Több, mint 60 kiló tartós élelmiszert gyűjtöttek össze fogvatartottak rászorulóknak és azok családjainak a Tolna megyei börtönben. A kezdeményezés meglepő módon indult, ugyanis egy rab a börtönben kapott élelmet szerette volna láthatáson átadni a családjának, annyira nehéz körülmények között élnek. Egyik társa gyűjtést indított.
Miközben a japán kormányzat továbbra is szénalapú jövőt tervez, és a tiszta szén mítoszát hangoztatja, az ország magánbefektetői egyre inkább elutasítják a szén használatát. Vélemény.
A gazdaságvédelmi akcióterv 5 millió forintig terjedő falusi áfa-visszatérítési lehetőségének eddig nem kapott akkora figyelmet egy lényeges feltétele, amelyről péntek este beszélt az illetékes kormánybiztos az MTI-nek: csak 2020. január...
Ferenc pápa a rá jellemző egyszerűséggel és közvetlenséggel lopta be magát ismét milliók szívébe. Lehúzott ablakú Daciaban utazott és lényegi kérdésekről beszélt a román fővárosban. (Külföld)
Vagyis a Sell in may and go away, szabad magyar fordításban: adj el májusban és menj el. Amit eredetileg az ihletett, hogy a befektetők a részvényekért kapott pénzekből mennek nyaralni, hogy aztán szeptemberben megint bevásároljanak. Ám az idei májusi kitárazásnak vajmi köze van az eredeti jelentéséhez, sokkal inkább ihlette az amerikai-kínai keres
Térképre tettük, hogy az EP-választás két nagy vesztese, a Jobbik és az MSZP hol gyengült igazán, illetve hogy a DK és a Momentum hol nyert nagyon sok új szavazót. Szembetűnő átfedéseket találhatunk.
Nem indult túlságosan fényesen Mészáros Lőrinc sportmárkája, a konyhára legalábbis semmit nem hozott, sőt. A felcsúti milliárdosnak pénzt is kell valamilyen formában a cégbe tolnia, ha folytatni akarja.
A június 30-áig kötelezően vevőjelöltet kapó hitelintézet mostani tulajdonosa, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. ugyanis tavalyi éves beszámolójában 246,5 milliárdra becsüli a 2015 júniusában közel 196 milliárdért megvásárolt BB-t.
Kiterjesztik a dohányzási tilalmat Párizsban 52 közparkra június 8-tól - közölte pénteken a francia főváros önkormányzata a dohányzásmentes világnap alkalmából.
Az Egyesült Államok június 10-től az amerikai piacra irányuló teljes mexikói exportra 5 százalék vámot vet ki, és e vámtétel havonta 5 százalékponttal emelkedik, amíg el nem éri a 25 százalékot.
Új módszerrel mérte meg a Vlagyimir Putyin orosz elnök iránti bizalmat, és ezzel péntekre néhány nap alatt több mint megduplázta ennek kimutatott értékét a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet. A VCIOM múlt pénteken...
Két nagyon hasonló tartalmú projektzáró közlemény jelent meg pénteken az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül, amelyek arról tájékoztattak, hogy lezárultak Ramocsaházán és Kéken ugyanannak a TOP-os pályázatnak az épületenergetikai...
Az ibizai videófelvétel által elindított lavina ezen a héten az osztrák kancellárt is elsöpörte, így Ausztriát – az ország történetében először – női kancellár irányítja majd a szeptemberi előrehozott választásokig. A videóbotrány rosszul jött a magyar kormánypártnak is, amelynek amúgy is fel van függesztve a tagsága az Európai Néppárton belül. Ráa
A Bizottság arra ösztönzi a kormányt, tartózkodjon mindenféle olyan döntéstől, ami szűkíti a tudományos és akadémiai szabadságot az országban - áll az EB levelében. (Belföld)
Elhalasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a július elsejére tervezett azonnali fizetési rendszer bevezetését. A jegybank pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.
Tábori Tamás több helyzetben is felbukkant a miniszter közelében, cége most 130 milliós értékben fejleszt okos parkolási rendszert – éppen Rogán Antal korábbi kerületének. (Belföld)
Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaságban hirtelen lassulást, Mexikóban recessziót okozhatnak az amerikai elnök által bejelentett új importvámok, amelyek hatásait a globális autóipari vállalatok különösen megszenvedhetik....
Rétvári Bence egy oldalon keresztül taglalja, meleg párok miért nem fogadhatnak ma örökbe Magyarországon, de arra nem tér ki, hogy amúgy melegek örökbefogadhatnak.
Szombat estig nyugat-európai anticiklon és hidegörvény alakítja a Kárpát-medence időjárását: elsősorban az ország délkeleti felén csapadékra is számítani kell. (Belföld)
Balásy Gyula cégei egyedül maradtak a feladattal, hogy Rogánék sorosozását és brüsszelezését jutássák el az embereknek. 11 miliárdos nyereséggel zárták a tavalyi évet.
Az olasz kormány azzal fenyegetőzik, hogy aktiválja az euró mellé tervezett, úgynevezett „párhuzamos valutáját”, ha az Európai Unió túlzottdeficit-eljárást indít az ország ellen.