Újabb rekordot döntött márciusban a hazai háztartások tőzsdei részvényállománya, már meghaladta a 630 milliárd forintot - derül ki az MNB legfrissebb statisztikáiból. A brókercégeknél tartott vagyon szintén új csúcsra ment, főként...
Orbán Viktor szerint az EU működésének egyik előfeltétele a földrajzi kiegyensúlyozottság, egyik régió sem maradhat képviselet nélkül, Közép-Európa pedig nagy régió, amelynek magjában ott vannak a V4-ek.
A csoportszintű árbevétel 3 százalékos emelkedésére számít euróban a Richter Gedeon Nyrt. idén - mondta a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a cég első negyedévét értékelő sajtóbeszélgetésén.
Egy budafoki panellakás ablakában esett egymásnak vadul egy szerelmespár, ám a függönyt elfelejtették elhúzni, így a szemközti házból bárki szemtanúja lehetett a légyottnak.
Az Európai Uniónak júniusban meg kell nyitnia a csatlakozási tárgyalásokat Albániával, Magyarország számára elfogadhatatlan lenne, ha ez nem történne meg - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten....
A szlovák parlament ismét elfogadta az állami jelképekről szóló törvénymódosítást, amely tartalmaz egy a külföldi himnuszok lejátszására és éneklésére vonatkozó, vitatott rendelkezést is.
Ipari mennyiségben gyártott, 25 millió forint értékű vágott és szárított dohányárut találtak az egyik szabolcsi településen illegálisan működő dohányüzemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - közölte...
Az új Ford Ranger Raptor, Európa legkelendőbb pick-upjának eddigi legkeményebb és legnagyobb teljesítményű változata az év közepétől jelenik meg a kontinens piacain.
A ljubljanai parlament vizsgálóbizottságot állított fel, amely az esetleges illegális pártfinanszírozást vizsgálja Orbán Viktor szövetségesének a médiájában. (Belföld; Külföld)
A sajtóban megjelent információkkal ellentétben nem szavazhatnak levélben a romániai magyarok az Európai Parlament magyar tagjainak választásán - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
A meseszép thaiföldi Maya-öböl, amely A part című, Leonardo DiCaprio főszereplésével készült hollywoodi filmből vált világhírűvé, igyekszik kiheverni a turisták rohamát.
Az elmúlt évek stagnáló eredményeit követően az idén várhatóan eléri majd a rekordnak számító 23%-ot az újrapapír alapanyagnak számító tejes- és gyümölcsleves kartondobozok visszagyűjtési aránya. Ez ugyanakkor továbbra is érdemben elmarad az uniós átlagtól, hiszen az EU tagállamaiban ennek átlagos értéke már 48% - közölte az Italos Karton Környezet
Átveszi az Aegon Lakástakarékpénztár portfólióját az Erste Lakástakarék, 10 százalékról 14 százalékra növelve a szerződésállomány szerinti piaci részesedését.
Az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke remek ötletnek tartja az irodalmi ügynökséget, és szerinte ő is beférne a „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközpont” kategóriájába.
Meglepő, de igaz: a depressziós ember nem mindig leszegett fővel, bánatosan, sírdogálva mászkál. A depressziónak vannak olyan rejtett jelei, amikről...
A pajzsmirigy gyulladásos betegségeit latinul thyreoiditisnek nevezzük, ezek a leggyakrabban előforduló endokrin betegségek. Három fő csoportba oszthatjuk őket: létezik akut, szubakut és krónikus formája is.
Pár év múlva már nem lesz Ferrari motor a Maserati modellekben. A két cég közötti együttműködés megszűnéséről maga Louis Camilleri márkavezető számolt be.
Nőket prostitúcióra kényszerítő svájci-magyar bűnszervezet három tagja ellen emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség - közölte a szervezet vezetője pénteken az MTI-vel. Martossy György megbízott főügyész...
Az érzékenység nem összekeverendő a gyengeséggel. Nem vagyunk gyáva nyulak, sem anyuci picikéi, pusztán arról van szó, hogy másképp reagálunk a világra és a benne élő emberekre.
A Richter első negyedéves gyorsjelentését követően a társaság számait az Erste és az Equilor mellett Jefferies elemzői is értékelték, a Jefferies elemzői tartásra ajánlják a Richter részvényeit 5 570 forintos célár mellett, ami 4,2...
Hűtlen gazdálkodást és büntetőjogot emlegetett az MLSZ elnöke. Az NB1 504 igazolt játékosa közül 223 egyetlen percet sem játszott az elmúlt szezonban, egyre kevesebb a fiatal, egyre több a légiós.
A szlovák parlament ismét elfogadta az állami jelképekről szóló törvénymódosítást, amely tartalmaz egy a külföldi himnuszok lejátszására és éneklésére vonatkozó, vitatott rendelkezést is.
Babos Tímea, aki éppen pénteken 26 éves, az amerikai Varvara Lepchenko ellen győzelmet aratva bejutott az elődöntőbe a franciaországi Cagnes-sur-Merben rendezett, 80 ezer dollár (23,1 millió forint) összdíjazású salakpályás teniszversenyen. (Sport)