A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése jó üzlet lesz a hitelezőnek és a kínaiaknak, valamint a kivitelező cégeknek. Talán nem okozott földrengésszerű meglepetést, hogy a nyertes csapat magyar tagja az Orbán Viktor strómanjaként számon tartott Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett RM International Zrt. lett. Az átlagosan 20-25 százalékosra becsü
A határok átlépése, a lehetetlen megkísértése mindig is az emberi természet része és az előrehaladás záloga volt. Ennek ellenére nehéz értelmet találni abban, hogy valaki a világ leggyorsabb fűnyíróját akarja megalkotni – de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne felettébb mókás a próbálkozás. Ebben a témában pedig a Honda jeleskedik, amit a japán gyárt
– Jó napot kívánok, a kislányommal ma délutánra volt időpontunk Baumgartner doktor úrhoz, a szemészetre, de felhívtak, hogy ne jöjjünk, mert a doktor úr már nem dolgozik a kórházban. – Így igaz, sajnos a doktor úr felmondott. – Három hónappal ezelőtt kaptuk ezt az időpontot, akkor mit javasol? – Lehetek őszinte? – Ha kérhetem. – Baumgartner doktor
Bár szokás manapság az agrárium minden gondjáért és bajáért az illiberális agrárpolitikát hibáztatni, a mai helyzet az elmúlt harminc év kormányokon átívelő
Újabb hevedert kell bekötni a dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableányra, mert sérülést találtak a hajó jobb oldalán - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.
Idén áprilisban lezárult Szlovákiában Marian Kotleba pártjának éveken keresztül húzódó betiltási ügye. A Legfelsőbb Bíróság a szélsőjobboldali párt számára kedvező döntésében egy korábbi alkotmánybírósági döntés is szerepet játszhatott.
A Budapesti Értéktőzsdén a keddi piacnyitást követő műszaki fennakadást elhárították, immár zökkenőmentesen zajlik a kereskedés. A Budapesti Értéktőzsdén a keddi piacnyitást követő problémával kapcsolatban megkerestük a BÉT-et...
Venezuelában olyan humanitárius katasztrófa alakult ki, amely elképzelhetetlen Európában – mondta lapunknak Enrique R. Alvarado, a számos ország által a dél-amerikai állam elnökének elismert Juan Guaidó által Magyarországra akkreditált „nagykövet”.
A Balaton-parti, árnyas platánsoron kialakított borutcában a hűs borok mellett helyi ínyencségeket is megkóstolhatnak a látogatók. A szabadtéri színpadon pedig esténként könnyűzenei koncertek, majd utcabál gondoskodik a szórakozásról 2019. július 18-21. között Balatongyörökön.
Májusban 2,9 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban az áprilisi 2,8 százalékról - jelentette be kedden Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).
Meredek emelkedőn van a lakossági hitelpiac: négy hónap alatt az új személyi kölcsönök és lakáshitelek összege 459 milliárd forintot tett ki, ez 25 százalékos éves növekedést és napi átlagban 3 milliárdos hitelfelvételt jelent. A...
Az OTP keddi tájékoztatása szerint a társaság vezetői részvényopciós programban OTP-részvényeket szereztek. Az OTP bejelentette, hogy a társaság vezetői részvényopciós programban OTP-részvényeket szereztek: Csányi Sándor 11 622...
Nem elég drágák a budapesti lakások az albérletárakhoz képest, ezért az aktuális körülmények fennmaradása esetén jobban járunk, ha sajátot veszünk - többek között erre jutottunk cikksorozatunk előző részében. A saját lakáson...
Az utódlás kihívására többféle válasz létezik, a stafétabot például nem csak családon belül adható át. Vannak, akik tudatosan, éveken keresztül készülnek a sikeres cégátadásra, bár konkrét recept senkinél sincs. Hogyan lehet...