A hazai napelemes beruházási tempó bár gyorsnak tűnik, valójában nem az. Csak januárban a teljes magyar megújuló energiás potenciálhoz mérhető volument telepítettek a németek a háztetőkre.
A hét eleje még naposan indul, azonban egy hidegfront közelében délutántól egyre eseménydúsabb lesz az idő. Napközben a változó felhőzet mellett sok napsütésre, száraz időre számíthatunk, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől erős felhősödés kezdődik. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél, amely este
Új vezetője van az olasz Demokrata Pártnak (PD). Az 53 éves Nicola Zingarettit, Lazio tartomány első emberét, nagy, hetven százalékos többséggel választották meg a balközép párt élére. (Külföld)
Bár fűtés-hűtésre felhasznált megújuló energia egész Európában nő, azért még bőven van hova fejlődnie a tagállamoknak. Magyaország például előzi az EU-átlagot, ám összesítésben ez még így is a 10. legrosszabb eredménynek számít....
Az aranylabdás Luka Modric, a Real Madrid labdarúgócsapatának horvát középpályása szerint az együttes támadóinak nem sikerült betölteniük azt az űrt, amelyet Cristiano Ronaldo távozása okozott.
A Volvo 180 kilométer/órában korlátozza valamennyi új autójának a maximális sebességét 2020-tól. Hakan Samuelsson, a cég vezérigazgatója egy svéd rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy nincs ok, ami miatt óránként több mint...
Galló Béla szerint is politikai bosszúhadjárat indult az MSZP volt elnöke ellen, akit egyébként azzal vádolnak, hogy a párt belügyeiről szivárogtatott a fideszes médiának.
Meglepő lehet, hogy mennyi úthibát tart nyilván a Budapest Közút. A Mabisz szerint érdemes külön kátyúbiztosítást is kötniük a gépjármű-tulajdonosoknak. Mit kell csinálni kátyúkár esetén?
A szakértők szerint az évenkénti prosztatarákszűrés minden 40 év feletti férfinak javasolt még panaszmentes állapotban is, hiszen ötvenéves kor felett már a férfiak 40 százalékánál kimutathatóak az elváltozások.
Rekordszámú, közel ezer demonstrációt tartottak tavaly Brüsszelben, a tüntetések mintegy 80 százalékának nem volt köze közvetlenül belga ügyekhez - jelentette a helyi sajtó hétfőn.
Hétfőn, magyar idő szerint reggel 9 óra után néhány perccel holtan találták a Prodigy ikonikus frontemberét, Keith Flintet essexi otthonában. (Kultúra)
Több milliárd ember számára nyílhat meg a nemzetközi pénzátutalás lehetősége, ha a Facebook által tervezett kriptodeviza elindul, vélhetően még az első félévben. A Telegram is hasonlót tervez. Lehet, hogy ami a bitcoinnnak nem sikerült, a tömeges elterjedés, azt a nagy internetes óriások valósítják meg?
Sokan szeretnének kiharapni egy nagy falatot az elérhető tőzsdei profit tortájából, de kevesen veszik a fáradságot, hogy kereskedési tervet készítsenek saját maguk számára. Legtöbben az őket érő impulzusok alapján,rendszer nélkül...
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőn ismertette a párt hét plusz egy pontból álló családpolitikai javaslatcsomagját, ami azt célozza, hogy növekedjen a gyermekvállalási kedv Magyarországon. (Belföld)
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és sikeres automatikus dokkolást hajtott végre a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew Dragon nevű űrhajója vasárnap – erősítette meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). (Tudomány)
Orbán egy olyan politikai trendnek lett a vezetője, amely populistákat és autoriter nacionalistákat egyesít Európa ellenében, írta a bolgár DSB a Néppárt elnökének. (Külföld)
A vállalkozás eladása eddig a magyar kkv-k csupán 5%-ánál merült fel - derült ki a Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével végzett kutatásából. Pedig a cégértékesítés akár a kkv-szektorban egyre inkább jellemző utódlási nehézségek esetén is jó alternatíva lehet. A tulajdonosok több mint egyharmada azonban tart attól, hogy a potenciális vevő az
Az Egyesült Államok első ízben telepítette legkorszerűbb THAAD mobil légvédelmi rakétarendszerét Izraelbe - közölték amerikai és izraeli katonai tisztségviselők hétfőn.
A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata azoknak a 10-18 év közötti általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók és országos vagy nemzetközi versenyen is bizonyítottak már. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra és egyéb sportoláshoz köthető költségek támogatására benyújtható pályázatokat a hónap
Nem mindig teljesen egyértelmű, mennyire vagy boldog és kiegyensúlyozott a kapcsolatodban, hiszen sokan annyira belemerülünk a hétköznapi teendőkbe,...
Fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezések indulhatnak újra a nemzetközi Energy Globe verseny magyarországi fordulóján. Március 31-ig szinte bármilyen ötlettel lehet pályázni: akár egy családi otthon környezetbarát kialakításával, újszerű oktatási programmal, „okos” megoldásokkal, vagy a hatékony energiafelhasználást segítő elképzeléssel
Kedden hidegfronti hatás érvényesül, ami miatt ingadozhat a vérnyomásunk, csökken a hő- és komfortérzetünk, és sokaknál idegesség, feszültség is jelentkezhet.
A soproni fesztivál szervezői sok mindent köszönhetnek az ikonikus bandának, most szívszorító bejegyzéssel köszönnek el a 49 éves korában elhunyt frontembertől.
A Nemzeti Múzeum kertjében mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei nemzeti ünnepen, jövő pénteken - olvasható a kormány oldalán.
Párizsban nem félnek attól, hogy a szigorú rendelkezések esetleg Németországban a kormány bukását és a bolsevizmus elterjedését fogják fölidézni (Népszava Anno)