Mintegy 53 ezer hazai vállalkozást érinthet a generációváltás az MNB becslései szerint a következő 5 évben, a hazai vállalkozások 18 százaléka esetében a legfiatalabb tulajdonos is már 60 év feletti - hívja fel a figyelmet legfrissebb...
A vasárnapi európai parlamenti választáson 17 óráig a szavazásra jogosultak 44,1 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A Momentum Mozgalom szerint dél körül a Momentum egyik szavazatszámlálója egy a Fidesz által delegált szavazatszámlálóval együtt mozgóurnát vitt a Belgrád rakpart 28. alatt található idősek otthonába.
Míg a hullámkarton szelektív gyűjtése rekordot dönt az Európai Unióban és Magyarországon is 50 százaléka újrahasznosított, addig az italos karton visszagyűjtése fele olyan jól teljesít.
A Politicón megjelent becslések szerint Máltán várják a legnagyobb részvételi arányt, 72 százalék felettit. A szigetország mögött Dánia következik, ahol 60,5 százalékos részvételi arányt várnak, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Olaszország állhat fel, ha bejönnek a számítások: itt 57 százalékot jósolnak. 50 százalék feletti arányt várnak e
A romániai magyar többségű településeken elmarad a részvétel az országos átlagtól, ezért a politikus arra buzdított, hogy mindenki vegyen részt az európai parlamenti választásokon.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a szavazásra jogosultak 37,06 %-a adta le a szavazatát 17 óráig. Ez a szám jóval több mint 5 évvel ezelőtt és több, mint 2009-ben.
A politikus kijelentette, hogy „nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen hangunk Brüsszelben, és az erdélyi magyarok kimaradjanak az Európai Parlamentből”.
A fitneszedző őszintén beszélt középső gyermeke, Norbika elképesztő fogyásáról és arról, hogy az egészséges életmód mellett is belefér néha egy kis "bűnözés".
Krizsán Xénia olimpiai indulási jogot szerzett hétpróbában az ausztriai Götzisben rendezett atlétikai versenyen - közölte Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója.
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, és ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.
Lassacskán elkezdenek befutni az első exit-pollok, most éppen jött egy Németországból. A német európai parlamenti helyek eloszlása a jelek szerint jelentősen átalakul. A választás toronymagasan legnagyobb vesztese a szociáldemokrata párt, az SPD, mivel ők az előrejelzések szerint a korábbi 27 helyett most csak 15 képviselőt küldhetnek ki.
A Zala megyei Iborfián csak egy fő nem ment el szavazni a 17 órás adatok szerint. Iborfián ugyanis összesen 9-en jogosultak a szavazásra, így most 88,89 százalékos a részvétel.
Magyarországon a politikai vezetés nem érdekelt abban, hogy bevonja a fiatalokat a politikába, inkább pacifikálja az új nemzedéket. Nincs egységes érdekképviseletük, valójában közös érdekeik sem, és az állampolgári aktivitást az iskola sem támogatja. (Visszhang)