2019. május 16. csütörtök

máj. 16
9:09
CEU-professzor: Eddig azt gondoltam, hogy jó nekünk, ha bejön a multi (Igényesférfi.hu)
Korábban úgy tűnt, hogy a multik behozzák a tudást és a tőkét, de mára kiderült, hogy a mérleg mégsem egyértelműen pozitív – mondta Koren Miklós a Magyar Vállalatok 2030 konferencián, egyetértve Orbán Krisztiánnal, aki úgy vélte, hogy ma már nem feltétlenül tekinthető előnynek, ha egy újabb multi Magyarországra jön. Például azért, mert túl magas bé
máj. 16
9:09
Szájer József: Az állam nem hisz Istenben (Tiszta Jövő)
Szájer József a napokban mutatta be „Ne bántsd a magyart!” című könyvét, amelyben javaslatokat tesz az unió reformjára. Interjú.
máj. 16
9:15
Beindította az 5G-tesztelést Győrben a Telenor (Könyves Magazin)
Kísérleti jelleggel az országban először Győrben kapcsolta be szerdán a Telenor az ötödik generációs (5G) hálózatát.
máj. 16
9:21
Enyhe csökkenés várható a magyar részvénypiacon (ProfitLine)
Enyhe csökkenéssel, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
máj. 16
9:21
Az ezredforduló óta nem szárnyalt így a magyar gazdaság (Könyves Magazin)
Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése az elemzők szerint, akik ugyanakkor a következő negyedévekben fokozatos lassulásra számítanak.
máj. 16
9:24
Sikeres kiállítást tudhat maga mögött az AXIÁL (Agrofórum)
Véget ért a Xxvi. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az Axiál Kft. is kiállított 1500 négyzetméteren. A hektikus időjárás ellenére sokan voltak kíváncsiak a bemutatott gépekre és ültek le tárgyalni a bajai székhelyű vállalkozás munkatársaival.
máj. 16
9:27
Bakajannisz Haralambosz Péter: A kávé akadályozta meg az áfacsökkentést Görögországban (Tiszta Jövő)
Alexisz Ciprász görög miniszterelnök áfacsökkentést jelentett be az élelmiszerekre a vendéglátásban és az energiaiparban a májusi önkormányzati választások előtt. Végül azonban úgy döntöttek, hogy csak az ehető termékek áfáját csökkentik, az ihatókét inkább nem.
máj. 16
9:30
Ezrek tüntetnek az orosz Liget-projekt ellen: katedrális épülhet a jekatyerinburgi városi park helyén (Grill Receptek)
A békés demonstrálók száma együtt nő a rohamrendőrökével; a Kreml már törvénysértőnek bélyegezte a tüntetést. (Külföld)
máj. 16
9:30
A magyar Csernobilként is emelgetik Szentkirályszabadja szellemvárosát (SzMo)
A volt szovjet laktanya zárt falai között egy teljes kisváros működött évtizedeken keresztül. Mára csak a falak maradtak, és a természet az úr.
máj. 16
9:32
Szabad szemmel: A Néppárt nem nyit a szélsőjobb felé (Grill Receptek)
Nemzetközi sajtószemle, 2019. május 16. (Külföld)
máj. 16
9:33
A közvéleményhez fordulnak segítségért a bicskei tűzoltók (Infostart)
Egy-két éven belül vége a mentéseknek, ha nem lesz új kocsi.
máj. 16
9:33
Eséssel indulhat a csütörtöki kereskedés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Ázsiában nem volt egyértelmű az irány csütörtökön, a Nikkei 0,6 százalékos esése mellett a hongkongi tőzsde stagnált, míg a sanghaji tőzsde 0,6 százalékot emelkedett. Az irányadó európai részvényindexek a kereskedelmi háborús...
máj. 16
9:33
A praktikus szuperautó – minden információ a McLaren GT-ről (Auto Pult)
Akármennyire is oximoron a szuperautó és a praktikum fogalma, a McLaren úgy döntött, hogy megpróbálkozik a látszólagos ellentétek kibékítésével. Így született meg a GT, amely a márka kínálatának alsó-középső lépcsőfokára besorolva kíván az a modell lenni, amelyet a lehető legjobb használni a hétköznapokban.
máj. 16
9:33
"Országos rendkívüli állapot" - elnöki rendeletet írt alá Trump (ATV)
Donald Trump amerikai elnök szerdán délután elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről.
máj. 16
9:33
Egyedüli jelentkező volt az Antenna Hungária (AQUA)
Az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró hálózatokat jelenleg az Antenna Hungária Zrt. üzemelteti és a MinDig TV-szolgáltatáscsaládon keresztül hasznosítja.
máj. 16
9:33
A szokásosnál könnyebben kifejezed érzéseidet - Egymondatos horoszkóp: Május 16. (Glamour)
Mi vár rád ma?
máj. 16
9:34
A szélsőjobb becsapja híveit (Grill Receptek)
A növekvő szkepticizmust és kiábrándultságot használják fel az egyre erősödő európai szélsőjobb pártok. A retorikájuk és tetteik közötti különbség azonban azt jelzi, átverik támogatóikat. (Külföld; Belföld)
máj. 16
9:35
Jobban tartunk saját online szolgáltatóinktól, mint a hekkerektől (Portfolio)
A KPMG legfrissebb kutatása szerint a fogyasztók jobban tartanak saját online szolgáltatóiktól, mint a hekkertámadásoktól. A fogyasztók 71 százaléka fél attól, hogy a kereskedelmi cégek visszaélnek a személyes adataikkal, de csak 68 százalékuk...
máj. 16
9:35
Last minute diétás tippek a bikinialakért: így fogyhatsz éhezés nélkül! (Glamour)
Még nem késő felkészülni a nyárra!
máj. 16
9:36
A Real kapusának felesége kikotyoghatta, hova igazol férje (Sport365)
Volt madridi kapust válthat.
máj. 16
9:36
Meghalt egy ember a budapesti Nyugati pályaudvarnál (Grill Receptek)
Feketével letakart test fekszik a metrónál. Nem baleset történt, a személy rosszul lehetett. (Bűnügy-baleset)
máj. 16
9:36
Izgalmas kettős személyiség – Az Ikrek nő viselkedése a kapcsolataiban (Spabook)
Az Ikrek jegyében született nőkkel sosem unalmas az élet, hiszen nem igazán lehet őket kiismerni. Mindezért a bennük lakozó „iker-személyiség”...
máj. 16
9:39
Új terápiák a sclerosis multiplex kezelésében (WebBeteg)
Biológiai terápiák, őssejt-transzplantáció, speciális fájdalomcsillapítási lehetőségek, orvosi kannabisz... Hogyan működnek ezek? Milyen eredmény várható az alkalmazásuktól?
máj. 16
9:39
A szomszédban megmutatták, milyen most egy szuperkórház (Portfolio)
Elkészült Bécs legújabb kórháza, a a Krankenhaus Nord - Klinik Floridsdorf, amibe számos modern technológiát építettek be. Automatizált fűtés, hűtés, csőposta, szállítórobotok, digitális betegakták, hibrid műtő és az informatikai...
máj. 16
9:39
5G: a Telenor mobiltörténelmi pillanata (Márkamonitor)
A Telenor Magyarország május 15-én ötödik generációs (5G) mobilteszthálózatot indított Győrben. A Széchenyi István Egyetemen és Győr belvárosában kiépített rendszer helyszínválasztása nem véletlen: a telekommunikációs vállalat saját tesztjei mellett – Magyarországon elsőként – az egyetem mérnökhallgatói számára is rendelkezésére bocsátja a legújabb
máj. 16
9:45
Jó hírt közölt az orvos! Ezt mondta Gyebnár Csekka a babáról (Blikk)
„Egy idő után támadt egy olyan érzésem, hogy...”
máj. 16
9:45
Nem véletlenül evett a nagyim mindig köménymag levest! Elárulta mennyi mindennek az ellenszere (Blikk)
Ezt tette a testével.
máj. 16
9:45
Egyszerűen, gyorsan: Kedvencünk a friss tészta! (Blikk)
Rétes? Leveles? Linzertészta? Hát persze!
máj. 16
9:45
Megugrott az Equilor profitja, 219 millió forintos osztalék jöhet (Portfolio)
Az Equilor bevételei és profitja is nőtt tavaly 2017-hez képest, a befektetési szolgáltató 219 millió forint osztalékot fizethet a tavalyi eredménye után. A befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei a 2017-es 2,98 milliárd forintról...
máj. 16
9:45
Betiltják a fejkendő viselését az osztrák általános iskolákban (ATV)
Megszavazta szerda este az osztrák parlament azt a jogszabályt, amely betiltja az osztrák általános iskolákban az olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarab, fejkendő viselését, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi.
máj. 16
9:45
Végre megmutatta gyönyörű feleségét és kislányát a magyar énekes (Femcafe)
Fél éven át rejtegették a kíváncsi szemek elől a gyermeküket.
máj. 16
9:47
Most derült ki: Harry herceg már tavaly elárulta, hogy fogják hívni a fiát (Blikk)
Mégsem túl nagy meglepetés, hogy az Archie nevet kapta.
máj. 16
9:47
9 éve hunyt el anyukám, de ami most anyák napján történt, az maga a csoda (Blikk)
Szívfacsaró pillanat volt!
máj. 16
9:49
Második baba? Ezt árulta el róla Caramel (Blikk)
Nehéz éven van túl az énekes és családja, de hosszú idő után újra nagy terveket szövöget.
máj. 16
9:49
Éppen eddig jutott a fogyásban Erdélyi Mónika.Volt bátorsága a keresztbe csíkosat magára húzni (Blikk)
Tetőtől -talpig megmutatta, hány kilót adott már le.
máj. 16
9:51
Ismét megszólalt Pécsi Ildikó: „Ma már úgy gondolom, ez hatalmas tévedés volt a részemről." (Blikk)
Nagyon komoly, amit elárult.
máj. 16
9:51
Csak ő segít Meghannak és Harrynek gondoskodni a kicsiről. Nélkülözhetetlen a számukra (Blikk)
Mire menne Meghan és Harry nélküle?
máj. 16
9:51
Standard kategóriába lépett át az OTT-ONE (ProfitLine)
Az OTT-ONE Nyrt. részvényeit a T kategóriából a standard kategóriába sorolta át pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - közölte a társaság az MTI-vel.
máj. 16
9:51
Alig tudunk valamit a világról - és abban is tévedünk (Portfolio)
A valóságnál sokkal rosszabb képünk van a világról - ráadásul meg vagyunk róla győződve, hogy régen minden jobb volt. Ola Rosling, a statisztika rocksztárja Tények című könyvében önt tiszta vizet a pohárba. Könyvének most megjelent...
máj. 16
9:51
Már nem Csányi Sándor, hanem "Mészáros Lőrinc" az ország legnagyobb földesura (444.hu)
????
máj. 16
9:51
Ferenc pápa elítélte az erősödő antiszemitizmust (USAracing)
A pápa üzenetében „nem csupán a tolerancia, hanem a kölcsönös tisztelet megteremtését” követeli a különböző vallások között.
máj. 16
9:53
Ekkora a baj? Pénzzé tesz mindent Vajna Timi (Blikk)
Ez derült ki.
máj. 16
9:53
Kiderült! Orvosra van szüksége Keresztes Ildikónak (Blikk)
Nem titkolja tovább, őszintén elárulta, mi történik vele.
máj. 16
9:54
A Milwaukee Bucks nagy fordítással nyert (Sport365)
Az alapszakaszgyőztes Bucks nyerte a keleti döntő első mérkőzését
máj. 16
9:55
Jöhet a baba! Máris komolyra fordultak a dolgok Ábel Anitáéknál? (Blikk)
Ezt mondta leendő apósa.
máj. 16
9:57
Kiderült, melyik három nagy amerikai cég bővít Magyarországon (Infostart)
Magyarországi tevékenysége bővítéséről döntött az Exxon Mobile, a National Instruments, a Flowserve - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter, miután Houstonban texasi cégek vezetőivel tárgyalt.
máj. 16
9:57
Nemzetközi kongresszus a 110 éves magyar sportújságírás tiszteletére (Igényesférfi.hu)
A programsorozatra négy kontinens csaknem ötven országából érkeznek sportújságírók.
máj. 16
10:00
Laczkó Endre az Atmedia egyik vezetője lett (Kreatív Online)
Portfólió- és nemzetközi üzletfejlesztési igazgatóként csatlakozik az ismert médiás szakember.
máj. 16
10:03
Betiltják Ausztriában a fejkendő viselését az általános iskolákban (Kripto Akadémia)
Hogy a muszlim lányok könnyebben integrálódhassanak. (Külföld)
máj. 16
10:03
Ugyanaz a nóta (Grill Receptek)
Kedden átadták a 20 milliárd forintból megépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot (OMRRK), egyúttal a kormány a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta Renoir még márciusban 3,5 milliárd forintért megvásárolt festményét, Gabrielle nevelőnő aktját. (Vélemény)

Keresés