A betegségek megelőzésére, elkerülésére, az egészségben töltött élettartam meghosszabbítására koncentrál az új, egészségkultúráról szóló program, e célok eléréséhez egészséges életkörülményeket kell teremteni - mondta Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak.
Nehéz sorsolása ellenére pozitívan áll a fennmaradó három fordulóhoz a bennmaradásért harcoló DVTK együttese. Szombaton a Vidivel csap össze a borsodi csapat, melynek játékosai úgy vélik, ha koncentráltak lesznek, akkor meg tudják szerezni a három pontot.
Amikor az édesanyákat ünnepeljük, az életet ünnepeljük. Azt, hogy két ember igent mondott az életre, hogy egy nő vállalta egy új élet kihordását, világra hozatalát, s a szülők a gyermek felnevelését. Ünnepeljük a felelősségvállalást, az áldozatot, a lemondást, az elköteleződést, a szeretetet.
A nyolc együttes közül már a legelső műsorban el kellett búcsúznia egyiküknek. A zsűri sokat tanakodott és döntésük végül nagyon meglepte az indulókat…
A jelenlegi vezetés és a kormányzat viszonya felhőtlen, Lánczi András rektor közismerten közel áll a jelenlegi kormányhoz. Ami a mostani folyamatokban előny az egyetem számára. Juhász Dániel interjúja Mészáros Tamással.
Ennyit költött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2015-ben megnyitott és nemrég bezárásra ítéltetett négy külföldi irodájának bérlésére és 15 munkatársára tavaly októberig – derült ki a jegybankelnök képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából.
Észak-Korea kilőtt szombat reggel több rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tenger felé - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkari főnökeinek egyesített bizottsága.
Évente mintegy 130 ezer gyerek vehet részt jelképes összegért vagy térítésmentesen az országszerte működő Erzsébet-táborokban, amelyek közül a zalaszabari gyógyulótáborokban eddig kétezer gyerek tölthette tartalmasan az idejét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Zalaszabarban.
A betegségek megelőzésére, elkerülésére, az egészségben töltött élettartam meghosszabbítására koncentrál az új, egészségkultúráról szóló program, e célok eléréséhez egészséges életkörülményeket kell teremteni - mondta...
Renoparenchymás eredetű magas vérnyomásról akkor beszélünk, amikor az emelkedett vérnyomás hátterében a vese parenchymájának, vagyis a vesét alkotó szövetnek valamilyen megbetegedése áll.
A kirótt bírságot csak akkor hajtják végre, ha újra Olaszországba utazna. Az önkormányzat azt tervezi, hogy feketelistát állít össze, és a rajta szereplőket távol szeretnék tartani Rómától.
A Tankcsapda koncertjével indult az idei szezon a Barba Negra Trackben! A 2019-ben három évtizedes jubileumot ünneplő zenekar péntek este a legnagyobb slágereivel állt színpadra a budapesti szórakozóhelyen.
A nemzetközi sajtó a találkozó kapcsán arról írt, hogy formálódik egy új, bevándorlásellenes szövetség Salvini vezetésével, amelynek a Fidesz is tagja lehet.
Az énekesnő fél a magasban, most mégis igent mondott egy kalandparkos kikapcsolódásra, ahol a magasban kellett egyik pontból a másikba eljutnia. Muri Enikő remegő lábbal teljesítette a feladatokat.
Davide Lanzafame az előző idényben még a Honvéd játékosaként 18 találattal lett az NB I gólkirálya. A Ferencváros olasz sztárjának jó esélye van arra, hogy idén is elhódítsa ezt a címet, ehhez az Újpest elleni derbin kerülhet közelebb.
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a Baa3 szintű osztályzatra, sem a besorolás stabil kilátására.
Ádám kapott süteményt, ajándékot és jókívánságokat is – derül ki a miniszterelnök közösségi oldalára anyák napja előtt feltöltött videóból. A Ripost.hu szerint a találkozót a kisfiú édesanyja kezdeményezte, mivel a kisgyerek kívánsága az volt, hogy találkozhasson Magyarország miniszterelnökével.
A legnagyobb kihívás a cég életében a munkaerőhiány és a finanszírozás - mondta Jámbor Ferenc, a Naturice Kft. egyik ügyvezető igazgatója, aki szerint vidéken nagyon nehéz a helyzet: a dolgozók kevés munkával szeretnének sok pénzt...
Kevesebb mint egy hónap alatt lőtávolon belülre kerültek az európai szociáldemokraták, hogy ők legyenek az új Európai Parlament legnagyobb pártja, és így ők adhassák az Európai Bizottság elnökét - írja a hvg.hu.