Válaszúthoz érkeztünk, ez aligha kétséges. Európa jövője szempontjából rendkívül fontos, hogy polgárai hogyan szavaznak a május végi választásokon. (Vélemény)
A Srí Lankán húsvét vasárnapján elkövetett merényletek közvetlen elkövetői vagy meghaltak, vagy őrizetben vannak – jelentette be hétfő késő este a szigetország ügyvezető rendőrfőnöke.
Egy új városrész van kialakulóban a Kopaszi-gáton, a BudaPart projekt a mintegy 10 éves fejlesztés végére 30 ezer városlakó életterévé és munkahelyévé válik majd. Az első lakóépületet 2-3 hónapon belül elfoglalhatják a lakástulajdonosok...
Május 7-én a Tiszántúlon lehet kevesebb, nyugatabbra több a napsütés. Csapadékmentes idő lesz, a szél azonban még nagy területen megerősödik, a Zemplén környezetében délelőtt viharossá fokozódhat. Általában 13 és 16 fok közé melegszik fel a levegő délutánra.
Az idegenhonos fajok európai megtelepedésének üteme gyorsuló tendenciát mutat. A jövevény fajok döntő többsége Észak-Amerikából és Ázsiából érkezik, emberi közreműködéssel. Ezek egy része a megtelepedést követően, lassan terjed, mások azonban ökológiai rugalmasságuk révén, gyorsan terjednek.
Elbűvölő macskaköves utcák, modern városok, számtalan féle sör és ínycsiklandó csokoládék várják az utazókat. Brüsszelben találhatók az Európai Unió központi szervei, és a NATO központja. (Mozaik)
Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a rendszeres sportolás fontosságára.
Aki nem fogadja el a demokratikus választások eredményét, annak nincs keresnivalója az EU-ban – mondta az osztrák kancellár, kérve, hogy szakítsák meg a csatlakozási tárgyalást Törökországgal.
A kormányszóvivő ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy Európa nem tiszteli az emberek véleményét, és megbélyegzi azokat a pártokat és vezetőket, akiknek határozott bevándorlásellenes véleményük van.
Az Európai Unió húsexportja idén és jövőre korábban elképzelhetetlen magasságokba szökik, ugyanakkor az uniós országokban a fogyasztás több húsféleségből is csökkenni fog az Európai Bizottság előrejelzése szerint.
Az Anadarko Petroleum igazgatósága úgy döntött, hogy a Chevron felvásárlási ajánlatával szemben az Occidental ajánlatát támogatja, és felbontaná a Chevronnal kötött megállapodását. A Chevronnak a hét végéig van ideje új ajánlatot...
A kerékpáros jegy- és bérleteladások száma 13,4 százalékkal nőtt egy év alatt, tavaly több mint 545 ezer biciklit szállítottak a vonatokon. A legtöbb bringás Győr és Mosonmagyaróvár között, Budapest és a Velencei-tó menti állomások...
Az afrikai sertéspestist (Asp) eddig csak vaddisznókban észlelték Magyarországon. A házisertés-állomány megóvását egy új jogszabály is segítheti. Az Asp rövidtávon bizonytalanságokat okozott a sertéságazatnak, de összességében nem billentette meg.
Az áruházlánc társadalmi szerepvállalását bemutató weboldala átalakított külsővel, friss tartalmakkal és új funkciókkal várja látogatóit. A www.sparsegitokezek.hu nemcsak az aktuális vállalati CSR-hírekről és tevékenységekről számol be, hanem a támogatási lehetőségek fontos platformja is. „A SPAR Magyarország cégfilozófiájában a minőségi kereskedel
A növénytermesztésben, különösen a zöldség- és gyümölcskultúrák esetében, gyakran említjük a klórérzékenységet, mint fontos növénytulajdonságot a trágyaanyagok megválasztásánál.
Példátlanul sok fajt veszélyeztet kihalás - figyelmeztetett egy hétfőn közzétett átfogó jelentés, amely a modern civilizáció természetkárosító hatásait foglalta össze. A kutatók szerint azonnal lépni kell. (Zöldzóna)
Magyarországon mintegy 450 ezer ember életét nehezíti meg a légutak krónikus gyulladása, évente 15-20 ezer új beteget diagnosztizálnak. Ma van az asztma világnapja. (Bioritmus)
Talán még mindig kevés az a csapadék, ami az elmúlt hetekben Magyarországra érkezett fél év esőszünet után. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta: jelentősen mérsékli az eddigi aszályos állapotokat az eső.
Orbán Viktor kijelentése Manfred Weber támogatásának megvonásáról nem változtat az általa vezetett Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságáról szóló eljáráson.
240 ezres minimálbér, 95 ezres nyugdíjminimum és 48 ezres minimális családi pótlék egész Európában - sorolta az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője programjukat. (Belföld)
Donald Trump már az elnökválasztási kampányban is rengeteget beszélt arról, hogy mennyire nem tetszik neki az alku, amit az Obama-kormányzat az EU-val, Oroszországgal és Kínával együtt Iránnal kötött 2015-ben. Az alku lényege az volt, hogy Irán engedményeket tett, és fokozatosan leépítette és jegelte katonai atomprogramját, cserébe a többi ország f
Csehországban tartalékai határára érkezett az a kőolaj-finomító, amely napok óta nem kap olajat Oroszországból a Barátság vezetéken. A kormánynak a lakosságot is nyugtatgatnia kell azzal kapcsolatban, hogy lesz-e benzinhiány. Lengyelországban hasonló a helyzet.
Hű…Jó régen nem jelentkeztem! Na, ez nem azért van, mert tökéletes, szófogadó kutyát neveltek belőlem hét hónap alatt. Sőt… Most tűnik úgy, hogy minden romba dőlt. Mert képzeljétek el a gazdim arcberendezését, amikor rájött, hogy egy laza mozdulattal ki tudom nyitni a billenő ajtós cipős szekrény ajtaját, így már csak választanom kell, hogy aznap m