A kislányok hercegnők akarnak lenni, a nagylányok énekesnők, de hogy valaki lelkésznek készüljön, több mint meglepő. Különösen, ha művészcsaládba született.
Kijöttek a legfrissebb lakáspiaci KSH adatok 2018 utolsó negyedévére, és így az egész tavalyi évre vonatkozóan. Ahogy a napokban beszámoltunk róla, a lakásárak emelkedése folytatódott: 2018 IV. negyedévében a használt lakások 9,5...
A válság óta rengeteg erőforrást fordítottak arra, hogy a lakosság pénzügyi tudatossága nőjön - mondta el Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a szervezet sajtótájékoztatóján. Ennek meg is van az eredménye a főtitkár...
Egymás után tartják a hazai tőzsdei cégek a közgyűlésüket, amelyen a részvényesek többek között a tavalyi eredmény után fizetendő osztalékról is döntenek. Hamarosan elkezdődik az osztalékok kifizetése, összegyűjtöttük, mire...
Animális jegyeink, bestiális tulajdonságaink szülte képzetek végtelen variálása éppen úgy sajátos útja Verebics Ágnes festőművész kísérleteinek, mint ahogy a részletekben való határtalan elmerülés.
Annak idején, 2017. decemberében röppentek fel a hírek azzal kapcsolatban, hogy Quentin Tarantino rendezné a következő Star Trek filmet. Noha a produkcióról az elmúlt másfél évben szinte semmit sem l...
Félmilliárd forint áll rendelkezésre az ivóvíz ólomtartalmának vizsgálatára. A mérések szerint elsősorban a régi épületek vízvezetékei jelentik a nagyobb vízminőségi kockázatot.
Szinte mindenki, aki önálló életet kezdene, más városba költözne, esetleg környéket, lakástípust váltana, döntés elé kerül, mi éri meg jobban: lakást vásárolni vagy bérelni? Mindkét lehetőségnek kétség kívül van előnye...
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamgyengülés az euróval és a svájci frankkal szemben viszonylag szerény, a dollárral szemben pedig valamivel nagyobb mértéket öltött.
A magyarok igazi Star Wars-fanatikusok: 86 százalékunk szereti a Csillagok háborúját, ezt támasztja alá az is, hogy tavaly több mint 6 600 tranzakció során közel 30 millió forint értékben keltek el relikviák az online piactéren.
Visszatért Szlovákiába az Uber, egyelőre csak Pozsonyba, de a cég kelet-közép-európai regionális igazgatója szerint idővel a többi szlovák nagyvárosban is használható lesz újra az alkalmazás - írja az Infostart. Az Uber tevékenységét...
Összesen 129 ezer veszélyeztetett jelzáloghitelesüket 3 szakaszban, legkésőbb 2020. január 31-éig, majd évente fogják tájékoztatni a bankok a hosszú kamatperiódusú hitelre váltás lehetőségeiről. Egyszerű szerződésmódosítást tesznek...
A német fékgyártó vállalat egyik vezetőjével folytatott megbeszélésen az is szóba került, hogy május végén adják át a zalaegerszegi önvezetőautó-tesztpálya első ütemét.
Már mindenki megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet - közölte a hivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.
Szerdán új idei mélypontjára gyengült a forint az euróval szemben, ami azért is lehet kellemetlen, mert sokan már a külföldi nyaralás költségeit számolgatják. Utólag jól döntött az, aki márciusban 315 alatt előre tervezve kezdett...
A magyar jégkorong-válogatott második mérkőzésén lényegesen jobban játszott, mint a hétfői elsőn, viszont ugyanúgy csak egyet ütött, így Fehéroroszország ellen sem lehetett más, mint vereség a vége.
Módosult a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia kötelező átvételi és prémium típusú támogatásáról szóló kormányrendelet. A módosítás egyebek mellett rendelkezik arról, hogyn a jövő évi és azt követő keretek...
Módosult a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia kötelező átvételi és prémium típusú támogatásáról szóló kormányrendelet. A módosítás egyebek mellett rendelkezik arról, hogyn a jövő évi és azt követő keretek...