A márciusi 11 havi mélypontról a várakozásokkal ellentétben áprilisban emelkedtek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése szerint.
Sokkolta a táti lakosokat, hogy a plébánosukat egy ismeretlen férfi helybenhagyta, miután a helyi templomban meggyónt – számolt be róla a Szemlélek vallási hírportál.
Három év múlva ötven lesz, mégis férfiak ezrei rajonganak érte. Egy ideje pedig a jóval fiatalabb pasik is bepróbálkoznak Gregor Berninél, aki a Borsban indokolja meg, hogy miért ad nekik kosarat.
A brideorexia az anorexiának azon fajtája, mely azokat a menyasszonyokat érinti, akik esküvőjük előtt nagyon gyorsan és egészségtelen mértékben fogynak. Sajnos egyre jobban elterjedt étkezési rendellenességről van szó.
A tervek szerint július 1-jén vezetik be Magyarországon az azonnali pénzátutalásokat. A rendszert működtető Giro Zrt. vezérigazgatója a lakosságot is érintő részletekről beszélt.
Az online térben, a rövidtávú haszon érdekében felelőtlenül megosztott adatok sokkal védtelenebbé teszik a felhasználókat, mint gondolnák– derül ki a Kaspersky Lab új kutatásából. A számos adatmegosztási botrány körüli felháborodás és aggodalom ellenére (pl. amikor a Facebook lehetőséget adott a Netflixnek és a Spotify-nak, hogy törölhessék a felh
A vártnál jóval magasabb összegért, 110 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján a 107 év lappangás után előkerült kubista remekmű – Dénes Valéria Bruges-t, a belga kisvárost ábrázoló monumentális festménye. Az árverésen 215 műalkotásra, köztük Scheiber Hugó, Kádár Béla, Gulácsy Lajos festményeire, a kortársak közül pedig Ná
Napsütés, vízpart, véget nem érő szabadság – ezt jelenti nekünk a nyár. De hogy ne csak otthonodon kívül érezhesd ennek minden szépségét, a természettel együtt ideje lassan lakásodat is áthangolnod a legmelegebb évszak jegyében. Kezdd a hálóval!
Függetlenül attól, hogy irodának, vendégháznak, hétvégi vagy ideiglenes lakhelynek használnád, a Plus Hus a maga remekül beosztott 30 négyzetméterével tuti remek társaddá válik.
Saját kerületében mindenki ingyen parkolhatna Budapesten - ezzel kampányol Tarlós István főpolgármester. Karácsony Gergely, a baloldal közös jelöltje szerint először egységes parkolási rendet kellene bevezetni. Puzsér Róbert Sétáló Budapest Programjának alkotói pedig egyenesen megemelnék a parkolási díjakat.
Néhány, Magyarországon zöld rendszámmal futó típus - köztük luxusautó is - korántsem környezetbarát. A Porsche Cayenne hibrid változatán például nálunk ott viríthat a számos kedvezménnyel járó zöld rendszám.
Szerdán még országszerte bárhol eleredhet az eső, ezt követően csak elszórtan valószínű csapadék. Kivéve északkeletet: a legtöbb eső itt várható, és a csütörtöki, helyenként még a pénteki napot is záporok kísérhetik.
Régen a hitelpiac királyai voltak, mára az emlékük is fakul a szabad felhasználású jelzáloghiteleknek. Megnéztük, mire használható még a kölcsönfajta az állami konstrukciók és a slágerterméknek számító személyi kölcsönök mellett....
– A negyedéves eredmény 7,5 százalékkal 3 milliárd euróra nőtt – A részvényesek számára megtermelt adózott eredmény elérte a 2 milliárd eurót – Megnyugtató szintű, 218 százalékos Szolvencia II irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató – A várható működési eredmény 2019-ben a megerősített adatok alapján 11,5 milliárd euró (plusz-mínusz 500 millió eur
Egy hosszú távú iparstratégia megalkotását, a fiskális alapon hozott ad hoc döntések elkerülését, a stabilitást és a kiszámítható működési környezet elérését emelte ki a Világgazdaságnak adott interjújában Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének további három évre megválasztott elnöke.
Ismét eladói nyomás alá kerültek hétfőn a Deutsche Bank részvényei. A kurzust az küldte a mélybe, hogy a bank egyik korábbi egységénél adóhatósági vizsgálat indult.
Országos hiány van a rotavírus elleni védőoltásból, június 17-ig, gyártási gond miatt – derült ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet adatbázisából. A Rotarix-vakcina beadatását 6 hónapnál fiatalabb csecsemőknek ajánlják, szájon át adható, két adagban, amelyek között négy hétnek kell eltelnie.
Hosszú évek óta először fordult elő 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak, vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg - derül ki a KSH Statisztikai Tükör kiadványából, melyet...
Értetlenül áll a tojáságazat a kiskereskedelmi láncok azon szándéka előtt, hogy néhány év múlva állatjóléti, fenntarthatósági okokra hivatkozva nem forgalmaznának ketreces tartásból származó tojást.
A Tatabányai Törvényszék Cégbírósága döntése értelmében a Fortuna Pince Kft., a Viona Projekt Kft. és az Apáczai 2005 Ingatlanhasznosító Kft. beolvadt a Dorottya Investment Zrt.-be. Utóbbi tulajdonosa az Orbán Viktor veje, Tiborcz István többségében lévő BDPST Group, amely április 8-án kapta meg az engedélyt arra, hogy a Vörösmarty téren álló
A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban - közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.
Sokan aránytalanul sok pénzt fektetnek ingatlanba, pedig az ingatlanpiac is ciklikus, jöhet visszaesés. Mások lakásra spórolnának, de nem tudják, hogyan. Mindkét típusú befektetőknek érdemes lehet részvényeket vásárolnia, részben ingatlan-befektetési társaságokban is. Interjú Török Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjével.
Október 1-től nyelvtanulási diákhitelt igényelhetnek az egyetemista vagy főiskolás hallgatók. Ha a hitelt felvevők sikeres nyelvvizsgát tesznek, a törlesztéskor az állam átvállalja a kamatot - a részletekről a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Bugár Csaba beszélt az InfoRádióban.
Szerdáig még nagyobb eséllyel fordul elő csapadék, azt követőn azonban a fölöttünk tartózkodó ciklon arrébb áll és több napsütésre készülhetünk. Előrejelzés az ország területére kedd estig: A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de északkeleten, majd délutántól nyugaton lehetnek erősebben felhős területek is. Elei
Orbán Viktor a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjúban az EP-választások tétjéről is szólt. A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatásán vett részt.