A Reuters jelentése szerint a magyar kormányfő a hírügynökségnek küldött írásos nyilatkozatában üdvözölte Macron javaslatát, amely szerinte komoly európai vita kezdete lehet.
Európában emelkedtek a tőzsdék, az USA-ban viszont inkább egy helyben toporognak. A BUX kissé felment, de úgy, hogy két vezető részvény felfelé, kettő lefelé tartott. A General Electric egyesek szerint a mostani ára kétszeresét éri, más szerint a jelenleginek csak alig több mint a felét.
A Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti ügyegyesítés - közölte...
A pécsi távhőszolgáltató, a Pétáv Kft. 2,5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatta a pécsi önkormányzat kedden az MTI-t. A beruházással 74 új, korszerű központ jön létre, ami gazdaságosabb...
A kollektív bérmegállapodás részeként a Volkswagen német autógyártó vállalat a 2018-as évre fejenként 4750 euró bónuszt fizet ki mintegy 100 ezer dolgozójának - derült ki kedden a vállalat belső hírleveléből.
A Innovációs és Technológiai Minisztérium keddi közleménye kiemeli, hogy a 2011 óta megrendezett és ma már a legnagyobbnak számító önkéntes akció minden korábbinál hosszabb lesz idén.
Miközben mindenhol a készpénzforgalom csökkentése a cél, különösen a nagy bankjegyek tekintetében, addig Svájc ma bemutatja az új ezerfrankos bankjegyet. Felmerül a kérdés, hogy miért pont a fejlett Svájcnak van erre szüksége? Ráadásul létezik ennél sokkal nagyobb értékű bankjegy is, igaz, Ázsiában.
A Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány kezdeményezésére két kutyaiskola, hat Illatos úti gazdátlan kutya nevelését, rehabilitációját vállalta, hogy könnyebben örökbeadhatók legyenek.
Eredménytelenek voltak a szakszervezet és a Hankook vezetése közötti bértárgyalások, ezért a dolgozók szerda reggel kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak, írja a HVG. Ismét eredménytelenek voltak a bértárgyalások a VDSZ...
Az OECD országjelentése is elismeri a magyar gazdaság eredményeit és a kormány gazdaságpolitikáját, az államadósság csökkentését, a versenyképesség erősítését, a vállalkozások termelékenységének javítását – állítja a Pénzügyminisztérium.
A Janez Jansa volt miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) és a parlamenten kívüli Szlovén Néppárt (SLS) határozottan ellenzi, míg a valamivel liberálisabb Új Szlovénia (NSi) a tagság felfüggesztését támogatja - közölte a helyi sajtó kedden.
Míg kedden még csak 16 fok körül volt a legmagasabb hőmérséklet, csütörtökön már lesz, ahol 23 fokot is mérhetünk. Szerdán egy kis hajnali eső, zápor jön, majd napos-felhős időnk lesz. A délire forduló szél megerősödik...
Míg kedden még csak 16 fok körül volt a legmagasabb hőmérséklet, csütörtökön már lesz, ahol 23 fokot is mérhetünk. Szerdán egy kis hajnali eső, zápor jön, majd napos-felhős időnk lesz. A délire forduló szél megerősödik...
Amikor New Yorkra gondol az ember, hajlamos a Times Square, a Central Park, a Brooklyn híd vagy a Wall Street képeit maga elé képzelni. Azonban New Yorknakszámos olyan arca van, amelyről nem feltétlenül szeretnek az emberek a világnak dicsekedni. És amelyről a turisták sem feltétlenül szeretnek tudni.
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem számít az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a világbajnok Mats Hummelsre, Thomas Müllerre és Jerome Boatengre.
A biztosítási szektor éves díjbevétel-növekedése tavaly ugyan gyorsabb volt a GDP bővülésénél is, a biztosítók termékfejlesztése azonban nem követi elég szorosan az ügyféligényeket és a lakosság, valamint a vállalkozások sem élnek kellő mértékben a lehetőségekkel
A MagNetBankkal tervez együttműködést a Masterplast, emiatt a cég nagytulajdonosai, Tibor Dávid és Ács Balázs cégeiken keresztül Masterplast részvényeket értékesítettek a banknak, amely a tranzakcióval 3 százalékos részesedést szerzett...
Nagyrészt napos időre számíthatunk, kedden időnkénti felhőátvonulásokkal, elvétve futó záporral, szerdán a napsütést szűrő fátyolfelhőzettel, csapadék nélkül.
Március közepétől a homeopátiás termékek mellé tájékoztatót is adnak a patikusok. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a szer hatásosságát nem igazolták klinikai vizsgálatok - erősítette meg a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
Több száz évet ölel fel a BÁV március 13-ai Tavaszi kamaraaukciójának kollekciója Dürertől a februári grafikai aukción rekordot döntő Gross Arnoldig. A képzőművészeti alkotások mellett a finom kidolgozású, színes drágakövekkel díszített vintage ékszerek széles választéka is várja az igényes ajándékot keresőket és a tavaszi eljegyzést tervezőket.
Kivárás jellemző az amerikai tőzsdéken, a fontosabb részvényindexek nem mozdultak el érdemben, egyedi részvényekben viszont van mozgás.Itt a vége 2019.03.05 22:02Ha a nagy részvényindexeket nézzük, akkor az alapján egyelőre kivárnak...