2019. május 24. péntek

máj. 24
11:30
Ennél viccesebbet ma nem láttunk! (Sport365)
A roncsderbi versenyzője ráhajtott a gyors körökre, de nem úgy, ahogy gondolnánk.
máj. 24
11:30
Több mint 13 millió forintot fizettek egy pár sárgadinnyéért (vg.hu)
Soha nem látott áron, kereken ötmillió jenért (13,3 millió forint) adtak el egy pár prémium minőségű sárgadinnyét.
máj. 24
11:30
Meztelenkednie kellett volna, Emilia Clarke ezért nem vállalta A szürke ötven árnyalata főszerepét (SzMo)
Eláruljuk: a melleinek köze volt a dologhoz.
máj. 24
11:30
Theresa May bejelentette lemondását (SzMo)
Június 7-től már nem ő vezeti a Konzervatív Pártot, és csak addig marad miniszterelnök, amíg kiválasztják az utódját.
máj. 24
11:32
Ilyen a populista kampány (Alternatív Energia)
Mint ismeretes, a kormányzó párt európai parlamenti kampányprogramja mindössze hét mondatból áll; röviden szólva tovább kell harcolni a bevándorlók és Soros György ellen. De miért kellene harcolni? Hiszen az Európába érkező bevándorlók száma folyamatosan csökkent az elmúlt időszakban, és Magyarország határait senki sem veszélyezteti. Kampánytémak
máj. 24
11:32
17 újabb vádpontot hozott fel Assange ellen az amerikai kormány (Kripto Akadémia)
Törvénybe ütköző módon hozta nyilvánosságra titkos források nevét és szövetkezett az amerikai hírszerzés egykori elemzőjével hogy bizalmas információkhoz jusson. (Külföld)
máj. 24
11:32
Megható szavakkal búcsúznak csapattársai az Atlético ikonjától (Sport365)
Nyolc évet húzott le a csapatban.
máj. 24
11:32
Bejelentette lemondását Theresa May (vg.hu)
Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről.
máj. 24
11:33
Eilat vadonatúj repülőterére közlekedik ősztől a Wizz Air (ProfitLine)
Októbertől ismét közlekedik Budapestről Eilatba a Wizz Air, de immár az izraeli üdülőváros új, korszerű repülőterére. A járatokra kedden 10 órától lehet jegyet foglalni 2990* forinttól.
máj. 24
11:33
Itt a fordulat: húszezerrel kevesebb magyar él Nagy-Britanniában (Portfolio)
A 2017-es 98 ezerről tavaly 77 ezerre csökkent az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok száma - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken közzétett hivatalos adataiból. Ha a Magyarországon születetteket vesszük alapul...
máj. 24
11:33
Szijjártó Péter: Rendeződött a szlovákiai himnusztörvény helyzete (USAracing)
A tárcavezető kiemelte: a pénteken hatályba lépett jogszabály egyértelművé teszi, hogy a magyarok – és természetesen más nemzetiségek is – szabadon énekelhetik a himnuszukat.
máj. 24
11:33
Cirkuszi mutatványokban halt meg Dumbo, a kis elefánt! (Femcafe)
Kacagó turistáknak mutatványozott.
máj. 24
11:33
Képekben: Budapesten és világszerte tüntettek a diákok a klímaválság miatt (SzMo)
Több vidéki város is csatlakozott a nemzetközi megmozduláshoz.
máj. 24
11:34
Önök kérték, mi teljesítjük (Alternatív Energia)
Az illiberális rendszerben a jog nem állhat az állam felett. Ennek tudható be, hogy Orbán jogintézményeket hoz létre, felszámol, átalakít, összevon. Ahogy éppen pillanatnyi kedve tartja. Döbbenetes, hogy meddig elmehet a kormányfő büntetlenül és következmények nélkül. (belföld)
máj. 24
11:34
Hiába kongatták a vészharangot, Jemen a világ legdurvább humanitárius válságát éli át (Kripto Akadémia)
A nemzetközi segélyek jelentős részét ellopják a lázadók. (Külföld)
máj. 24
11:34
Felpörögnek a részvény-visszavásárlások (vg.hu)
A szenátusi nyomás ellenére sem változtatnak a tengerentúli vállalatok.
máj. 24
11:36
Igenis, Kásler úr! (Alternatív Energia)
Időnként zárolni kell a kulturális költségvetést ahhoz, hogy megmutassuk, ki az úr a háznál – James Hacker miniszterelnök és kabinetfőnöke, Sir Humphrey Appleby legalábbis ezt az elvet vallotta. A BBC szatirikus televíziós sorozata, az Igenis, miniszterelnök úr! az egykori brit kormányfőnek, Margaret Thatchernek is kedvence volt, habár Antony Jay
máj. 24
11:36
Theresa May bejelentette lemondását (Kripto Akadémia)
A brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről. (Külföld)
máj. 24
11:36
5+1 trükk, amit bevetnek a bárokban, hogy még többet fizess (Spabook)
Mindegy, hogy élelmiszerboltba mész, vagy csak megiszol egy-két italt a barátnőiddel, mindenhol próbálnak bevetni kisebb trükköket, hogy még...
máj. 24
11:38
A stadionnézegető ember (Alternatív Energia)
Távolsági busz, Egerből halad Budapest felé a délelőtti napsütésben. Végre nincs eső, sóhajtja az első széken ülő nagymama, végre esett, feleli mellette a szőlőműves. (belföld)
máj. 24
11:39
Mit nekünk az EP-választások, amikor itt a kereskedelmi háború és May távozása? – íme a mai befektetői fókusz (Privátbankár)
Bár Nagy-Britanniában és Hollandiában már csütörtökön lezajlottak, ma pedig Csehországban és Írországban folytatódnak az európai parlamenti (EP) választások, a piaci hangulatot továbbra is az amerikai-kínai kereskedelmi háború foglalkoztatja, ami mellé csak az tud beférkőzni, hogy ma fény derült Theresa May távozási menetrendjére.
máj. 24
11:39
A szomszédban lesz a hoki-vb jövőre (Infostart)
Április 24. és 30. között Ljubljana ad otthont a 2020-as divízió I/A jégkorong-világbajnokságnak.
máj. 24
11:39
Rengeteg diákot keresnek: 480 ezres fizetés, végzettség sem kell (Pénzcentrum)
Nemsokára vége az érettségiknek, és hamarosan a főiskolai vizsgaidőszaknak is, így a diákoknak ideje elkezdeniük gondolkodni azon, miből fedezik a nyaralást, a nyári fesztiválokat, vagy az őszi szemeszter költségeit. A Magyarországi...
máj. 24
11:39
Már heten meghaltak idén a Mount Everesten (hirado.hu)
Várhatóan rekordot dönt a Mount Everestet meghódítók száma.
máj. 24
11:39
Átverés az egységes minimálbér (AQUA)
A minden tagországra egységes minimálbér bevezetése elképzelhetetlen, mivel jelentősen eltérnek a gazdasági mutatók, ráadásul a kötelező legkisebb keresetért dolgozók aránya sem egységes.
máj. 24
11:39
Stewart: Nem önzés Hamiltontól, hogy bujkál a sajtó elől (m4sport.hu)
„Ez csak észjáték, azon múlik, hogyan kezeled. Nem vagy önző, szó sincs arról, hogy nem érdekel, csak próbálod elvégezni, ami a feladatod”
máj. 24
11:39
Theresa May távozik június 7-én (Képmás)
Vajon ki lesz az utód?
máj. 24
11:39
Ezért hasonlít a Bosszúállók-film az energiapiacra (Tiszta Jövő)
Az energiapiaci helyzet leírására nincs is jobb, mint a Bosszúállók-történet – Matt Smith, a ClipperData kutatási igazgatója legalábbis a Marvel „Bosszúállók: Végjáték” című filmjéhez hasonlította azt, ami manapság az energia piacán történik. Vigyázat, spoilerek!
máj. 24
11:40
Dörzsöltség (Alternatív Energia)
A dörzsöltségnek vannak fokozatai. Alapvető például, hogy politikus nem sétál be a neki állított csapdába. Vagy ha mégis, veheti a kalapját, és pártjával együtt bukik, amint az történt Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral. Akit – nem mellesleg - néhány nappal korábban még Orbán Viktor magyar miniszterelnök ölelt keblére Budapesten. Az m
máj. 24
11:42
Süllyedő hajónk (Alternatív Energia)
Újabb - nem is lényegtelen - fronton áll nyerésre a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Amire eddig aligha volt példa: fokozódik a lakosság ellenszenve az európai közös pénz hazai  bevezetése ellen. Egy esztendő sem szükségeltetett ahhoz, hogy - az "állítsuk meg Brüsszelt" szlogen hátszelével - áthangolódjon a köz véleménye. Tavaly a magyarok 59 száza
máj. 24
11:42
Végre egy jó hír: melegebb, szárazabb idő jön hétvégére (SzMo)
Sokat süt majd a nap, és akár 25-27 fok is lehet.
máj. 24
11:42
Berki Krisztián elmondta, sok tanult ember miért nem jut nagy vagyonhoz (Life)
Beismerte az adócsalást.
máj. 24
11:44
Klímakatasztrófa fenyeget (Alternatív Energia)
Nincs többé klímaváltozás. Van helyette klímakatasztrófa, esetleg klíma-összeomlás vagy klímaválság – a világ egyik legtekintélyesebb napilapja, a brit The Guardian a minap jelentette be, hogy a szavakat hozzáigazítja a tényekhez. Nem használja többé a klímaváltozás kifejezést írásaiban. Mert már nem változás zajlik, hanem igazi katasztrófa fenyeg
máj. 24
11:45
Váratlan fordulat: mégsem jön a Nemzeti Kötvény (Infostart)
Visszavonulót fújt a Pénzügyminisztérium, az új, csábító befektetést Magyar Állampapír Plusz névre keresztelik.
máj. 24
11:45
Mégsen Nemzeti Kötvénynek hívják majd az új szuperállampapírt (Portfolio)
Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven 2019. június 3-tól jegyezhető a legújabb lakossági állampapír - jelentette be Varga Mihály. Varga Mihály ismételten utalt az állampapír kedvező kamatozására: fél év után 3,5, egy év után...
máj. 24
11:46
Nagy Blanka MSZP-s szavazóköri delegált lesz (Alternatív Energia)
A kiskunfélegyházi gimnazista a Bács-Kiskun megyei Orgoványban tette le az esküt csütörtök délután. (Belföld)
máj. 24
11:51
Harvey Weinstein még nem úszta meg a börtönt, de 44 millió dolláros kártérítést biztosan fizet (hirado.hu)
A büntetőpert nem befolyásolja a mostani egyezség, melyet egyébként biztosítási kötvények fedeznek majd.
máj. 24
11:51
Nem megy zökkenőmentesen a szavazás az Egyesült Királyságban (ATV)
Tucatnyi történet jutott el a The Guardian-hez, amelyben arról számoltak be az Egyesült Királyságban élő külföldi, de ugyancsak EU-s állampolgárok, hogy akaratuk ellenére meghiúsult az európai uniós voksolásuk.
máj. 24
11:51
Jövőre nyit a nemzeti atomtemető Bátaapátiban (444.hu)
Ide kerülnek a paksi atomerőmű kis és közepes aktivitású hulladékai.
máj. 24
11:51
Theresa May bejelentette lemondását (USAracing)
A brit miniszterelnök kijelentette: a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási folyamata az ő távozásának időpontja utáni héten kezdődik.
máj. 24
11:51
Yanis Varoufakis: Az európai Kína-ellenes hullám szánalmas (Tiszta Jövő)
Vákuum van. A pénz pedig nem szereti a vákuumot, így most a kínaiak hozzák ide a pénzüket. Interjú.
máj. 24
11:53
Írországban elindult a szavazás, és népszavazást is tartanak (USAracing)
Az állampolgároknak 13 ír EP-képviselőt kell megválasztaniuk ellentétben a jelenlegi 11-gyel -, de közülük kettő majd csak akkor foglalhatja el a helyét, ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.
máj. 24
11:54
Összeverték az utcán Gera Zoltán korábbi csapattársát (Ripost)
Egy bárból távozott a labdarúgó, amikor támadás érte. Orvost kellett hívni hozzá.
máj. 24
11:54
Önvédelemből ölte meg az apját, ejtették az emberölés vádját (Ripost)
Az ügyészség megszüntette a házi őrizetét annak a 19 éves lánynak, aki múlt vasárnap meggyilkolta az apját.
máj. 24
11:54
A lyukas farmernek leáldozott, döbbenetes, mi történik a női nadrággal (Ripost)
Egy teljesen más stílus veszi át az uralmat a szaggatott farmerek világa után: mostantól kezdve a lyukas már egyáltalán nem menő! Mutatjuk, mi jön helyette!
máj. 24
11:57
Mégsem Nemzeti Kötvénynek hívják majd az új szuperállampapírt (Portfolio)
Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven 2019. június 3-tól jegyezhető a legújabb lakossági állampapír - jelentette be Varga Mihály. Varga Mihály ismételten utalt az állampapír kedvező kamatozására: fél év után 3,5, egy év után...
máj. 24
11:57
Kikerült a Huawei laptopja a Microsoft Store-ból (hirado.hu)
Újabb amerikai cég szüntetheti be kapcsolatát a kínai céggel.
máj. 24
11:57
Magyar startupot díjaztak a nemzetközi energetikai versenyen (NRGreport)
Magyar szempontból hatalmas sikerrel zárult a technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb kelet-és közép európai energetikai versenye.
máj. 24
11:57
Szijjártó: Rendeződött a szlovákiai himnusztörvény helyzete (Képmás)
A miniszter elmondta, hogy egy pénteken hatályba lépett jogszabály szerint a magyarok szabadon énekelhetik a himnuszukat.
máj. 24
11:59
Visszavágta a Zwack-részvények célárát az OTP (Portfolio)
A Zwack kedden tette közzé legfrissebb számait, amit az OTP pénteki elemzésében értékelt, az OTP elemzője a tartási ajánlásán nem változtatott, azonban a részvények 12-havi célárát 16 271 forintról 16 056 forintra vágta vissza. Kedden...

Keresés