Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek, ami jelentős élénkülés a tavalyi 6,3 százalékos és a negyedik negyedévi 18,5 százalék után
A hazai növénytermesztő gazdaságok nyitottak a precíziós technológiákra, vagyis a modern megoldások és digitális eszközök használatára. Az elmúlt egy évben 75-ről 93 százalékra nőtt a gazdálkodási folyamataik során digitális eszközöket használó vállalkozások aránya Magyarországon.
Legalábbis erre lehet következtetni abból, mennyiért válhatott meg Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója tavaly júniusban a valamivel több mint egytizednyi banki pakettjétől.
Szerda éjfélkor a türelmi idő lejárt, Benjamin Netanjahunak nem sikerült kormányt alakítani, új választások jönnek Izraelben – várhatóan szeptember közepén. A koalíciós tárgyalások a vallásos ultraortodox zsidók katonai szolgálata kapcsán kialakult vitán feneklettek meg. Az országban korábban nem volt még arra példa, hogy egy választás megismétlése
Izgalom, az nincs, legalábbis a benzines RAV4 esetén, pláne ha az automata váltós is. Hibátlanul teszi a dolgát, de azért mégiscsak rámutat arra, hogy sok minden történt a Toyotánál az elmúlt 10 évben (is).
Visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdők viszont nem panaszkodhatnak, van, ahol 30 százalékkal nőtt a forgalom.
Az online pénztárgépek bevezetésének hatására a kis cégek bejelentett forgalma a kiskereskedelemben 20-26 százalékkal, az összevont szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatban 30-40 százalékkal növekedett - derül ki a Magyar...
Három és fél százalékkal emelkedtek átlagosan az Európai Unióban a lakossági villamosenergia-árak a tavalyi második fél évben 2017 azonos időszakához képest.
Néha a szánk is tátva maradt, amikor megnéztük, mennyit is drágultak az egyes termékek Magyarországon az elmúlt 4 évben. A legnagyobb áremelkedés minden kétséget kizáróan a zöldségeknél volt: a káposzta több mint duplájára, a vöröshagyma...
Solymos András hajómérnök szerint nem szigorítani, hanem betartani kell a hajózási szabályokat. Solymos András csütörtökön az M1 aktuális csatornán kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, nagy szamárság lenne a szállodahajók kitiltása a belvárosból, de oda kell figyelni a hajózási szabályzat betartására.
Nagy siker és csodás látvány, ahogyan Magyarország újjáépült a 20. század után, és előtört a szabadság – jelentette ki Jordan Peterson kanadai politológus, pszichológus csütörtökön Budapesten, a Brain Bar fesztiválon tartott angol nyelvű előadásán.
A koleszterin magas szintje a vérben összefügg a magasabb kockázattal a szív- és érrendszeri betegségeket tekintve. A koleszterin lerakódik a vérerekben, szűkületeket okoz, az így kialakult „plakk” csökkenti a szervek vérátáramlását, megbetegíti a vesét, szívet, agyat.
Sok lakossági befektető feszülten várja, hogy hétfőn útjára induljon az új lakossági állampapír. A Magyar Állampapír Plusz névre hallgató konstrukció a meglévő állampapírokénál jóval nagyobb, előre meghatározott hozamot biztosít...
Nulla látótávolság mellett, a folyómeder fenekén kúszva, tapogatózva dolgoznak majd az elsüllyedt Hableány kiemelését végző ipari búvárok. Ha a roncsban holttesteket találnak, akkor lehet, hogy először a testeket egyenként felhozzák, és csak a végén a roncsot.
Kamatmentessé válik a július 1-e után megszületett első gyermek utáni hitel. A közgazdász azt javasolja, hogy a házaspárok fizessék vissza minden fennálló hitelüket, mielőtt a kamatmentes hitelt felvennék.
Hétfőtől péntekig jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír, a magyar állampapír plusz (máp plusz) első sorozata.
A kormány, vélhetően a nemzetközi bírálatok hatására, határidő nélkül elhalasztja a közigazgatási bírósági rendszer, 2020. január 1-től tervezett bevezetését. (Belföld)
Gemencen már a kijelölt túraútvonalak egyes szakaszai is járhatatlanná váltak. Az erdőgazdaság nyomatékosan kéri az egyéni túrára készülőket, hogy a fokozott balesetveszély miatt a gemenci hullámtéri területeken halasszák el a tervezett vízitúrákat.
Manapság, egy influencerekkel töltött világban az online munkák iránti érdeklődés egyre felkapottabb lett. Most bemutatjuk, hogy melyek azok a hirdetések, amelyekre érdemes szkeptikusan tekinteni!
Az egyik dél-koreai túlélő elmondta, hogy az út előtt nagyon féltek az eső és szél miatt, ezért ők kértek mentőmellényt a hajó személyzetétől, de nem kaptak. Az üzemeltető szerint volt elég mentőmellény a hajón. A túlélőkön és a megtalált halottakon sem volt mentőmellény.
Jó idő esetén a májustól augusztusig tartó sörszezonban a 60 milliárd forintot is elérheti a bolti sörértékesítés, ami az éves eladások több mint 40 százaléka.
Egyre népszerűbbek a magyar borok a hazai fesztiválokon, csak tavaly nyáron például ötödével nőtt a borfogyasztás a Sziget nyári rendezvényein az előző évhez képest. A pozitív változásban a fogyasztási trendek alakulása mellett kulcsszerepet játszik a fesztiválokon elérhető borok magas minősége is. Éppen ezért a Borháló Borkereskedés úgy döntött, n