Hat évvel ezelőtt még több mint 20 százalékos volt az üresedési ráta az ipari ingatlanok piacán, ez mára pár százalékra mérséklődött, miközben az állomány folyamatosan bővült, a bérleti díjak emelkedtek és eljutott a piac arra...
Az idei évet legalább olyan sikeresnek jósolja a CBRE 2019-es Ingatlanbefektetési Kilátások című kutatása, mint 2018-at, úgy vélik, az idén 1,3-1,5 milliárd euró befektetésre váró tőke érkezhet Magyarországra, alig kevesebb mint tavaly...
Érdekel az újságírás? Kávéfőzés és előszobáztatás helyett beleugranál rögtön a sűrűjébe? Hírszerkesztés, szemlézések, interjúk, tudósítások, riportok: minden műfajban kipróbálhatod nálunk magadat.
Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.
Könnyebben kezelhetővé válik és átláthatóbb lesz a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) digitális alkalmazása, az e-kárbejelentő a héten megjelent új verziónak köszönhetően.
A magyar gazdaság sikerét jelzi, hogy tavaly 98 külföldi nagyvállalat döntött úgy, hogy Magyarországon létesít gyárat, kutatóintézetet, vagy kezd valamilyen gazdasági tevékenységbe.
A Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) delegációja Wolfgang A. Herrmann elnök vezetésével kedden látogatást tett a budapesti CEU-n. Herrmann elnök és a CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff megállapodást írt alá a két egyetem közötti együttműködésről.
A Magyar Nemzeti Bank 2018. évi eredménye 47,8 milliárd forint volt, így a 2013 óta megkezdett ciklust folytatva a jegybank a tavalyi évben is nyereségesen működött. Ennek eredményeként a 2016-os 50 milliárd forint után ismét tud osztalékot...
Áder János köztársasági elnök a méhek életét tanulmányozó biomonitoring-rendszerrel ismerkedik a Soproni Egyetemen, miután előadást tartott a klímaváltozásról. A fotót az MTI közölte.
A nyelvzsibbadás egy viszonylag gyakori panasz az orvoshoz fordulók körében. A betegek nem mindig tudják megfogalmazni, hogy milyen érzés ez, gyakran az ízérzés zavarával tévesztik össze.
Elemzők által vártnál kisebb lett a Magyarországon is jelen lévő Henkel német háztartási vegyipari és kozmetikai konszern profitja és szerves árbevétele az első negyedévben - derül ki a cég MTI-hez kedden eljuttatott sajtóközleményéből.
Intenzív többlet patkányirtás kezdődik Budapesten, a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen meghatározott tíz belső kerületben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A német ügyészség 535 millió eurós (173,53 milliárd forint) bírságot szabott ki a Porschéra, a német luxusautó-gyártó dízelbotrányban való érintettsége miatt, a német ügyészség által kiszabott bírság után a Volkswagen és...
Megvonta a támogatását Manfred Webertől Orbán Viktor. A bajor politikusnak a magyarok szavazata nélkül kell elérnie, hogy jelöljék az Európai Bizottság elnöki posztjára. Ez hatással lehet arra is, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja marad-e. Az ügy állásáról két elemző beszélt az InfoRádióban.
Tovább emeli a Kínával szemben bevezetett védővámokat az Egyesült Államok, miután Donald Trump elnök elégedetlen az ázsiai országgal zajló tárgyalások alakulásával.
Miután a horvát szakszervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a kormány állítsa vissza a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, a horvát nyugdíjbiztosítási hivatal (Hzmo) olyan adatokkal állt elő, amelyből kiderült: az országban 175 ezer nyugdíjas, azaz minden hetedik nyugalmazott kedvezményes nyugdíjat kap - közölte a helyi sajtó kedden.
Megállíthatatlanul nő a lakosság készpénzállománya, a banki lekötések aránya pedig roppant alacsony. Ez nem csoda, hiszen a bankok sem fizetnek túl sokat a lekötött betétekre. Az már kevésbé érthető, hogy a folyószámlákon pihenő...
Európa gazdasági növekedése, noha mérsékeltebb ütemben, de idén is folytatódik - már a hetedik éve -, a reál GDP várhatóan minden uniós tagállamban nőni fog – közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben, az uniós bizottság kedden közzétett tavaszi gazdasági előrejelzését ismertetve.
A GDP idei növekedési ütemét a tavaly őszi jelentéshez képest 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra emelték, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 2,8 százalékra.
Március végén se szó, se beszéd, leváltották az igazgatót és két tanárt felfüggesztettek, amire reagálva a kollégák és a szülők összefogtak, új iskolát alapíthatnak.
Az egy évvel korábbinál 16%-kal alacsonyabb, a Reuters elemzői konszenzusát viszont 17%-kal meghaladó első negyedéves nyereségről számolt be ma délután az Intesa Sanpaolo. A bevételek jelentős csökkenése miatt esik a részvényárfolyam....