Mint az Energiastratégia kapcsán hozott decemberi kormányhatározatból korábban kiderült, az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentési célként (1990. évi bázison) 2030-ra legalább 40%-os kibocsátáscsökkentést, a megújuló energiaforrások használata terén 2030-ra 20%-os felhasználási részarányvállalást tűz ki, az energiahatékonyság területén 2030-ra a v
Sajtótájékoztatón jelentette be az ellenzék: nem vesznek részt a "propagandahétfőkön", azaz a hétfői parlamenti ülésnapokon, hanem az utcán mutatják meg, hogy van ellenállás. (Belföld)
Az ellenzéki politikusok a Váci úton sétálnak végig és fújják le festékkel a Juncker-plakátokat. Ahogy ők fogalmaztak „megjavítják” a Fidesz plakátjait. A sétán az ellenzéki pártok nagy része részt vesz, mi több a Párbeszéd élő videóban közvetíti a történteket.
Napjainkban a terrorizmus mellett ugyanazok a gazdasági és szociális problémák sújtják Észak-Afrikát és a Közel-Keletet, amelyek a 2011-es arab tavasz idején – vélekedtek az InfoRádió Aréna című műsorában a meghívott külpolitikai szakértők. Csicsmann László és Szalai Máté szerint idén tavasszal, az izraeli választásokat követően kerülhet nyilvánoss
Aki természetesen gondolkodik, az a természet rendjét tiszteletben tartja. Ez pedig nem más, mint a konzervatív gondolkodás alapja – mondja Szmodis Jenő a Mandinernek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának egyetemi docense szerint a fiatalság természete szerint szeret lázadni, és lázadni ma egyedül a hegemón libera
Egyes magyarországi pártok az ÁSZ által feltárt törvénysértések elismerése, a következmények vállalása helyett pártpolitikai indíttatású támadásokat intéznek a független Állami Számvevőszék ellen
A szélsőséges tél és az aszályos nyár következményei alapból óriási plusz anyagi terheket rónak az állattenyésztőkre, akik az EU-ból való kiválás miatt még több pénzt fognak bukni a jószág kereskedelmén. Ugrásszerűen növekszik a lelkisegély-vonalat hívó földművelők száma a szigetországban.
Mindössze egy héttel az indulása után közel 1500-an startoltak el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös tőzsdejátékán, a BÉT Részvényfutamon. A versenyzők előszeretettel kereskedtek az OTP és a Richter részvényeivel az első héten, de sok megbízás született a kisebb és közepes kapitalizációjú részvények tekintetében is. Az
A vállalkozás eladása eddig a magyar kkv-k csupán 5 százalékánál merült fel - derült ki egy friss kutatásból. Pedig a cégértékesítés akár a kkv-szektorban egyre inkább jellemző utódlási nehézségek esetén is jó alternatíva lehet....
Az ügyvéd szerint a nyomozás teljesen tisztázta a vízilabdázókat, Györei Péter arról beszélt az ATV-ben, hogy mind a szakmai életben, mind a magánéletben károkat okozhat egy hamis vád.
A 2018/19-es tél összességében enyhébb volt a szokásosnál, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 1,24 Celsius-fok volt, ami 1,3 fokkal haladja meg az 1981-2010-es sokéves átlagot - írta hétfőn az MTI-hez eljuttatott elemzésében...
Armin Schuster kiemelte: a „stratégiai problémákat” tekintve „megfelelő és helyénvaló” Orbán Viktor javaslata a schengeni övezet belügyminiszteri tanácsának felállításáról.
Hatalomváltás lesz Észtországban. A balti államban ugyanis a liberális ellenzék nyerte meg a parlamenti választást. A legtöbb mandátumot a Reformpárt szerezte meg, így listavezetője, Kaja Kallas lehet a következő miniszterelnök. (Külföld)
Több száz éve elsüllyedt spanyol hajóroncsok lelőhelyéről készítenek világtérképet a spanyol kulturális minisztérium szakemberei - adta hírül az El País című spanyol napilap. (Tudomány)
A bíró döntött arról, hogy nem fogadja el a vádlott beismerését, nem hoz döntést, hanem elrendeli a tárgyalást és részletes bizonyítást folytat le. A férfi késsel nyakon szúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. (Bűnügy-baleset)
Egy hivatalosan ma sem létező szenvedéstörténet vág mellbe minket: 1944-ben 68 kiskorú magyar fiatalt hurcoltak el túszként a román hatóságok a besszarábiai frontra.
A bíró döntött arról, hogy nem fogadja el a vádlott beismerését, nem hoz döntést, hanem elrendeli a tárgyalást és részletes bizonyítást folytat le. A férfi késsel nyakon szúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. (Bűnügy-baleset)
A német Kereszténydemokrata Unió CDU támogatja, míg a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elvetette az új elképzelést. Számos politikus nyilatkozott az ügyben.
A bűntett idején 17 éves elkövető nem tudta feldolgozni, hogy párja elhagyta, ezért folyamatosan zaklatta, majd egy lépcsőházi veszekedés hevében nyakon szúrta. Fiatalkorúak börtönébe megy. (Bűnügy-baleset)
Akciózik az ellenzék: miután bejelentették, hogy a parlamenti ülésnap helyett a nyugdíjfolyósítóhoz vonulnak, menet közben a kormány Brüsszel ellen uszító plakátjait fújják le a XIII. kerületben. (Belföld)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz a migrációs helyzet kezelését demográfiai és társadalmi problémának tartja, ezért úgy vélik, az nem terhelheti az agrárköltségvetést.
Hétfőn, magyar idő szerint reggel 9 óra után néhány perccel holtan találták a Prodigy ikonikus frontemberét, Keith Flintet essexi otthonában. (Kultúra)
Michel Barnier uniós főtárgyaló további jogi garanciákat biztosítana Nagy Britanniának a Brexit érdekében. Ezek a garanciák főleg a keményvonalas kilépéspártiaknak lennének fontosak és támogathatná, hogy sikerüljön megállapodásra jutni a Brexittel kapcsolatban.
Sofőrnek is jó lenni, az eladók bezzeg sokkal kevesebbet visznek haza. Megnézték, mennyit lehet keresni fizikai munkával a legnagyobb élelmiszeripari bolthálózatokban.
Rosszabb a magyarok egészségi állapota, mint a hasonló fejlettségű országok lakosaié a régióban, a hazai egészségügyi rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy a kialakuló betegségek többségét csak későn diagnosztizálják, az orvosszakma elöregedett, nem tudni, ténylegesen mennyibe kerül egy beteg kezelése – többek között ezeket a megállapításokat
A párt országgyűlési képviselője az InfoRádiónak elmondta: ezért törvényjavaslatot nyújtottak be, és arra kérik a többi pártot, hogy támogassák a kezdeményezést.
Az Európai Unió új információmegosztási rendszert vezet be, hogy lehetővé tegye a tagállamok nemzeti hatóságainak, hogy hozzáférjenek egymás gépjármű-nyilvántartási adataihoz, amely által azonosítani tudják azoknak a járműveknek a tulajdonosait, akik nem fizették be az útdíjat - közölte az uniós tanács hétfőn.
Észak-Korea nem hagyott fel az urándúsítással, és folytatta az építkezést egy kísérleti könnyűvizes reaktornál - számolt be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) vezető Amano Jukija hétfőn szakértőkre hivatkozva.