Közel két éve indultak el az első hazai vállalatok a Budapesti Értéktőzsde segítségével a speciálisan kkv-k számára létrehozott ELITE Programban, az első vállalatok pedig már el is végezték a programot. A BÉT által szervezett ma...
Kénye-kedve szerint számolhatja fel a magyar orvosképzést egy rektor, semmilyen tiltakozás nem akadályozhatja meg, egy polgármester pedig önkényesen felrúghat akár nemzetközi szerződéseket is.
Németország és Hollandia is bejelentette, hogy felfüggesztik az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció kötelékében végzett iraki kiképző műveletének felfüggesztését, miután az amerikai külügyminisztérium is az ország elhagyására...
Ma érkeztek meg az első levélszavazatok a Nemzeti Választási Irodához. A május 26-i európai parlamenti választásokig még több tízezer ilyen levelet várnak külföldről. A választáson induló pártok péntek délutánig delegálhatnak tagokat a szavazatszámláló bizottságokba, de egyelőre nagy a lemaradás.
A tihanyi sportcsarnok 350 millió forint TAO-forrásból, 100 millió forint kormányzati támogatásból és 50 millió forintnyi önkormányzati forrásból valósult meg.
Vége a vastag cipőknek, itt a laza nyári lábbelik ideje. Vannak örök fazonok, amik mégis évről-évre megújulnak. Összeválogattuk az idei nyár legdivatosabb darabjait.
Jóváhagyta a szlovák parlament a himnusztörvény Híd által előterjesztett módosítását, mellyel megszüntették a magyar himnusz éneklésének büntethetőségét.
David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az amerikai elnök úgy gondolja, Magyarország és az USA barátok és nagyszerű közös történelmük van.
Jelentősen lelassítja a Daimler a Bács-Kiskun megyei egységének bővítését. A hazai vállalat aktuális céges beszámolója ezt a lépést biztosan nem indokolja: a számok hullámzó, de végső soron eredményes üzleti évről árulkodnak.
A kínai befektetők voltak az amerikai lakóingatlan-piac legnagyobb külföldi befektetői az elmúlt hat évben, most viszont a kereskedelmi háború és a kínai adósságfék- és tőkekiáramlási szabályok miatt csökkenhet a súlyuk a szektorban...
Greskovits Dávid lett a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke. Az ágazatról, a kihívásokról, és a befogadási rendszerről is beszélt az InfoRádiónak adott interjúban.
A speciális iskola mellé orvosi rendelőt és parkolót építtet az érdi önkormányzat, a zajos munka már egy éve tart, a hangokra nagyon érzékeny gyerekek fülhallgatóval járnak iskolába.
Az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét szavazta meg Alabama állam szenátusa. Az új rendelkezés kizárólag akkor engedi megszakítani a terhességet, ha az anya élete veszélyben van, vagy komoly egészségügyi károsodás fenyegeti. A törvény megsértéséért akár 99 év börtön is járhat. Szinte teljes abortusztilalmat szavazott meg az alabamai sze
A Zuckerberg-univerzum szeretné megtartani a titkait magának, emiatt az alkalmazottaikat is rövid pórázon tartják – és nem csak a jelenlegi, de a múltbeli dolgozóikat is.
Az intézkedést elővigyázatosságból hozták meg, nincsenek konkrét értesülések arról, hogy támadás készülne a Bundeswehr Irakban dolgozó tagjai ellen. (Külföld)
Nem tervezi szankcionálni az Egyesült Államok Mészáros Lőrincet - árulta el az David Cornstein nagykövet az ATV-nek, cáfolva ezzel a Wall Street Journal és az Átlátszó mai cikkét. A két hírportál ma írt arról, hogy az amerikai kormányzatban...
Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról - közölte a győri székhelyű vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok, Zalaegerszeg is könnyebben megközelíthetővé válik Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szerint.
És egyáltalán: miért? Mi történik, ha egy kamasz felfedezi a neten a saját kiskori fotóját? Mi köze ehhez az akár öngyilkosságig vezető zaklatásnak vagy a részvételi jognak?
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar és a többi közép-európai EU-gazdaság robusztus első negyedévi növekedési lendületének hajtóereje a továbbra is erőteljes hazai fogyasztás, amely ellensúlyozza a külső kereslet gyengülését.