2019. március 8. péntek

márc. 8
2:06
Budapesten mutatkozik be a Badacsonyi Borvidék (ProfitLine)
A Badacsonyi Borvidék csaknem negyven pincészete, gasztronómiája és turisztikai szolgáltatói is bemutatkoznak a Badacsony New Yorkban elnevezésű borkóstolón szombaton a budapesti New York Palotában.
márc. 8
2:06
A természettől tanulta a titkát a kihalt kohócsarnokot felélesztő cég (NRGreport)
A Székesfehérvárt Szentgotthárddal összekötő 8-as főút meghatározó látképe az egykori inotai erőmű. Az ötvenes évek egyik legnagyobb magyar ipari beruházása volt a 2006-ban bezárt alumíniumkohó, amelynek létesítményei pár kilométeren át uralják a tájat.
márc. 8
3:06
Büntetni fogják az álhírterjesztést Oroszországban (ProfitLine)
A világhálón történő szándékos álhírterjesztést és az állami jelképek megcsúfolását weboldal-lekapcsolással, pénzbírsággal és szabadságvesztéssel büntető törvénytervezeteket szavazott meg csütörtökön az orosz parlament alsóháza.
márc. 8
3:09
Kórházból a magánzárkába: teljesen felépült a túszejtő bankrabló (Blikk)
Teljesen felépült, sőt, már el is hagyhatta a tököli rabkórházat a túszejtő bankrabló, Sz. Károly (35) – tudta meg a Blikk.
márc. 8
3:15
Szívszorító: a kisfia hallásáért küzd az olimpiai bajnok öttusázó, Vörös Zsuzsanna (Blikk)
Korábban szinte a mindene volt az öttusa, ám most már a kisfia jelenti a legtöbbet Vörös Zsuzsanna (41) számára.
márc. 8
3:36
Dorogon épít járműipari alkatrészgyártó üzemet a francia GMD-csoport (ProfitLine)
Járműipari alkatrészgyártó üzemet épít a francia GMD-csoport Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott - közölte a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
márc. 8
4:06
A romló kilátások miatt új programot indíthat az EKB (ProfitLine)
A kiszivárgott hírek szerint az EKB ma jelentősen ronthatja az inflációs és növekedési kilátásokat is, válaszul a romló gazdasági környezetre.
márc. 8
4:12
Hüvelyi fertőzések terhesség esetén (WebBeteg)
A terhességi hormonhatásoknak - emelkedő hormonszinteknek - köszönhetően a kismamák sokkal fogékonyabbak a hüvelyi fertőzésekre. Melyek a leggyakoribb tünetek? Megelőzhető-e a kialakulásuk? Hogyan kezelhetőek? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a terhesség alatt kialakuló hüvelyfertőzésekről.
márc. 8
4:30
A földönkívüliek megérkeztek közénk, és a szomszédban építették fel bizarr rezidenciájukat (Player)
Valaki megépíthette a jövőben, majd visszaküldhette a kiválasztottal együtt, hogy ha már csóró hős napjainkban sínylődik, érezze magát legalább otthon. Vagy még egyszerűbb magyarázat az, hogy az idegenek valóban megérkeztek közénk, és ha már így van, nem holmi szutykos helyen fogják meghúzni magukat.
márc. 8
4:36
1 milliárd euróra nőtt az Allianz X alapja (ProfitLine)
Az Allianz csoport digitális befektetési alapja lesz Európa egyik legnagyobb insurtech befektetési vállalata. Az Allianz X a pótlólagos forrásokat arra fogja felhasználni, hogy közvetlenül fektessen be a biztosításhoz és a vagyonkezeléshez kapcsolódó globális digitális vállalatokba. Az Allianz X emellett szerepet vállal az Allianz általános digitál
márc. 8
4:36
Jelek, hogy nem vagy teljesen egészséges - Segítségért kiált a tested (Spabook)
A testünk minden nap megannyi jelet küld egészségi állapotunkról, fizikai terhelhetőségünkről. A kérdés csak az, figyelünk-e magunkra és...
márc. 8
5:03
Kamionos horror az M0-son: hosszan tolta maga előtt a keresztbe fordított autót (Infostart)
A körgyűrűnek saját rendőrsége, autópálya-alosztálya van, róluk közölt izgalmas cikket a Zsaru magazin.
márc. 8
5:06
Nem csak a főváros peremén találni családi házat 40 millió forint alatt (ProfitLine)
Sokaknak a családi ház vásárlásának gondolatára elsőként az agglomerációs települések, esetleg a falvak jutnak eszébe. A budapestiek fejében megfordulhatnak a budai, nagypresztízsű kerületek is, ám a II. vagy XII. kerület frekventáltabb részein a nyolcszázezer forintot meghaladó négyzetméterár sem ritka. Aki mégis családi házba vágyik, de nem szere
márc. 8
5:06
Földrengés volt Somogy megyében (Hírklikk)
Gyenge földrengés volt a Somogy megyei Somogyszob közelében csütörtökön - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
márc. 8
5:06
Gyors személyiségteszt - képzelj el egy utat, megmondom, ki vagy (Spabook)
A személyiségtesztek szépsége épp abban rejlik, hogy néhány aprócska kérdésből pár perc alatt sok-sok információt tudhatsz meg saját magadról...
márc. 8
5:09
Novák Katalin: „A nőknek a politikában olyan érvényesülni, mint a férfiaknak óvóbácsiként” (Blikk)
Sokáig hitte, hogy – a szüleihez hasonlóan – az orvosi pályát választja Novák Katalin (41), ám az édesanyja lebeszélte róla.
márc. 8
5:18
Varga Mihályék vagy Matolcsy Györgyék csomagja a jobb? (ATV)
A GKI elnöke elemezte a javaslatokat, melyek között szerinte lényegi különbség nincs, igaz, ellentmondások vannak bennük.
márc. 8
5:21
Büszkék lehetünk rájuk: férfias pályán nyújtanak kiemelkedő teljesítményt magyar tudós nők (Blikk)
Fáradhatatlanul dolgoznak, szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és ezzel együtt végérvényesen letették névjegyüket a tudományos életben: Kubinyi Enikő és dr. Csapó Edit azon kevés magyar nő közé tartoznak Magyarországon, akik úttörő kutatásaikkal vívták ki maguknak az elismerést.
márc. 8
5:24
Erre az eldugott objektumra bukkanhatsz az Andokban, a világ tetején (Player)
Van egy ház a chilei Andokban jól eldugva, a fák között, valahol a világ tetején.
márc. 8
5:27
Tragikus jövő vár a vaddisznókra Magyarországon (Infostart)
Az afrikai sertéspestis miatt a vaddisznóállomány jelentős csökkenése várható.
márc. 8
5:36
Nyolcmilliárd forintból szerez be új ápolási eszközöket az ÁEEK (ProfitLine)
Nyolcmilliárd forint értékben kapnak új ápolási eszközöket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (Áeek) fenntartásában működő kórházak; a megfelelő eszközellátottság és a szakdolgozók munkakörülményeinek javítása érdekében 16 500 ápolási eszközt szereznek be 64 intézmény 71 telephelyére, valamint a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem é
márc. 8
5:36
5+1 szépség trükk, amit a nők imádnak, de a pasik nagyon nem bírnak (Spabook)
A pasik kritikusak, ezt mindannyian tudjuk. Azonban léteznek olyan szépségtrendek, amiket mi csajok imádunk, a srácoknak azonban a hajuk égnek áll...
márc. 8
5:42
Ha nem változik a szabályzás, óriási előnyhöz jut a Toyota (Autónavigátor)
Két év múlva, azaz 2021-ben az autógyártók flottaszintű szén-dioxid átlaga 95 g/km alá kell kerüljön, különben hatalmas bírságot kapnak. Eddig egyetlen márkának sikerült 100 g alá mennie.
márc. 8
5:42
Nőnap van, azaz csúcsforgalom a virágosoknál (Agrofórum)
Javában készülnek a hazai virágüzletek a nőnapra, amikor napi forgalmuk megtöbbszöröződik.
márc. 8
5:45
Mindenkinek fáj a kulturális TAO megszüntetése (Menedzsment Fórum)
Nagyon komoly pofont jelentett a kulturális élet szereplőinek az, hogy idén január elsejével megszűnt az előadó-művészeti szervezeteknek utalható TAO (társasági adó), amelynek révén a magánszféra eddig rendkívül komoly támogatáshoz juttatta a magyar kultúrát. Több intézmény működésében ez súlyos fennakadásokat okozott, ők az eltörölt támogatások pó
márc. 8
5:45
Megőrizhetik halott fiuk spermáit a szülők (Infostart)
Mesterséges megtermékenyítéshez megőrizhették egy halott amerikai fiú spermáit a szülei.
márc. 8
5:48
Elfogadhatatlan elemek sorozata az európai uniós büdzsében (AQUA)
Magyarország az egyik leghatékonyabb állam az európai uniós támogatások lehívása terén — közölte a Magyar Nemzettel az illetékes államtitkár.
márc. 8
5:54
Filléres tőkéből is lehetsz kőgazdag vállalkozó: így szerezhetsz pénzt az induláshoz (Pénzcentrum)
Javában tart már a Cápák című sorozat, ahol a jelentkezők ötleteit nap mint nap elbírálják a befektetők. Szerencsés az, akinek az ötletét alkalmasnak tartják, hiszen ekkor nagy mennyiségű forráshoz juthatnak a hazai vállalkozók, hogy...
márc. 8
5:54
Videó: szélviharban himbálóztak a sílift székei (Síelők)
Szerdától havazás kezdődött az Alpok déli oldalán. A dél-francia hegyektől, Svájc déli részén át egészen az olasz hegyekig elért a havazás. Sajnos, a havazáshoz sok helyen viharos szél is társult, Franciaországban 224 km/órás széllökést is mértek.
márc. 8
5:54
A kertben is károsít a mezei pocok? (Agrofórum)
Sz. László kérdése: Egyre több lyukat vélek felfedezni a kertemben. Előfordulhat, hogy a kiskertekben is károsít a mezei pocok?
márc. 8
6:00
Telt házzal üzemelnek a szállodák (AQUA)
Folyamatosan telítődnek a szállodák vidéken a március 15-i hosszú hétvégére, főként a magyaroktól érkeznek a szobafoglalások, akik az utolsó pillanatokban is keresik a szabad szálláshelyeket.
márc. 8
6:03
Oroszországban büntethetnek a mémek és az álhírek miatt (Infostart)
Oroszországban ezután börtönnel büntethető az, aki álhíreket terjeszt vagy aki tiszteletlenül emlegeti az államhatalmat az interneten. A törvénymódosítást 322 igen és 78 nem ellenében fogadták el a képviselők. A bírálók szerint mindez újabb lehetőséget ad a hatalmat bírálókkal szembeni fellépésre.
márc. 8
6:06
MOL: A Pearl Petroleum növeli a kurd gáztermelést (ProfitLine)
A Pearl Petroleum konzorcium vezetői, a Dana Gas és a Crescent Petroleum megegyeztek a kurd regionális kormánnyal, hogy növelik a gáztermelést az iraki Kurdisztánban.
márc. 8
6:06
A csillagjegyed szerint a következő párkapcsolati válságokat fogod előidézni (Spabook)
Egy kapcsolatban élni nem is olyan könnyű feladat, és vannak hibák, amiket egyesek hajlamosabbak elkövetni, mint mások. Te magadra ismersz a csillagjegyedre...
márc. 8
6:18
Hatalmasat kaszálnak, akik jókor bíztak Magyarországban - Mutatjuk, kik azok (Portfolio)
Az utóbbi években látott pozitív folyamatoknak köszönhetően a jelenleg piacon lévő magyar devizakötvények árfolyama kivétel nélkül 100 százalék felett van. Persze így sem biztos, hogy érdemes eladni a befektetőknek a papírokat, hiszen...
márc. 8
6:18
Veszélyes betegséget terjeszthet: ritka szúnyogfajjal találkoztak a Dunántúlon (ATV)
Még alig telt el pár nap a márciusból, máris egy Magyarországon viszonylag ritka szúnyogfaj egyedeivel találkoztak a Dunántúlon. Ázsiai tigrisszúnyog jelenlétéről számoltak be Székesfehérváron. A rovar számos trópusi betegséget terjeszthet, például a nyugat-nílusi lázat, ami akár agyhártyagyulladást is okozhat, de a szúnyog fonálférgek hordozója is
márc. 8
6:24
Tartanak a Fideszben a kizárástól (Grill Receptek)
A német kereszténydemokratákon múlik a Fidesz sorsra, a CDU-ban azonban még nem döntötték el, hogyan szavazzanak majd - értesült a Népszava. (Belföld)
márc. 8
6:24
Tízből nyolcan egyetértenek a jelentős juttatásokkal (AQUA)
A családi otthonteremtési kedvezmény bővítésének, valamint a falusi csok bevezetésének is célja, hogy a fiatal, családalapítás küszöbén állók számára lehetőséget teremtsen saját tulajdonú ingatlan szerzésére.
márc. 8
6:27
Meglepő dolgokat találtak az Alcatraz alatt, ez megváltoztatja a dolgokat a tudósok szerint (Infostart)
"Ez jelentősen megváltoztatja a dolgokat" - mondta a Szikla alatt zajló régészeti kutatásban részt vevő egyik archeológus.
márc. 8
6:30
Több év börtönt kapott Donald Trump korábbi kampányfőnöke (444.hu)
Paul Manafort eltitkolta azokat a pénzeket, amiket az oroszbarát politikusoknak adott tanácsokért kapott.
márc. 8
6:30
Egyelőre marad a felhős idő (SzMo)
Záporokra, szeles napokra kell készülnünk.
márc. 8
6:33
Lecsapott a rendőrség: magyar lányokat futtatott Bécsben egy bűnszervezet, egy ember még szökésben van (Blikk)
Fiatalkorú magyar lányokat Bécsben prostituáltként dolgoztató bűnszervezet hat tagját vette őrizetbe a Készenléti Rendőrség – közölte az az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu honlapon péntek reggel.
márc. 8
6:36
Így változnak a tankönyvárak - egy ábrán mutatjuk (ProfitLine)
fogyasztói árindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
márc. 8
6:36
Egyre kisebb az esélye, hogy munkaügyi ellenőrzést kapjon egy vállalat (ATV)
A kormányfő gazdasági évnyitón ismertetett elképzelései, és különösképpen az MNB versenyképességi programja felszínre hozott egy vitát a munkaerőpiaci tartalékok mozgósításáról. Ennek kapcsán kevés szó esik a gazdaság kifehérítése mellett arról, hogy mit lehetne kezdeni a munkakörülmények (benne a munkavállalók jogainak védelmével) javításával. A P
márc. 8
6:36
5 ok, amiért akár működhet is, ha újrakezdenéd az exeddel (Spabook)
Többnyire inkább negatív véleményekkel, lesújtó sztorikkal találkozhatsz, ha az újrakezdett kapcsolatokról böngészel. Tény, hogy a legtöbb...
márc. 8
6:39
Figyelem, ha Ön is HÉV-vel szokott utazni, ezt most el kell olvasnia! (Blikk)
– A hét végén rövidített útvonalon jár és a Batthyány tér helyett a Margit híd budai hídfője, illetve Szentendre között közlekedik a H5-ös HÉV pályakarbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
márc. 8
6:42
A sok üléstől kialakuló ciszta (Márkamonitor)
A pilonidiális ciszta jellemzően a férfiak betegsége, ami a felesleges kilókkal és erősebb testszőrzettel rendelkezők, illetve ülő életmódot folytatók körében fordul gyakrabban elő, sajnos elég kellemetlen helyen, a farpofák találkozásánál. Dr. Sipos Péter, a Duna Medical Center sebész szakorvosa elmondja, hogy milyen kezelési formák érhetőek el, é
márc. 8
6:45
Fiatalkorú magyar lányokat kényszerítettek prostitúcióra Bécsben (Infostart)
Magyar fiatalkorú lányokat Bécsben prostituáltként dolgoztató bűnszervezet hat tagját vette őrizetbe a Készenléti Rendőrség - közölte az az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu honlapon péntek reggel.
márc. 8
6:48
Eltérő vélemények a pártcsaládon belül is (USAracing)
Napok óta foglalkoztatja az európai sajtót az Európai Néppárton (EPP) belül keletkezett törés, illetve Manfred Weber frakcióvezetőnek az Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett ultimátuma.
márc. 8
6:57
Döbbenet: egy taxisofőr késelt meg egy Manchester United-szurkolót Párizsban (Blikk)
A Manchester United egyik 44 éves szurkolóját késelte meg egy francia taxisofőr párizsban a szerdai Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt követően.

Keresés