - mondta a csapatkapitány.
jún. 12
11:36
Kuthi Csaba: Kálmán Olga bronzba öntve (Tiszta Jövő)
Lesz-e valaha szobra Budapesten Kálmán Olgának? Avagy, lesz-e valaha vőleánya Budapestnek?
jún. 12
11:36
5+1 kerti virág, ami a legjobban vonzza a méheket (Spabook)
A méheket tényleg ott kell segítenünk, ahol tudjuk, mert sajnos a puszta létezésünkkel is rengeteget ártunk nekik – holott mindannyiunk érdeke,...
jún. 12
11:37
Száztízszer látta egy rajongó a Bosszúállók befejező részét (vg.hu)
A Marvel-rajongó akár a Guinness-rekordok könyvébe is bekerülhet.
jún. 12
11:38
Nagyot ugrott és beérte a szélenergiát a napenergia-termelés Magyarországon (Portfolio)
Az előző évek növekedése után 2018-ban megállt az elsődleges magyarországi energiafelhasználás növekedése. A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül...
jún. 12
11:38
Ingyen ásványvizet kapnak a MÁV-Start utasai (ATV)
Déltől egészen a hőségriasztás végéig ingyen ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-Start a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon.
jún. 12
11:38
Perverz fotóktól akadt ki a magyar énekesnő, egy rajongója zaklatja (Ripost)
"Elég sokkoló ez az egész történet, de ijesztő is" - vallotta be Szőcs Renáta, aki már nem szívesen megy egyedül az utcára.
jún. 12
11:39
Pihenőnap szerdán? – ez várható ma a pénz- és tőkepiacokon (Privátbankár)
Úgy tűnik ugyanis, az előző napok szárnyalása után a tőzsdék ma kifújják magukat, magyarul, enyhe negatív korrekciót hajtanak végre. De Trump is adott szabadnapot, nem is egyet, hanem többet a kínaiaknak, egészen a június 28-29-én esedékes G20-as csúcsig ugyanis jegeli a tárgyalásokat. Más kérdés, hogy a ma ezerrel folytatódó kánikulában valószínűl
jún. 12
11:39
Felszámolják a borzalmas állapotokat Kiskörénél (Infostart)
Több tonna szemét úszik a vízen a kiskörei vízlépcsőnél, a Tisza kisebb árhullámain érkező hordalékot felfogta a duzzasztó gátja. Az uszadék fa mellett rengeteg a PET-palack, de még lakókocsit is sodort oda az ár. A hordalékot kiemelik és szelektíven válogatják – mondta az InfoRádiónak Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszm
jún. 12
11:39
Elkeseredett harc folyik a Theresa May utódlásért (Kripto Akadémia)
Theresa May lemondásának életbe lépése után teljes erőbedobással küzdenek a tory elnökjelöltek a Downing Street 10. kulcsáért.
jún. 12
11:41
Keresztbe tett két nagy ellenzéki párt a spanyol kormányfő újraválasztásának (Kripto Akadémia)
Sánchez - aki a Spanyol Szocialista Munkáspárt
jún. 12
11:42
Juncker: Nem marasztaltak! (HírTV)
A távozó európai bizottsági elnök a tagállamokkal birokra kelő utódot akar.

Keresés