A következő évtized nagy kihívása, hogy a vasút adottságai hogyan segítik a fenntarthatóságot. Ebben fontos, hogy a magyar vasút bekötése a nemzetközi hálózatba erőteljesebb legyen.
Berettyóújfalu határában is nagy erőkkel dolgoztak a mezőgazdasági gépek április végén, hiszen a Balogh-Farm Tépe Kft. területein is megkezdődött a kukorica vetése - természetesen modern szemlélettel, folyamatosan fejlesztett gépparkkal és a helyspecifikus gazdálkodás jegyében.
Hatalmas sértés volt a Néppárt csúcsjelöltje részéről, amikor azt mondta, nem akar magyar szavazatokkal az Európai Bizottság elnöke lenni – jelentette ki Varga Judit.
Díjmentesen elérhető aszályelőrejelző-hálózat segíti a gazdák munkáját májustól - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
Az elfogott emberek 19 és 58 év közöttiek, valószínűleg rokoni kapcsolatban állnak egymással. Azzal gyanúsítják őket, hogy pénzt gyűjtöttek és továbbítottak az Iszlám Államnak.
Az operett műfaját népszerűsítő, három napon át tartó megméretés döntősei hétfőn este a Budapesti Operettszínház színpadán mutatkoztak be a fővárosi közönség előtt.
Az Anadarko Petroleum igazgatósága úgy döntött, hogy a Chevron felvásárlási ajánlatával szemben az Occidental ajánlatát támogatja, és felbontaná a Chevronnal kötött megállapodását. A Chevronnak a hét végéig van ideje új ajánlatot tenni.
A hulladéka már nem kerül vissza a természetbe – ez az egyik fő érve az atomerőművi termelés mellett a Time magazin által a környezetvédelem hősének nevezett aktivistának.
Állandóan köszörülnöm kell a torkomat. Szünet nélkül olyan érzésem van, mintha valami folyna le a légcsövemen - válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdései közül.
A Richter pénteken hajnalban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését, a Portfolio saját konszenzusa szerint elemzői várakozások mediánja alapján a társaság bevétele 5,5 százalékkal bővülhetett, míg az elemzői konszenzus szerint...
A hétfői magyar és a keddi matek érettségi után ma történelemből vizsgáztak a diákok. Az egyik feladatban a különböző befektetési formákat, mint az államkötvények, a termőföld, a részvény és a befektetési arany vásárlását...
A Mol pénteken 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
A felvidéki magyarság egyik jelképének és a magyar történelem másik ikonikus épületének a felújítása a legfrissebb információk szerint hamarosan elkezdődik.
Az első három havi folyamatos éves alapú bővülést követően áprilisban csökkent az új traktorok eladásának száma. Igaz a 374 darabos forgalomba helyezés csupán 2 darabbal, azaz 0,5 százalékkal marad el a tavaly áprilisitól. Az év első négy hónapjában összesen egyébként 1095 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 14 százalékos bővülés a tav
Június elsejétől indul a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszerének regisztrációja, az egységes, online adatszolgáltatási rendszert fokozatosan vezetik be a magyarországi szálláshelyeken, jelenleg tesztüzemben működik...
Melegváltásban próbálhattuk ki a Renault legjobb elérhető árú családi autóit, egyúttal kipróbálva a vadonatúj benzines és dízelmotorokat. Kétrészes összehasonlító tesztünk első részében a Mégane kombi, a Scénic és a Kadjar merőben különböző, de hasonló felhasználására született alapjait vetjük össze, holnap pedig az új erőforrások mérkőzésével jele
Európa nyugati fele nem tartja annyira fontosnak, hogy megőrizze saját identitását - hangsúlyozta Varga Mihály a Fidesz országjárásának újpesti állomásán.
Annyi minden lapul a szekrényben, amit már nem veszünk fel. Vannak viszont örök divatos ruha darabok, melyeket nyáron csak elő kell kapni. Ilyen a farmerruci is. Ne hagyd ki az idei kollekciódból sem!
Miből fizette Tóth Bertalan a kínai utazását, saját költségére utazott, vagy pedig az MSZP-nek járó költségvetési forrásból fedezték az utazás költségeit, kikkel találkozott Tóth Bertalan a kínai útja során, és milyen témákban folytatott megbeszélést?