Orbán Viktor miniszterelnök már szavazott a 2019-es európai parlamenti választások alatt. A kormányfő feleségével érkezett meg a a Zugligeti Általános Iskolába. Az eseményről a kormányfő hivatalos közösségi oldalára is felkerült egy videó.
Eljött az európai parlamenti választások napja, reggel hat óta már nyitva tartanak a szavazókörök. A részvételi arány egyelőre magasabb, mint a 2014-es EP-választásokon volt, hiszen reggel 7-kor 1,48 százalék, míg reggel 9-kor már 7,78 százalék volt a már szavazott állampolgárok aránya. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc már túl van a voksoláson.
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,78 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint (Fotógaléria)
A Brexit-vesszőfutás mellett egyéb „bakikat” is elkövet a brit államigazgatás. Talán az utolsó pillanatban megszervezett választáshoz lehet köze annak a fejleménynek, hogy több külföldön élő brit állampolgár és az Egyesült Királyságban élő EU-s állampolgár nem vehetett részt az EP-választáson. Az érintettek egy része perrel fenyeget.
Újabb videó került fel a miniszterelnök hivatalos közösségi oldalára. Ebben Orbán Viktor arra hívja a fel a választók figyelmét, hogy milyen fontos a választás, és a bevándorlást meg kell állítani.
A fővárosban a szavazók 18,66 százaléka, 245 061 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig. A megyék közül Veszprém megyében volt a legmagasabb a részvételi arány, 18,43 százalék.
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 17,16 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 17,16 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. 2014-ben 11,53 volt a részvételi arány 11 órakor.
Megváltoztak a gombaszedés szabályai, de emiatt inkább a szakértők és a kereskedők bosszankodhatnak. Na persze a szedőknek sem árt, ha tudnak pár újításról. Mutatjuk! Legutóbb áprilisban módosultak a gombaszedés törvényi...
Újabb videó került fel a miniszterelnök hivatalos közösségi oldalára. Ebben Orbán Viktor arra hívja a fel a választók figyelmét, hogy milyen fontos a választás, és a bevándorlást meg kell állítani.
Az idén Dan Shechtman, a kvázikristályok felfedezéséért 2011-ben Nobel-díjjal jutalmazott izraeli professzor tevékenységét ismerte el Neumann professzori címmel a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (Njszt) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusa.
Drasztikus mennyiségben tűnnek el a mezőgazdasági termelés miatt a különféle élőhelyek, drámai helyzetet mutatnak az adatok. A kis lépések, kiigazítások már nem segítenek.
A Duna vízgyűjtő felső területein hullott jelentős mennyiségű csapadék miatt kialakult árhullám délelőtt Nagymarosnál tetőzik, Budapesten a tetőzés 571 cm körüli vízállással vasárnap délután várható.
Nem csak erre a hétvégére szól a Mercedes megemlékezése Niki Laudáról. Toto Wolff elárulta, az autójuk motorborításán mostantól folyamatosan őrizni fogják az osztrák emlékét.
Nagy valószínűséggel a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés nyeri meg a vasárnapi európai parlamenti választásokat, ezt mutatják legalábbis az utolsó közvélemény-kutatások. Bár mindez nem jelent meglepetést, a tendenciát már hat hónapja jelzik a felmérések, a kampányhajrában mégis enyhe hisztéria volt érzékelhető Franciaországban.
Két elbeszélést halhatunk Európáról. Az egyik a múltra kacsint. Viktor végvári vitéz a kereszténység utolsó bástyájáról forró szurokkal locsolja az ostromló muzulmán hadakat. Megható történet, főleg a vége. Az ostromlók ugyanis beveszik a várat. A keresztények végignézik amint felnégyelik kéretlen megmentőjüket, azután Isten nevében egymásnak esnek
A memóriával kapcsolatban tettek fontos felfedezést az MTA agykutatói, egy idegpályát találtak, amely felelős a tartós emlékekért. A legrangosabb folyóiratban publikálhatták.
Bodrogi Gyula szerint két igazság létezik. És valójában egyikhez sincs semmi közünk. Az egyik a születés, a másik meg a halál. Ezek egyike se vitatható. A többi viszont annál inkább. A Nemzet Színészével beszélgettünk ünneplésről, döntésekről és érzelmi helyzetekről. (Visszhang)