2019. május 24. péntek

máj. 24
5:45
Londonba tart a magyar étteremlánc (vg.hu)
A határon túl is bővíti hálózatát a Cyberg által irányított Kajahu étteremlánc, amely a nemzetközi tőkepiacokat is célba veszi, és folyamatosan fejleszti digitális platformját.
máj. 24
5:51
A magányos Ikrek párra lel, a Rák szervezetében gócot találnak, a Skorpió ajtaján a nagy Ő kopogtat személyesen (Blikk)
És a te napod milyen lesz?
máj. 24
5:51
Ma robbant Renoir a Szépművészetiben (Infostart)
Péntektől a közönség is láthatja Renoir Fekvő női akt című festményét, amelyet nemrég vásárolt meg a Szépművészeti Múzeum 3 és fél milliárd forintnak megfelelő összegért. A képnek akad magyar vonatkozása is.
máj. 24
5:51
Adóhatósági italrazzia a fővárosi bulinegyedben (AQUA)
A NAV kiemelt figyelmet fordít – egyebek mellett – a kiskereskedelemben forgalmazott alkoholtartalmú termékek minőségének ellenőrzésére, valamint a hamis, hamisított italok kiszűrésére.
máj. 24
5:57
Boretikett a bor világnapja alkalmából (Blikk)
Magyarországon is egyre többen ünneplik május 25-ét, a bor világnapját, amely Szent Orbán napjához, a szőlő és bor védőszentjéhez kapcsolódik. Radványi Gergely, az Ital Magyarország Kft. borszakértője segítségével összeállítottuk a legfontosabb tudnivalókat a helyes borkóstoláshoz/ borfogyasztáshoz.
máj. 24
5:57
Elszabadul a lakáshitelpokol? Csattanós válasz érkezett a huhogóknak (Portfolio)
Erőteljes választ ad a Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétett Pénzügyi stabilitási jelentése azoknak, akik attól félnek, nem lesz jó vége annak, ami most a lakáshitelek piacán történik. Se a hitelek mennyisége, se a kockázati eloszlása...
máj. 24
6:03
Gond volt az EP-választással Nagy-Britanniában (Infostart)
Az első két országban csütörtökön lezajlott az Európai Parlament következő, 2019 és 2024 közötti ciklusának tagjait megválasztó voksolás. Hollandiából és a brexit késlekedése miatt voksolásra kényszerülő Nagy-Britanniából megérkeztek az első információk.
máj. 24
6:03
Új turbó motorok gyártása kezdődik Szentgotthárdon (hirado.hu)
A jelenlegi motorokkal párhuzamosan gyártják majd az újat.
máj. 24
6:03
A horgászat a legnépszerűbb szabadidős sport (ProfitLine)
A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön, a Magyar Országos Horgász Szövetség által szervezett Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és horgászversenyén, Székesfehérváron.
máj. 24
6:03
Megölték az al-Kaida kasmíri ágának vezetőjét (hirado.hu)
Agyon lőtték a 25 éves Zakir Rasíd Bátot.
máj. 24
6:05
A magyarok többsége elkötelezett az Európai Unió iránt (hirado.hu)
A Századvég legfrissebb kutatása szerint a magyarok továbbra is az unión belül képzelik el Magyarország helyét, többségük azonban elutasítja a jelenlegi uniós vezetést.
máj. 24
6:06
Tartós hajegyenesítés – 6-8 hónap fénylő, puha és egyenes haj (Spabook)
Ha valaki szokta vasaltatni a haját, annak érdemes kipróbálni az egyre népszerűbbé váló tartós hajegyenesítési módszert. Az eljárást már...
máj. 24
6:07
Kerékpárút épül Sándorfalva és Ópusztaszer között (hirado.hu)
Összesen 17,6 kilométer hosszú lesz a bicikliút.
máj. 24
6:09
Rossz hírrel indul a péntek: ennyivel lett drágább a tankolás (Blikk)
– A Mol pénteken 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem módosult.
máj. 24
6:09
Vettel és Lauda sisakja: Elviszem pár utolsó körre Monacóban (m4sport.hu)
Különleges sisakdizájnnal tiszteleg Sebastian Vettel a héten elhunyt Niki Lauda előtt. Elárulta, az utolsó pillanatban változtatott.
máj. 24
6:12
Közösségi lakhatás, közösségi vállalkozás, bevásárló közösség - mik ezek? (SzMo)
Az egy napos budapesti ökobandázáson megtudhatod. Azt is, miért lehet rá szükséged.
máj. 24
6:15
Prostik, drogok, hatalmi játszmák: újabb részletek az ibizai videóról (Privátbankár)
Pénz, hatalom, korrupció, alkohol, drogok, prostituáltak: bárhonnan is közelítünk hozzá, az ibizai sztori messziről bűzlik. Heinz-Christian Strache FPÖ-vezért és bizalmasát két rossz hírű osztrák férfi csalta lépre, feltehetően megbízásból. Strache ugyanakkor saját sírját ásta meg azzal, hogy elképesztően naiv volt, és nyíltan beszélt zűrös tervei
máj. 24
6:15
Tíz nő gyilkosát végezték ki Floridában (hirado.hu)
Több tucat nőt erőszakolt meg a gyilkosságok mellett.
máj. 24
6:18
Mivel cserélheted le a műanyag zacskókat és eldobható bevásárlószatyrodat? (SzMo)
Azt is elmondjuk, mi a baj a nejlonnal, miért kellene kevesebbszer használnod.
máj. 24
6:21
Így zenél az aszfalt az új 67-es úton (hirado.hu)
A dallamot legjobban 80 kilométer per órás sebességnél lehet hallani.
máj. 24
6:21
Ismét rossz hír érkezett az autósoknak (ATV)
A Mol pénteken 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem módosult.
máj. 24
6:21
Keleten a helyzet még szinte változatlan marad (Háziállat)
A Dunántúlon már nő a napos órák száma, ezzel szemben keleten a helyzet még szinte változatlan marad: erősen felhős ég, záporok, esetleg zivatarok. A szél veszít erejéből, így pénteken már csak időnként élénkül meg. Előrejelzés az ország területére péntek estig: Többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, de a Nyugat-Dunántúlon ennél kevésbé
máj. 24
6:23
Felhős napon helyenként záporok lehetnek (hirado.hu)
Akár 22 fok is lehet napközben.
máj. 24
6:25
Panzió-újranyitási láz indulhat a Dunakanyarban (hirado.hu)
Akár 300 millió forint értékben is elnyerhető támogatás.
máj. 24
6:27
Napi horoszkóp május 24.: a Skorpiók új dologban próbálhatják ki magukat, a Nyilasoknak hatalmas akadályt sikerül legyőzniük (Joy)
A hét utolsó munkanapján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert fontos dolgokat üzentek a csillagok!
máj. 24
6:27
Ukrajnai háborús övezetből jön a legtöbb vendégmunkás hozzánk (ATV)
Míg Ukrajnában 130-140 eurót kapnak kézhez, Magyarországon 430 euró a minimálbér, már ezért is megéri nekik az országba jönni. Dávid Ferenc arról is beszélt, szükség van a vendégmunkásokra, miután Magyarországról félmillió munkavállaló elment.
máj. 24
6:27
Hatással van az állatok genetikai sokszínűségére a klímaváltozás (hirado.hu)
A mormota genetikai sokszínűségét a jégkorszak idején vesztette el.
máj. 24
6:33
A csehek és az írek is ikszelnek - előbbiek két napon át (Infostart)
Pénteken adhatják le szavazataikat a választásra jogosultak Írországban arra, hogy kik képviseljék az országot 2024-ig a strasbourgi Európai Parlamentben (EP).
máj. 24
6:33
Tízezer rászoruló gyermeknek oszt édességcsomagot az élelmiszerbank (ProfitLine)
Több mint 10 ezer rászoruló gyermek juthat hozzá finomságokból összeállított adománycsomaghoz a május utolsó vasárnapján tartott gyermeknaphoz kapcsolódó eseményeken - közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület csütörtökön az MTI-vel.
máj. 24
6:33
Büszke rá az érdi polgármester, hogy a város pénzén kampányolt a Fidesznek (444.hu)
T. Mészáros András az első szavazóknak küldött levelet, amiben a Fidesz-KDNP támogatását kérte.
máj. 24
6:36
5+1 hétköznapi tárgy, amit eddig te is rosszul használtál (Spabook)
Volt már veled, hogy egy rossz beidegződésedet hátrahagyva hirtelen nem is értetted tovább, hogy miért nem mindig így csináltál eddig, mint most?...
máj. 24
6:39
Megrázó diagnózis:élete végig kell küzdenie a rákkal a magyar sztárnak (Ripost)
Miló Vikinél 10 évvel ezelőtt diagnosztizáltak bőrrákot.
máj. 24
6:39
Durva szél tör be az országba,de nem csak ez lesz veszélyes a napokban (Ripost)
Az esernyőkre továbbra is szükség lesz, bár egyre többször előbújik a nap az előrejelzések szerint.
máj. 24
6:39
Ez a ház úgy izzik, mintha csak egy hatalmas kemence lenne (Player)
Frank Lloyd Wright Saint Louis-i otthona meglehetősen különleges látvány. Mondjuk ha a 20. század egyik legnagyobb hatású építészének a fészkéről van szó, akkor az ember tényleg magasra teszi a mércét már képzeletben is.
máj. 24
6:39
Saját Ai-chipet fejlesztett az Lg (Márkamonitor)
Az otthoni mesterségesintelligencia-megoldások fejlesztésének felgyorsítását célzó stratégiája részeként az LG Electronics (LG) létrehozta saját AI-processzorát. A vállalat szabadalmaztatott Neural Engine technológiájával a chip az emberi agy neurális hálózatának működését mintázza, amely jelentősen növeli a gépi mélytanulási algoritmusok feldolgoz
máj. 24
6:41
Dancs Annamari kitálalt Kerényi Miklós Mátéról és a közös múltjukról (Ripost)
Az Operettszínház színésznője úgy érzi, korábban túlságosan szerelmes és naiv volt, és még családja figyelmeztetésére sem hallgatott, mert hitt Máté javulásában.
máj. 24
6:42
Az “okos” eszközök gyorsan átalakítják a mezőgazdaságot (Agrofórum)
Az elmúlt évben a digitális, vagy más néven az „okos” mezőgazdasági eszközök világpiaca – a precíziós gazdálkodástól az intelligens üvegházakon át a Gps-ig és a drónokig – a becslések szerint elérte a 7,53 milliárd dolláros forgalmat. Mivel ez a növekvő iparág egyre fontosabb lesz a jövőben, az elemzők szerint az ágazat értékesítése 2023-ra elérhet
máj. 24
6:43
Egy hónapot kapott: Ezzel a módszerrel fogyott le az EDDA frontembere (Ripost)
Pataky Attila jókat evett, mégis sikerült 5 kilótól megszabadulnia egy hónap alatt.
máj. 24
6:45
Kulcsár Edina rajongója túl messzire ment: elakarta venni a szépségkirálynő családját és életét (Blikk)
Kulcsár Edina egyik rajongója túl messzire ment: szó szerint az egykori szépségkirálynő életét akarta.
máj. 24
6:45
Harmincöt évnyi esélyt kapott a sorozatgyilkos (Infostart)
Tíz nőt ölt meg a floridai rém 1984-ben, most méreginjekcióval kivégezték.
máj. 24
6:45
Moszkva nem adott vízumot Nuland volt amerikai helyettes államtitkárnak (ATV)
Moszkva elutasította Victoria Nuland volt amerikai helyettes külügyi államtitkár vízumkérelmét - közölte az orosz külügyminisztérium csütörtökön az Interfax hírügynökséggel.
máj. 24
6:51
Több ezer uniós állampolgár nem tudott szavazni Nagy-Britanniában, mert a hatóságokat váratlanul érte, hogy megtartják az EP-választásokat (444.hu)
Nem találták a nevüket a névjegyzékben.
máj. 24
6:51
Mr. Brexit esete az EU-diktátorokkal (USAracing)
Közel három év telt el a brexitreferendum óta, a szigetország még mindig tagja az uniónak, és kicsi az esély rá, hogy ez a közeljövőben megváltozzon.
máj. 24
6:57
Csehországban és Írországban is megkezdődik a választás (HírTV)
Pénteken adhatják le szavazataikat a választásra jogosultak Írországban és Csehországban.
máj. 24
6:57
Lagzi Lajcsi: „Mindenre felkészültem, a legrosszabbra is” (ATV)
„ Mindenre felkészültem, a legrosszabbra is, de nem törtem meg. Nem aggódom. Ahogy tegnap a bíró úr elmondta, a vádirat nem szentírás – válaszolta Lajcsi a csütörtöki tárgyalás után.
máj. 24
6:57
Több mint hárommilliárd hamis fiókot törölt a Facebook (hirado.hu)
Kétszer annyi hamis oldalt távolított el a közösségi oldal.
máj. 24
6:57
Frans Timmermansék nyerhettek Hollandiában (USAracing)
Nagy meglepetésre a Munkáspárt nyerhette az EP-választást Hollandiában, megelőzve Mark Rutte jobbliberális kormánypártját és Thierry Baudet újjobboldali pártját.
máj. 24
6:57
Peruban megpillantottuk a jövő otthonát (Player)
A TRS Studio a fenntartható fejlődés jegyében húzta fel ezt a perui konténerházat.
máj. 24
7:03
Kaszkadőrt temetett maga alá a traktor (BorsOnline)
Csak segíteni akart egy bajba jutott, sárban elakadt sírkövesen János, de jólelkűségével a saját halálos ítéletét írta alá. A lovasoktató férfira saját traktorja dőlt a temető mocsarában.
máj. 24
7:03
Elővette legkíméletlenebb bozótvágóját a Facebook (Infostart)
Hárommilliárd hamis profilt tüntetett el a Zuckerberg-gépezet fél év alatt.

Keresés